𝑶̈𝒔𝒔𝒛𝒆𝒌𝒖𝒔𝒛𝒂́𝒍𝒗𝒂 ~ 𝑽𝒂𝒓𝒈𝒂 𝑹𝒐𝒍𝒂𝒏𝒅 | BEFEJEZETT |

13. Sötét múlt

Életünk során annyi döntést kell meghoznunk, amik talán nehezünkre esnek, hiszen befolyásolják életünket, de meg kell hoznunk őket. Vagy így vagy úgy.

Félünk a döntésektől. Ilyen az ember. Fél kiszakadni az egzisztenciájából, amiért nem tehetünk szemre hányást.
Minden döntés egy lépés valami felé.

Felesleges feltennünk, a mi lett volna, ha kezdetű kérdéseket. Már meghoztuk a döntést, nem léphetünk vissza csak előre. Tudomásul kell venni.
Az élet nem egy tündérmese, ahol bármilyen döntést hozunk, boldogok leszünk.
Az élet teli van hullámvölgyekkel, amiket gyakran magunk kreálunk. De ez így van jól.
Ha minden tökéletes lenne, unalmas lenne az élet, nem lenne miért küzdeni, nem lenne semmi probléma, ami megoldásra vár.

Én épp elmúlt napjaim problémájának karjaiban vagyok és nem akarom elengedni. Egy pillanatra most minden egyben van és boldog a pillanat.

-Itt maradsz?- húzódok el, hogy csábító szemeibe tudjak nézni.

-Szeretnéd?- húzza fel szemöldökét, ajkait pedig óvatos mosolyra húzza. Szemeimmel követem arcmozdulatait borostás arcán, amit úgy szeretek.
Válaszként csak bólintok egyet.

-Sajnálom, hogy nem akartalak meghallgatni. Te csak segíteni szerettél volna Petrának- ülünk le a kanapéra- Rendes ember vagy Roland- nézek rá könnyes szemekkel.

-Viki- dől hátra, nagy tenyerét pedig combomra helyezi, amitől a hideg futkos a hátamon- A helyemben te is megtetted volna.

Elmosolyodva dőltem mellé és lassan hajába vezetve ujjaimat simítottam végig fején, majd arcán.
Ajkai puhák és kívánatosak. Megbolondulok ezért a férfiért.

-Mit szólnál, ha elmennénk vacsorázni?- kezd el játszadozni egy hajtincsemmel.

-Randi?- fogom vissza vigyorgásomat.

-Randi- bólint mosolyogva, majd arcomhoz nyúl- Mondtam már, hogy milyen gyönyörű vagy?- néz szemeimbe, ami teljesen zavarba hoz még ennyi idő után is.

-Nem emlékszem- nevetek- be vagy rúgva?

-Hát nem azt mondom, hogy berúgtam, hanem ki sem józanodtam tegnap óta- neveti el magát kínosan, mire összehúzom homlokomat.

-Szalai mi?!- jövök rá egyből, ki itatta le.

-Édesem, nincs nagy gáz. Reggel volt- neveti el magát újra kínosan.

-Ejnye Varga, nem szép dolog a részegség- nézek rá szúrósan, de tudja, hogy csak szórakozok vele.

-Majd legközelebb odafigyelek- símít el egy hajtincset arcomból, majd ajkaimra pillant.
Óvatosan felém hajol és finoman megcsókol. Én pedig viszonzom. Bármennyire is haragudtam rá.
Eleinte csak ízlelgeti ajkaimat, hiszen kíváncsi a reakciómra.
Ekkor megcsörrent a mobilom, aminek kijelzőjén Petra neve villogott. Roland arckifejezéséből leszűrtem, hogy nem tetszik neki amiért felveszem a telefont.

-Szia Petra- szólok bele mosolyogva.

-Szia! Segíts nekem kérlek. Tomi holnap estére vacsorázni akar menni, viszont anyuékhoz nem vihetem most Liát, mert tudod festés van náluk.

-Nyugodtan hozd át- szólok közbe mielőtt befejezné mondandóját. Roland felhúzott szemöldökkel pislog, miközben derekamat cirógatja.

-Megtennéd? Imádlak. De tényleg csak, ha nem gond.

-Dehogyis. Szívesen vigyázok rá.

-Köszönöm! Megmentettél. 6 óra felé viszem. Na puszi!