Elections/Választások (BangChan-Minho story) BEFEJEZETT

Igazság

- Mi is volt az a dolog... Minhoval? Mi lett volna, ha te akkor kinyitod a szád? Meg mi az a dolog, amit már megbeszéltetek?- remélem, most normális válaszokat kapok.

- Oké, figyelj... - egy nagyot sóhajt, majd folytatja. - Elmondok mindent, de ne akadj ki vagy ilyesmi.

- Általában az emberek ezután akadnak ki csak igazán, ha valaki arra kéri őket, hogy ne tegye. De oké. Nem fogok. -mondom én a hiszti királynő. Na jó nem. De azért elég szépen kitudok borulni, ha valami nem tetszik.

**********

Még próbálom feldolgozni az előbb hallottakat.
BangChan öléből felállva járkálok a szobában fel-alá. Még egyszer át kell futtatnom az agyamon az egész sztorit.

Minho, miután megcsókolt és én visszautasítottam, mindent elmesélt BangChannek. Csalódottságában kihez máshoz ment volna,  ha nem a leaderéhez.
Elmondta, hogy hogyan szeretett belém, hogyan készült fel arra, hogy bevallja nekem amit érez. Elmesélte, de nem tudta, hogy egy olyan embernek mondja el, aki hasonlóképpen érez irántam.
Igen... Channak is vannak érzelmei felém már a kezdetektől.

Jó leaderhez híven azonban elmondta neki, amin Minho kiakadt.
Megkérte barátját, hogy tartsa magát távol tőlem.
Ezért viselkedett velem Chan úgy, ahogy idáig.
Sajnálta, sőt gyűlölte magát, hogy ezt kellett tennie velem, de nem akart feszültséget a barátjával, társával.
Chan egy idő után próbálta megértetni Minhoval, hogy nem titkolhatja mit érez irántam. Azt hitte Ő is, hogy enyhülni fognak érzései, de nem így lett. Természetesen Minho nem értette meg és megfenyegette, hogy kilép a bandából.
Most, ahogyan előadta magát Chan, azt mondta nem hitt neki, de szerintem azért nagyon is megijedt.

- Becca. Szólalj már meg légyszi. - 5 perc néma csend után szól rám Chan. Nem tudom, min lepődtem meg jobban.
Hogy Minho miket meg nem tenne értem, vagy, hogy Chan végig ugyan úgy érzett és érez mint én.

- Mit mondjak? Mert nem igazán tudom.
- ilyenkor bezzeg nem jelentkezik a rögtönzés mesterségem.

- Mondjuk azt már nem kell, hogy az érzéseid ugyanazok felém. Az átjött néhány perccel ezelőtt. - egy önelégült mosollyal az arcán simít végig tarkóján, én meg szépen hozzá baszom a párnát.
- Jól van na! Érted, hogy értem. A csókunkról nem is beszélve. Szóval felesleges hazudnod. Elmondhatatlanul szeretlek Becca. Már a kezdetektől fogva. Szeretlek és ezentúl nem állíthat meg senki abban, hogy ezt kimutassam neked! - BangChan szerelmet vallott nekem?!
Kérlek, ne most csörrenjen meg az ébresztő!
Ő is érezte a szikrát, már az első alkalommal is. Leírhatatlan mennyiségű pillangó repked hasamban, lelkem is csak úgy szárnyal az elhangzott vallomástól.

- Én is szeretlek BangChan! Túlságosan is. - odalépek Chanhez és küszködve próbálom elérni ajkát. Lehajol, így segít, hogy megcsókolhassam.
Rövid, de érzéki érintkezésünk után, most csak nézünk egymás szemébe.
Ez a fajta csend egyáltalán nem kínos. Sőt. Kifejezetten megnyugtató.
Félénken ölel, mint tini az első randin. Úgy tesz, mintha most érne hozzám először. De ez kifejezetten tetszik.
Arcunkról a pici mosoly egy percre sem tűnik el.
Egészen mostanáig, míg eszembe nem jut, az egy szobával arrébb elhelyezkedő barátom, Minho.

- Lee Know? Igaz? - hallottam már erről a lélek összekapcsolódásos dologról, vagy miről. Amikor a társad tudja, érzi a saját gondolataidat.
De ez nem történik meg ilyen gyorsan. Igaz?
Aprót bólintok, majd fejemet a mellkasába fúrom.

- Mi lesz? Én nem akarok vele veszekedni. És azt sem akarom, hogy te veszekedj vele! Vagy hogy kilépjen! - már attól gyűlölni fognak egy jó páran, ha egyszer eljutunk odáig, hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat Channel... de akkor meg pláne, ha Minho miattam hagyja el a bandát.

Mi a fenéről beszélek?! Kapcsolat? Szó sem volt ilyenről... Remek... még egy dolog amit tisztáznunk kell...
Bár felesleges. Már tudom a választ. Ez csak... egyszeri alkalom volt.
De hát... Azt mondta szeret.
Most már kezdem érteni, hogy miért nem tudnak rajtunk kiigazodni a fiúk.

- Először is az lesz, hogy szépen lenyugodsz. Másodszor is. Minho és Én nem fogunk vitatkozni. Mindjárt be megyek hozzá és beszélek vele. Ha nem enged be... hát rátöröm az ajtót. - hihetetlen, hogy még ilyenkor is képes megnevettetni.
Egy nagyon aprót ütök a mellkasára és elhúzódom tőle mosolyogva.

- Akkor indulj. Le szeretném ezt az egészet zárni. Nem szeretném, hogy ha a közeljövőben egymásra mosolygunk, már attól is bedurcizzon. - kérésemre el is indulna, de én vissza tartom a karjánál fogva. Egy valamit azért nem szeretnék ha elárulna. Még nem.
- De arról egy szót se, amit kettőnk közt történt. Kérlek. - utálom amikor nem tudom leolvasni az emberek arcáról amit gondolnak. Épp ez van most. Chanie arca olyan semmitmondó. Nem lepődött meg a kérésemen, de nem is tűnik úgy, mintha támogatná.

- Nem gondoltad, hogy rögtön ezzel fogom kezdeni igaz? De előbb vagy utóbb meg kell tudniuk.

- Tudniuk? - tudtommal Minho nem hat ökör. Csak nem?... - Csak nem a többiekre gondolsz? Miért is kellene nekik erről tudniuk? - eddig féloldalasan nézett rám. Gondolta, hogy csak egy pillat erejéig tartom majd fel, de úgy tűnik egy újabb hosszabb szóváltásba kezdünk most.
Ismét közel jön hozzám. Kezei a két káromra simulnak, amiket bámulok egy darabig majd szemeibe nézek.
Elmosolyodik és megcsóválja a fejét. Ennyire hülye lennék, hogy nem esett le elsőre mit miért szeretne?

- Nemrég elhangzott a részemről az, hogy szeretlek és ha nem tévedek te is bevallottad. - megtette. Ismét kimodta. Komolyan gondolja. Azt hittem... téves az, amit éreztem együttlétünk alatt, de.... Be kell fejeznem a túlgondolást. Engem is... szerethet valaki... - Ebből viszont az következik, hogy szeretném, ha mi egy pár lennénk és reménykedtem benne, hogy te is szeretnéd. Nyilván nem most azonnal mondanánk el mindenkinek, azt ami kettőnk közt történt, de szeretném hogyha tudnának rólunk. Legalább Ők, a barátaim.