𝐌𝐨𝐦𝐞𝐧𝐭𝐬 𝐦𝐚𝐤𝐞 𝐨𝐮𝐫 𝐥𝐢𝐟𝐞 𝐛𝐞𝐚𝐮𝐭𝐢𝐟𝐮𝐥 ~ 𝐒𝐳𝐚𝐥𝐚𝐢 𝐀́.

• 10 •

L É N A

Két teljes hét telt el azóta, hogy elmondtam Szalainak, miszerint van egy fiam és eddig titkoltam előtte is. Nem úgy reagált, ahogyan én azt hittem és ennek örültem. Nagyon kedves és sokkal figyelmesebb velem azóta. Mindennap felhív, hogy beszéljünk és annak ellenére, hogy én azt mondtam neki, hogy jobb lenne, ha nem folytatnánk ezt az egészet, ő ezt figyelmen kívül hagyva továbbra is törődött velem és kezdtünk egyre közelebb kerülni egymáshoz. Már nem az a két ember voltunk, akik csipkedték egymást.

Ádám ma érkezett meg Németországból és megbeszéltük, hogy átjön hozzánk vacsorázni. Krisz egyébként is nagyon megkedvelte és totál be volt zsongva miatta. Krisztiánt betessékeltem a szobába öltözni, amíg én megterítettem az asztalt. Izgultam. Pedig tudtam, hogy Ádám miatt igazán nem kellene. A csengő hangjára összerezzentem és tudtam, hogy ez ő lesz. Nagy mosollyal az arcomon indultam ajtót nyitni, és még egy utolsó pillantást vetettem magamra a tükörben. Tetszeni akartam neki.

-Szia! - köszön mosolyogva, amint elém tárul teljes életnagyságban a magas focista.

-Szia! - elmosolyodok látványán és elállok az ajtóból, hogy bejöhessen.

Mosolyogva fordulok felé, miután becsuktam az ajtót. Egy virágcsokrot tart kezében és egyértelműen felém nyújtja. Elképedve nézek fel szemeibe, hiszen soha senki nem volt velem ennyire kedves.

-Ezt neked hoztam. - adja át és mielőtt bármit mondhatnék finom csókot lehel ajkaimra. Érzem, ahogy a libabőr végigfut hátamon és jóleső melegség hatja át egész testemet.

-Igazán kedves tőled. Nagyon szép - szagolom meg a sárga rózsákat, amik gyönyörűen festenek.

-Ádám! - Krisztián olyan sebességgel szalad a focista felé, hogy csak pár másodperce van neki megfordulni és felkapni a kisfiút.

-Szia öcsi! Mi a helyzet? - erős kezeit kisfiam köré kulcsolja, aki vállaiba kapaszkodva kezd mesélni a focistának. Azt is elmeséli, hogy a legutóbbi edzésén gólt is lőtt, Ádám pedig teljes koncentrációval hallgatja őt.

Vacsora alatt Krisztián szája be nem állt, mosolyogva figyeltem a csacsogó fiamat, aki folyton szóval tartotta Szalait. De látszólag ő ezt nem bánta, szívesen foglalkozott a kisgyerekkel, aki odáig volt érte. Olyan érzésem volt, mintha mindig is együtt éltünk volna mi hárman és egy igazi családot alkottunk. Tudtam, hogy ez nem igaz és Szalai tovább fog állni, ha megunja a dolgot. Nem akartam, hogy a fiam kötődjön hozzá és fájdalmat okozzon neki, amikor lelép. Mert ő ilyen volt.

-Szerintem elaludt - Ádám lépett be a konyhában, miközben én mosogattam. Megkértem, hogy maradjon Krisztiánnal a szobájában, amíg el nem alszik.

-Köszönöm - küldök felé egy hálás pillantást, majd megtörölve kezeimet hagyom, hogy szoros ölelésébe vonjon.

Megnyugodva szippantok mélyet parfümének illatából és kicsit eltolom magamtól. Némán nézünk egymásra és szerintem ugyanazon jár az eszünk. Szeretném, ha most megcsókolna és azt mondaná örökre velem marad.

-Beszélni szeretnék veled. - nézek szemeibe kissé elkomorodva.

-Miről? - kérdezi kíváncsian.

-Krisztiánról. - nyelek nagyot és kínosan pásztázni kezdem a konyhakövet.

-Valami baj van vele? - kérdezi aggodalmasan és kezemért nyúl.

-Nem tudom, mennyire helyes ez, hogy ennyire megszeretett téged és... - nem tudom folytatni. Fogalmam sincs hogyan mondjam el neki aggodalmamat vele kapcsolatban.