Elections/Választások (BangChan-Minho story) BEFEJEZETT

Emlékek

- Boldog születésnapot Becca! - tisztán emlékszem, ahogyan ordították a fiúk, Rachel és Olivia, amint beléptem a dormba.
Az első aki azonnal odajött, felkapott és megpörgetett, miközben egyre csak hajtotta, hogy : "Boldog Születésnapot Törpikém!" nem más volt,mint Minho.
Le sem akart tenni, hogy a többiek is felköszöntsenek vagy hasonlók.
Miután nagy nehezen megtette, a hátamhoz állt, átölelt, így amikor a többiek oda jöttek, hogy felköszöntsenek, nem csak engem hanem Minhot is megölelték. Baromi cuki volt az egész.

*********

- Miért vagy idekint egyedül? - az erkélyen álltam, egy nagy pohár... akármivel a kezemben. Annyiféle italt kevertek össze, hogy azóta sem tudom minek nevezni. De meg kell hagyni, baromi finom volt.... és ütős.
Minho jött ki hozzám. Igazából vártam is rá. Tudtam, hogy neki fog elsőként feltűnni, hogy nem vagyok bent.

- Asszem' eme ital mellé, szívnom kell egy kis friss levegőt is. - lóbáltam meg a félig üres ( vagy félig teli) poharamat,egy mosoly kíséretében, ami azonnal lefagyott az arcomról, amikor észre vettem, hogy Minho... fura. - Mi a baj?- befordultam az erkély felé és neki támaszkodtam a korlátnak. Minho nem nézett még egy darabig a szemembe, öklét feszülten szorította össze. Még azt is tudom mire gondoltam, amikor megláttam az arckifejezését: "Olyankor látom ilyennek, ha fellépés előtt áll."

- Nincs baj.... vagyis... El kell mondanom valamit. - hihetetlenül lassan beszélt, amivel csak még jobban aggódni kezdtem. Oda léptem hozzá, leraktam a poharat az asztalra és megragadtam mindkét kezét.
Tehát a távolságot még csak nem is Ő, hanem én szüntettem meg.
És ekkor történt meg... Egy pillanatig sem habozott, miután feltűnt neki közelségem.
Puha ajkait enyémnek szorította, én meg elkerekedett szemmel csak álltam és néztem.

*********

Egy héttel a csók után

- Hey Lee, passzold ide a sót légyszi. - közösen sütöttünk. Már nem emlékszem, hogy mit, de a békülésünk jelképe volt. Ugyanis visszautasításom után, ekkor szólt hozzám először. Ekkor beszéltük meg a dolgokat.

- Mióta kell só egy süteménybe? - röhögve nyúlt a fűszerért, majd úgy adta ide, hogy kezeink össze értek.

- Jobban kihozza a többi hozzávaló ízét. - ekkor vettem észre, hogy ami belőlem nem igazán váltott ki semmit, belőle nagyon is.
Hogy ne kelljen újra átbeszélnünk az egészet, hogy nem lehet köztünk semmi tereltem a témát. És meglepően jól.
Igen... Néha jobb a szőnyeg alá seperni a dolgokat, mint tisztázni.

Aznap rengeteg közös programot csináltunk együtt. Sokat nevettünk, bolondoztunk. Hosszú idők óta először. Életem egyik legszebb napja volt. Egészen estig.

A vidámparkba mentünk, immáron a többiekkel együtt. Még csak nem is a mi ötletünk volt Minhoval, hanem a Rachel és drága jó testvére, Lix felvetése. Persze, olyanok, mint egy gyerek, így mindenki bele ment. Én meg nem akartam otthon maradni egyedül.
Az autóban is minden simán ment, bár az eszem már akkor is a másik autóban utazó Chanen járt, a fejemet Minho vállán pihentettem. Teljesen, megvoltam győződve arról, hogy neki sem jelent ez a jelenet többet, mint nekem, de tévedtem.

Elsőként mindenki a hullámvasútra akart felülni. A fejemben annyi féle szituáció pörgött le, ahogyan Channel együtt ülünk és fogja a kezem, vagy átkarol, vagy megcsókol... persze teljesen más történt.

- Pont párban vagyunk. Ki kivel akar ülni?

- Nos leader. Mi lenne ha velem ülnél? - I.N kérdése után, szegeztem azonnal Channek az enyémet. Közben a többiek már párba álltak, mit sem törődve velünk.

- Kösz, inkább Seungmin mellé ülök. - bunkó lerázása nagyon rosszul esett. Az aznapi jókedvem el is szállt.

- Majd én ülök melléd. - Minho pattant oda mellém, akár egy gumilabda, egy nagy mosollyal az arcán.  Nem tudom, hogy Ő is többet gondolt e bele a szituba velem, mint én Channel, vagy csak szimpla barátként akart e velem ülni.... de tudatlanságom ellenére én... belé rúgtam...

- Bárki mással, csak veled ne kelljen felülnöm! - jelentettem ki erőteljesen, majd elfoglaltam egy helyet egyedül. Később Rachel csatlakozott hozzám, aki eredetileg Changbinnel akart ülni.
Így utólag tudom, hogy hiba volt, ahogyan viselkedtem Minhoval. Egy rohadt nagy. Nem érdemelte meg azt a bunkó stílust. Ő nem.

Ahogy akkor sem érdemelte meg, amikor Chantől kértem tánc órákat, de Ő úgy lerázott, mintha eget rengető dolgot kértem volna tőle. Pedig... csak vele akartam lenni. Minho pedig azonnal a segítségemre jött. Mindenféle könyörgés nélkül. És nem csak egy órát tanított volna, amennyit eredetileg Chantől kértem... De én, olyan durván hajtottam el akkor is. Ő mégis megértően bólintott és tovább állt. Nem szólt vissza, nem kért számon, hogy miért beszélek vele úgy, ahogy.

Lerövidítve.... borzalmas ember vagyok. Több ilyen esemény jutott eszembe azóta, amióta a fejemhez vágta, hogy Ő mindig ott volt nekem. Nem mellesleg jogosan. Mert tényleg ott volt. De nem becsültem meg. Akárhányszor bántott Chan, én annyiszor bántottam Őt.
Bárcsak vissza fordíthatnám az időt.
Vajon... ha akkor másképp viselkedem mind vele, mind Channel másképp alakultak volna a dolgok?