Csillagásztábor (egy lmbtq sztori)

20. Activity

Krisztián az igazság nagy részét Ábelnek is elmesélte. Szó szerint nem mondta ki, hogy mit is érzett vagy érez iránta, a fiú azonban levette a szavaiból, hogy többet, mint barátságot; ez pedig Krisztiánt mélységes szégyennel töltötte el.

Ha erre a beszélgetésre két hónappal korábban került volna sor, Ábel gondolkodás nélkül a karjaiba ugrott volna. Csakhogy azóta nagyon sok minden megváltozott. A fiú megismerte Krisztián bensőjét – az igazi Krisztiánt –, abból pedig köszöni, nem kért. Persze sajnálta egyfelől, a szívének pedig egy kis százaléka még most is arra buzdította, hogy ölelje meg. Az a pici, apró csücske a szívének, ami még Krisztián után epekedett, most újra megszólalt, de Ábel nem törődött vele. Talán pár hét, és teljesen elhallgat a kis csengő.

Dáviddal minden más volt. Ő megértette, kedves volt vele, segített neki, és nem utolsó sorban egész helyes is. Csókolni pedig irtó jól tudott. Ábel pontosan tudta, hogy elég egy Dáviddal töltött hét, az a kiscsengő, ami Krisztián nevét sóhajtja, örökre el fog hallgatni.

Tovább fog tudni lépni...

- Remélem, egyszer majd megbocsátasz – fejezte be Krisztián a beszédét.

- Az az egyszer még nem jött el – felelte hetykén Ábel, majd arra gondolt, hogy ő is lekeverhetne neki egy pofont az őt ért sérelmekért is, de aztán meggondolta magát. Krisztiánnak épp elég büntetés, hogy el kell viselnie magát és saját homofób utálatát.

*

Amikor Ábel visszatért, egyből odarohantam hozzá.

Egyikünk sem szólt semmit, csak megöleltük egymást. Ez az apró ölelés sokkal jobb volt minden csillagda mögötti titkos csóknál. Megnyugvást találtam a karjaiban. Ábel ezek szerint nem hagyott ott Krisztián kissé furcsán felkínált lehetősége miatt sem.

Csöndesen ballagtunk ebédelni. Ábel mellettem ült, Vanda és Liza velünk szemben. Egyikünk sem beszélt túl sokat. Vanda kivételével Krisztián mindannyiunkkal eltöltött egy rövidke talk show-t, az a beszélgetés pedig valószínűleg mindenkiben nyomot hagyott. Meg persze ez az egész tábor!

Most már csak Vanda miatt aggódtam. Egyedül én tudtam a hirtelen előbukkant titkát, arról, hogy szereti Lizát. Még nem volt alkalmunk arra, hogy kettesben beszéljünk róla, de persze nem én leszek az, aki fel fogja majd hozni. Ha szeretne róla beszélni, úgyis elmondja.

A lány szótlanul kanalazta a levesét. Tekintetét végig lesütötte, mintha szégyellne valamit.

Ebéd után, amikor fel akartunk kelni, Ábel megszólalt:

- Mit szólnátok egy hatalmas társasjáték-partihoz?

Vanda fürkészve pillantott az öccsére.

- Jó ötlet – ült vissza Liza, megelőzve engem. – Eddig egy évben sem hagytuk ki.

- Mi legyen? – kérdeztem, és egyből a társasjátékokhoz siettem. Közben Vanda is leült.

- Activity! – kiáltotta vidáman Liza.

Költői kérdés volt persze. Minden évben azzal játszunk. Felkaptam a dobozt, és az asztalra tettem, ahonnan közben a lányok eltakarították az ebéd maradékait. Lehuppantam Ábel mellé, és Vandára vigyorogtam. A lány azonban nem viszonozta a gesztust.

- Oké, Vanda és Liza lesznek egy csapatban, mi meg Ábellel – mondtam, miközben kipakoltuk a kártyákat és elrendeztük az asztalon.

- Ki kezd? – kérdezte a fiú.

- Természetesen a legkisebb – néztem mélyen a szemébe.

- Szóval te? – kérdezte kihívó mosollyal.