𝐌𝐨𝐦𝐞𝐧𝐭𝐬 𝐦𝐚𝐤𝐞 𝐨𝐮𝐫 𝐥𝐢𝐟𝐞 𝐛𝐞𝐚𝐮𝐭𝐢𝐟𝐮𝐥 ~ 𝐒𝐳𝐚𝐥𝐚𝐢 𝐀́.

• 3 •

L É N A

Unottan néztem az órára, ami emlékeztetett, vészes közeledik munkaidőm kezdete és ideje elindulnom.

Nem öltöztem túl, a szokásos fekete farmemet és fehér pólómat vettem fel, ami kiemelte adottságaimat. Irataimat és telefonomat táskámba süllyesztettem, majd sietősen bezárkóztam és lesétáltam a földszintre, mivel a lift épp lefelé tart, így nem vártam meg, mire újra felér hozzám.

A városban kezdett visszatérni az élet, egyre több fiatal mászkált az utcákon, én pedig szerencsére időben estem be munkahelyemre. Vivi és Máté a pult mögött állva készítették ki az italokat, míg a Zoli a székeket pakolta le az asztalok tetejéről. Fanni a kis noteszével a kezében írt valamit szorgosan. Csak a szokásos péntek esti kinézete a csapatnak.

A kis öltözőnkben lepakolom táskámat és farmer kabátomat, majd kimegyek segíteni a többieknek.

-Mi a helyzet Léna? - dobta felém Máté a fekete kötényt, amit sikerült elkapnom a levegőben.

-Várom a hétvégét - sóhajtok lemondóan, hiszen még előttünk áll egy húzós 8 órás műszak, amit most úgy érzek, kevésbé könnyen fogom tudni végig csinálni, mivel az egyetemen nagyon elfáradtam. Ki az a szerencsétlen, aki egyetem után péntek este dolgozni megy csak, hogy el tudja tartani magát? Ja meg van, én . . .

-Ha együtt várjuk, talán hamarabb eljön - csatlakozik be a diskurzusba Vivi, aki a poharakat törölgeti.

-Nyitásra kész vagytok? - halljuk Zoli hangját a bejáratból, aki lészül kitenni a nyitva táblát.

-Igen! - kap egységes választ.

Azt nem mondanám, hogy özönlöttek az emberek a nyitást követő két órában, de kilenc óra felé már szinte telt ház volt. Fanni és Zoli az ételeket készítették, Vivi és Máté nem gyõzték kihordani őket és felvenni az újabb rendeléseket. Én kivételesen a pulban szolgáltam ki, de volt, hogy besegítettem nekik.

A ma esti lemezlovasunk kivételesen jó zenéket játszott, kicsit retro volt, de látszólag sokak tetszését elnyerte, mert rengetegen mentek táncolni.

Ez abár tényleg nagyon jól lett kitalálva. Betérhet az ember egy gyors vacsorára vagy épp csak egy italra, de még ténylegesen szórakozhat is.

Még nem voltam fáradt, kivételesen a toppon voltam tíz óra elmúltával is. A felém igyekvő emberhez azonban nem volt energiám.

-Szia! - könyököl a pultra, fülig érő vigyorával vizslatva engem. Csak felhúzom szemöldökömet.

-Adhatok valamit? - kérdezem viszoylag illedelmesen.

-Gin tonikot - bólint, mire előveszek egy poharat - Nem írtál vissza - jegyzi meg, mire csak vállat vonok.

-Nem értem rá - teszem elé italát, amit megköszön.

-Mikor érnél rá egy kicsit velem foglalkozni? - húzza le a pohár tartalmát, majd rám pillant kék íriszeivel.

-Szerintem ennek a kérdésnek fuss neki mégegyszer - hangom enyhe élccel teli.

-Randiznál velem? - kérdését meghallva szinte ledermedtem. Ez tényleg ennyire értetlen?

-Hogy mondod? - pislogok rá nagy szemekkel, mintha nem értettem volna előző mondatát.

-Talán nem érezted jól magad kedden? - pimasz mosolyra húzódnak ajkai, amivel nem csak, hogy feldühít, de kíváncsivá is tesz.

-Ennek semmi köze ahhoz. Két különböző világ vagyunk Szalai. Most pedig, mint látod, dolgozom - hagyom ott, hogy ki tudjam szolgálni a többi vendéget, akik várnak, hogy valaki felvegye a rendelésüket.