Elections/Választások (BangChan-Minho story) BEFEJEZETT

Igaz vagy hamis?

- Szívesen megnézném, hogy áll rajtad.
- szerencse, hogy háttal állok neki, különben látta volna tágra nyílt szemeim.

- Ha ezért akartál ide költözni a szobámba, hogy kötekedj, akkor akár el is mehetsz. - halál komolyan mondom és így is gondolom. Kezdtem örülni, hogy végre jól alakulnak a dolgok. Erre tessék, kezdődik is, a hülye kis játéka.

- Én komolyan gondoltam. - kezeit a csípőmre helyezte oly lágyan, hogy alig lehetett érezni. Belőlem mégis libabőrt vált ki.
Az elmúlt órákban, érintkeztem néhány taggal hasonlóképp, mégsem váltottak ki belőlem efféle érzelmeket. Nos, ilyenkor bizonyosodom meg arról, hogy az amit iránta táplálok valós.

- BangChan.... - nagy levegővétel után mondom ki nevét. Még a beszéd is nehéz, ha ilyen közel kerül hozzám.
Próbálom türtőztetni magam, hogy ne vegyen észre rajtam semmit, de nem vagyok színész. Így baromi nehéz. Kezemet az övére teszem és szeretném leszedni magamról, de ennek hatására karjait körém fonja és kezével ráfog a másik kezére, hogy biztosan ne meneküljek. - Hagyd abba... Ez nem jó poén. Amúgy is... Jó lenne, ha elmondanád, hogy mire célzott Minho amikor azt mondta, hogy ezt már megbeszéltétek? - kérdésem hatására enyhít ölelésén, de karjait még csak véletlenül se veszi el, így csak felé fordulok.

- Mi ebben a poén? A többi tag folyton ezt csinálja veled. Ölelget. - csak nem így.. persze ezt nem mondom ki hangosan, csak megvonom a vállam. Nem a legmegfelelőbb reakció, de ez ösztönösen jött. Ahogyan az is, hogy megpróbálom eltolni magamtól, sikertelenül.

- Chan, légyszi mássz ki az arcomból. Lassan a fiókba ültetsz... - végszóra neki is ütköztem a kihúzott fióknak.
Most én voltam a bunkó, de még mindig az a célom, hogy ne tudja meg érzelmeim. Addig nem, amíg nem tisztázunk néhány dolgot. Kezdve Minho kijelentésével.

Igaz a tény, miszerint az emberek többsége pont az ellenkezőjét csinálja, amit mondanak neki. BangChan csak még közelebb jött hozzám és egy határozott mozdulattal felkapott az ölébe a fenekemnél fogva.
Hogy le ne essek az öléből, átölelem és összekulcsolom kezeim tarkója körül.
- Mit csinálsz? Hova viszel?- író asztalomról arrébb tolja a rajta heverő könyveket és minden mást, hogy oda letehessen.

- Később máshová is ülhetsz nem csak az asztalra... - beharapja alsó ajkát, ami csak még szexibbé teszi őt.
De mégis mikor lett ő ennyire.... Perverz? Vagy csak én értettem félre amit mondott?
Mindegy is. Kezdem azt hinni, hogy csak bosszantani akar ezzel a viselkedésével. Vagy, hogy próbál valami féle reakciót kihajtani belőlem.
Kezeit mellém támasztja és egyre csak közeledik az arcom, ajkaim felé. Én őt kikerülve próbálok lejjebb csusszanni az asztalról, amivel csak annyit érek el, hogy bele térdelek a kicsi /vagy nem kicsi/ BangChanbe.
Felszisszen és arcára kiül a fájdalom, de nem áll el előlem.
- Csak óvatosan! Szeretnék még gyerekeket a közel jövőben.

- Akkor engedj el, hogy ne tegyek nagyobb kárt benned. - magabiztosságom mögött zavartság bújik meg. Vágyom közelségére. Sőt...ennél is többet szeretnék már hosszú idők óta. De most, hogy talán eljött a lehetőség, félek és megfutamodnék.
BangChan azonban biztos a dolgában. Combjaim közé nyúl, elválasztja őket egymástól és közéjük áll. Kezeivel simogatni kezd, amitől libabőrös leszek és kishíjján elejtek egy hangos sóhajt. De még mielőtt ez megtörténne visszafojtom magamban.

- Nem nem. Ezúttal nem. Szeretnélek kiengesztelni a reggeli vitánk miatt.

- Ezúttal? - felvont szemöldökkel nézek rá, mert amióta csak megölelt nem engedett el. Vagy nem vettem észre?
- Chan én... - ajkaival belém folytja a szót, amit egyáltalán nem bánok, mert hirtelen azt is elfelejtettem, mit akartam kérdezni.
Párnácskái lassú táncba kezdenek az enyémmel, miközben kezei bebarangolják egész testemet. Érintéseitől libabőrös leszek, ami egyáltalán nem akar szűnni.
Kis bátorság után, jómagam is felfedező útra indulok, amit Chan azzal díjjaz, hogy belemosolyog csókunkba.
Vékony pólóján keresztül is érzem jól kidolgozott hasizmát, amit szinte már lelki szemeim előtt látok.... meztelenül.

Ajkai gyorsabb tempóba kezdenek, és nyelve is bejutást kér, amit egyértelműen megengedek.
Derekamnál fogva előrébb húz az asztalon, úgy, hogy ágyéka pont beilleszkedjen lábaim közé.
Teljesen önkívüli állapotba kerülök. Azt sem veszem észre, hogy levegő hiány miatt elválik tőlem és a legérzékenyebb pontomat, a nyakamat kezdte el apró puszikkal behinteni.

Most már nemhogy nem sikerül, nem is akarom visszatartani a feltörekvő sóhajt.
Kezd a levegő felforrósodni közöttünk, így pólója alá nyúlok és eleinte lassan húzom fel rajta, jelezve hogy le kéne vennie. Ő viszont olyan kis türelmetlen, hogy szinte leszakítja magáról és a szoba másik végébe dobja.
A valóság közel sem áll az elképzelésemhez. Sokkal sokkal szexibb és kívánatosabb.

- Most te jössz. - vigyorodik el és már nyúl is pulóverem után. Azon kapom magam, hogy előtte ülök félmeztelenül.

- Chan.. é-én.. szégyenlős vagyok.. - dadogom, miközben próbálok a levett ruhadarabom után nyúlni, de késő, mert az is ment a Chan pólója után.

- Előttem nem kell szégyenlősnek lenned. Gyönyörű vagy. - pimaszul mosolyodik el, majd folytatja a nyakam ízlését.