Elections/Választások (BangChan-Minho story) BEFEJEZETT

The End

- Itt vagyok. Mi a helyzet? - nem sokkal azután, hogy letelepedtünk Rachellel a kis padocskára, felhívott Jeongin, hogy a két fiú szeretne velem beszélni. Mivel nem találtak sehol, megkértek jöjjek haza.
Őszintén szólva nem nagyon akartam. Olyan nyugiba voltunk ott Rachellel miután kiadtam magamból mindent. Nem akartam egy újabb vita kellős közepébe csöppenni. De a barátnőm, mint mindig, hatott rám és megkért jöjjek haza és biztosított arról, hogy nem lesz semmi baj.
Én meg mondtam neki, ha mégis, rajta verem le.

- Ülj le kérlek, mindjárt lejönnek Ők is. - Seungmin nyitott nekem ajtót, most pedig Felix kínál hellyel. Egyenlőre senki más nincs idelent.

- Nem akarok leülni. Csak leakarom zárni végre ezt az egészet. - Felix válaszolási lehetőségét lábdobogások zavarják meg. Nem csak a 2 fiú jön, akikkel megbeszélni valóm van, hanem a többiek is. Kicsit frusztrál a helyzet, hogy előttük kell beszélnünk erről megint.

- Már itt is vagy? - kérdezi Minho fél mosollyal az arcán.
Most... Vagy tényleg nyugi van kettőjük között, vagy most fog kitörni a vulkán.

- Igen itt. Sikerült megbeszélni a dolgot? Mire jutottatok? - hosszasan összenéznek, míg a többiek úgy tesznek, mintha nem ránk figyelnének és leülnek a tévé elé.
Minho, Chan vállára teszi a kezét, majd egyszerre néznek rám.

- Igen sikerült... - imádom amikor húzzák az agyam. BangChan szólal meg, de két szó után elhallgat, mint a sír.
Minden csenddel töltött másodperc halál lassan telik el. Szó mi szó, kezdek picit ideges lenni.

- Bökjétek már ki, hogy mivan! - széttárt karokkal lépek egyet feléjük, de Ők csak mosolyra húzzák a szájukat és nekem ugorva megölelnek, úgy, hogy majdnem össze esek.
Csak elkerekedett szemekkel állok, mert nem értem, hogy mi történik.
- Lázatok van? - kérdésem után eltolom őket magamtól és próbálok a szemükbe nézni.

- Azt hittük ez elég válasz lesz, de tudhattuk volna, hogy buta vagy. - persze, hogy csak viccből mondta BangChan, de beszállok a kis játékába. Meglepődöttséget színlelek és ütök egy aprót a karjába.

- El is mehetek ám. - mondom és el is indulok a kijárat felé, de Minho óvatosan húz vissza a csuklómnál fogva.

- Jól van, jól van! Igen megbeszéltünk mindent. És... -az arca komollyá változik.
-  Sajnálok mindent. Tényleg. Sajnálom, hogy úgy viselkedtem, mint egy gyerek. Hogy megpróbáltam közétek állni, a hülye kiakadásaimmal. Még mindig baromi fontos vagy nekem Becca. Éppen ezért próbálom meg elfogadni a tényt, hogy mással leszel boldog. Egyáltalán nem könnyű, de érted, és a többiek nyugalmáért megpróbálom.- a szobában percenként változik a hangulat. Bizonytalanságból lett bolondozás, most pedig érzelmesség.

Teljesen meglepnek Minhon szavai. Hihetetlen, hogy valóban így gondolja. Természetesen hiszek neki. Hinni akarok neki, hisz a szeméből valóban azt látni, hogy megbánta viselkedését.
Kezei a karomon pihennek és csak állunk egymás szemébe nézve.
Nem bírok magammal és megölelem.
Remélem, hogy ez teljesen rendben van neki. Hogy nem fog többet belegondolni ebbe, mint ezelőtt.
De nem távolodik el tőlem csak viszonozza az ölelést.

- Én is sajnálom Minho. Sokat bántottalak akaratomon kívül! Kérlek bocsáss meg nekem és... - a következő bölcselethez a szemébe kell néznem. - A boldogság az több féle képpen van jelen az ember életében. Ami számomra a legfontosabb... Ami a legtöbb boldogságot adja... az a barátság. Soha nem akarlak elveszíteni, hisz annyiszor voltál mellettem az elmúlt évek során. - apró köhögések hallatszódnak a háttérből. Tudtam én, hogy nem filmet néznék a kis sunyik.
- És persze titeket sem szeretnélek elveszíteni! - kiáltom oda nekik.
Először úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy nekik mondom. A következő pillanatban meg felpattannak a kanapéról, ide szaladnak hozzám és körbe állva megölelnek.

- Mi is szeretünk!

- Reméljük srácok megmarad ez a harmónia! - JiLix szólal meg egymás után. Majd kiszállnak a körből.

- És velem mi lesz? - hirtelen mindenki elenged és csak most tűnik fel, hogy Chan egyáltalán nem állt ott a többiekkel együtt.
Minhora nézek. Tudnom kell, hogy még mindig rendben van e. Hogy rendben lesz e ha most oda megyek Chanhez.

A fejével bök egyet Chan felé, ami csak annyit jelent, hogy szabad utat ad nekem.

Lassú léptekkel megyek oda hozzá, kezeimet a mellkasára teszem.
Szemeimmel végig páztázom egész testét, majd íriszeibe nézek.

- Te vagy a másik boldogságom forrása. Túl sokáig voltunk egymástól külön Chan. Túl sokat szenvedtünk emiatt. Éppen ezért... Annyira örülök, hogy így hárman sikerült tisztáznunk most mindent. Mert én már... Csak boldog akarok lenni. - Chan egy valamit tesz meg, ami többet mond minden szónál... Megcsókol, de nem akár hogyan. Csak és kizárólag Ő tud így, hogy ilyen hatással legyen rám.

- Wooohooo! - kiáltják a többiek néhány romantikus pillanat után, ami miatt nem tudok nem mosolyogni.
Elválok Chantől és a többiek felé nézek. Mindannyian tapsolnak és mosolyognak ránk beleértve Minhot is.

- Hé BangChan! Egyvalamit elfelejtettem. - Minho arca ismét halál komollyá válik. Össze nézünk szerelmemmel és csak remélni tudom, hogy nem fordul ismét minden rosszra.
- Ha csak egyszer is sírni fog miattad.... Velem gyűlik meg a bajod! - visszaért az én védelmező barátom. Mondata végére ismét mosoly ül az arcán és a társaság többi tagjának is.

- Ne aggódj! Ha megbántom... Én fogom ütni saját magam, amíg még érzek valamit.

Nos... Ez volt az én rövid kis történetem.
Az életem olyan, mint bárki másé.
Sokszor találtam szembe magam különböző választásokkal, amik hatással voltak az életem további folytatására.
Mindannyian találkozunk szembe ilyen döntésekkel. Talán úgy gondoljuk akkor, amikor meghozzuk őket, hogy az a legjobb. Később úgy gondoljuk, hogy rosszul döntöttünk. De... Nincs jó rossz döntés.
Hisz valamilyen szinten mindegyik döntésünk egyszerre jó és rossz.
Ahogyan mondani szokták : Minden rosszban van valami jó.

Az én történetemben a rossz dolgok közé sorolható, hogy érzéseink elkerülték egymást életem szerelmével, hogy a legjobb barátom szerelmes lett belém, ami majdnem szét választott minket.

A jó dolgok hogy végül egymásra találtunk és a rengeteg nehézség ellenére, a barátom és én újra egymásra találtunk és így továbbra is megmaradhat a mi kis csapatunk.

~The End~