𝑶̈𝒔𝒔𝒛𝒆𝒌𝒖𝒔𝒛𝒂́𝒍𝒗𝒂 ~ 𝑽𝒂𝒓𝒈𝒂 𝑹𝒐𝒍𝒂𝒏𝒅 | BEFEJEZETT |

20. Igen vagy nem?

V I K T Ó R I A

Roland mindent elkövet, hogy újra a bizalmamba férkőzhessen és el is érte már azt, hogy visszaköltözzek hozzá. Nem könnyítem meg helyzetét, de nagyon jó érzés látni, ahogy küzd. Én is küzdöttem valamivel.
Az érzéseimmel.

Aki ismer az tudja, hogy nem könnyű a bizalmamba kerülni, de azt is tudja, hogy ha a bizalmasom, akkor mindent megteszek érte. Roland eljátszotta a bizalmamat, viszont kétszeresen próbálja bebizonyítani, hogy megbánta, amit tett és szeret engem.

-Min jár az eszed?- érzem meg mentolos leheletét az előbb említettnek nyakamnál. Mosolyogva fordulok vele szemben a pultnak támaszkodva, mivel épp a vacsoránkat készítettük.

-Ha én azt elmondanám- incselkedek lábujjhegyre állva és egy puszit nyomok arcára.

-Szeretnék megbeszélni veled valamit- vált komoly hangnemre és ezzel együtt arca is megváltozik.

-Valami baj van?- kezdek megijedni, hiszen arckifejezése nem enged túl sok jóra következtetni.

-Dehogy- rázza fejét, majd szorosabban ölel- Megígéred, hogy támogatni fogsz, bármi is legyen?

-Roland, kezdesz megijeszteni- ráncolom homlokomat és minél előbb szeretném hallani, ami miatt ilyen.

-Otthagyom a Fradit- mondja ki határozottan, nekem pedig az egekbe szöknek szemöldökeim.

-Hogy micsoda?- térek észhez és elég értetlenül teszem fel a kérdést, mivel ilyen válaszra nem számítottam. Mindenre csak erre nem.

-Az utóbbi idõben nem kaptam annyi esélyt, hogy bizonyítsak és az edzővel is kissé összerúgtam a port. Úgy döntöttem, hat év után ideje váltanom. Az MTK leigazolt- mesél el röviden mindent, amit meglepődötten foadon, hiszen tudom, mennyire szeretett a Fradiban játszani. A barátjai nagy része is ott van.

-Hű, nos ez... -keresem a szavakat, de nem igazán jönnek - Nem is tudom, mit mondjak- nézek rá csodálkozva - Jól átgondoltad?

-Többször is - bólint határozottan - Szükségem van a váltásra. Támogatsz ebben? - kérdezi félve.

-Persze, hogy támogatlak - ugrok nyakába örömömben, amit boldogan fogad.

-Köszönöm! - ölel magához olyan szorosan, amennyire csak tud és én ezt nem bánom.

Valójában úgy gondolom a váltás mindennek a kezdete. A mi kapcsolatunknak is egyben egy új esély is ez. Új esély ez nekem is és az engem ölelő férfi számára is.

-Mit szólnál, ha holnap este megünnepelnénk ezt?- tol el magától, hogy egy kósza hajtincs fülem mögé tûrése után szemeimbe tudjon nézni.

-Mire gondoltál?- kérdezem kíváncsian.

-Elmehetnénk a kedvenc éttermedbe. Elhívhatnánk Tomiékat, Petiéket meg Ádámot.

-Jól hangzik- bólintok mosolyogva- Örülök neked!- nézek szemeibe, amik mindig rabul ejtenek.

-Veled pedig vacsora után is megünnepelhetnénk- csókol nyakamba, amitől a hideg is kiráz, ami ellentétben áll elhatározásommal, miszerint addig nem akarok semmi intim kapcsolatot vele, amíg nem érzem azt a biztonságot, amit szeretném, hogy nyújtson nekem. Hiába a sok bók és kedves gesztus, eltolom magamtól.

-Szeretlek Roland, de- kezdek mondandómba, de belém fojtja a szót.

-De nem bízol még bennem. Világos- kúszik arcára keserű mosoly, ami az én arcomon is valami folytán megjelenik.