10. Csont és tőr

566 47 0
                                    

Shymalnak a harcmezők jutottak eszébe, amikor egy tisztásra értek. A növényzetet letaposták, kipusztult, minden barna és szürke volt, a látványból egyedül a temérdek hulla hiányzott. Halott csend vette körbe őket – némaság, miközben a távolban dögkeselyűk rikácsoltak. A környezet viszont furcsa volt. Szürke, kopasz fák meredeztek a mező körül, és az ég is hasonló színbe öltözött. Mintha nem csak a tisztás lett volna halott, hanem minden. Még Shymalt is kirázta a hideg.

– Ez hátborzongató – suttogta Aranyálarc. A hangja reszketett, és – talán önkéntelenül, talán tudatosan, de – közelebb húzódott a férfihez. Shymal most először késztetést érzett rá, hogy ő is a lány felé mozduljon. Már túlságosan jól ismerte ahhoz, hogy csak egy lány legyen a számára. Már a félelemtől is meg akarta óvni, nem csak a környező veszélytől.

– Haladjunk óvatosan – felelte. – Az első két próba között kerek egy hét telt el. Ha van benne rendszer, akkor most jön a következő.

Aranyálarc jól hallhatóan nyelt egyet.

Ropogott a talaj a léptük nyomán, mintha nem is kitaposott földön álltak volna, hanem csontokon. Ettől a hangtól borzongás futott végig Shymal gerince mentén.

Morgás ütötte meg a fülüket. Nem állati, emberi.

Shymal megpördült a tengelye körül, a látvány azonban lesokkolta.

– A kurva életbe!

Félig csontváz, félig megrohadt húsból álló, egykor emberi lénynek, talán lánynak tűnő valami közeledett feléjük. A ruhák cafatokban lógtak róla, ha minden igaz tunika és nadrág lehetett. Hörgött, morgott, és vészesen gyorsan közeledett egy hullához képest.

Shymal megérezte Aranyálarca ütögetését a vállán. Bosszúsan felé fordult. Mégis mit akar pont most?

– Még többen jönnek...

Amíg Shymal azt az egyet mérte fel, addig a túloldalon öten bukkantak elő.

– Utálom a nekromanta varázslatot – fújtatta.

– Volt már vele dolgod?

Shymal előhúzta az oldalára erősített hüvelyből a kardját, és erősen ráfogott a markolatára.

– Egyszer... – A puszta emlék görcsbe rántotta a gyomrát, és égni kezdett tőle a sebhely az arcán. Egy büdös halott intézte el ilyen csúful. – Ha ez is hasonló, akkor a fejüket kell levágni. Bárhogy működik is a nekromanta varázslat, a szemük mögött van valami, ami életre kelti és irányítja őket. Ha hullik a fej, a test összecsuklik... – Már azon volt, hogy instrukciókat adjon Aranyálarcnak, miként maradjon mögötte, és védekezhessen, amikor a lány egy kardot húzott ki a hátizsákjából.

– Bánni is tudok vele, mielőtt megkérdeznéd – felelte dacosan. Shymal most vette észre, hogy eltátotta a száját.

Bár a férfinek ezer kérdése lett volna, bólintott, és befogta. Elérték őket a holtak.

Az első halott könnyű eset volt. Shymal meglendítette a kardját, és máris elgurult annak a feje. A második viszont már védekezett. Félreugrott, és a férfi térdébe rúgott. Ez éppen elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy egy másik hátulról rávesse magát. Baromi erősek ezek a rohadékok.

Egy harmadik karddal közelített felé, de Shymal nem hagyta magát. Belekönyökölt a fogva tartója bordái közé, mire enyhült a szorítás. A férfi fordulatból lecsapta a fejét, és a harmadik felé fordult...

A harmadik felé, aki mögött öt újabb sorakozott fel.

– Oh, hogy az istenek basznák meg! – nyögött fel.

Egy gyors pillantást engedélyezett magának Aranyálarc felé. A lány úgy pörgött-forgott a halottak között, mintha táncolna. Egyik csapást végezte a másik után, a hullák ismét hullák lettek körülötte. Shymal szája önkéntelenül elnyílt. Ez a nemes lány nem csak azt bizonyította be az elmúlt napokban, hogy nem olyan elkényeztetett, mint ahogy a férfi hitte, hanem most azt is, hogy mennyire kemény és belevaló. Shymal mellkasát furcsa, jóleső melegség öntötte el. Még sosem érzett ilyesmit és fogalma sem volt, mit jelent. De bármennyire szeretett volna, nem foglalkozhatott ezzel.

Elfordult Aranyálarctól és összemérte a pengéjét az egyik ellenféllel. Közben gyomortájon – ha lett volna neki – rúgta a másikat. Két fej hullott a porba, de még több bukkant fel helyettük.

– Ezeket lehetetlen legyőzni! – kiáltott Shymal, ahogy a felismerés beléhasított. – Fuss, Aranyálarc! Én amennyit lehet, feltartok.

A férfi tekintete találkozott a lányéval. Kétségbeesett.

– Nem hagylak itt – szögezte le. – Együtt, vagy sehogy.

– Hera! – csattant fel Shymal. – Ne szórakozz, menekülj!

De a lány csak a fejét rázta, és tovább küzdött.

– Hogy az istenek verjenek meg! – morgolódott Shymal, miközben megindult Aranyálarc felé. Talán, ha vállvetve harcolnak, lehet esélyük. Bár ebben sem mert reménykedni. A holtak serege túl nagy volt, és egyre csak nőtt. – Menekülnöd kell – próbálkozott meg még egyszer Shymal, amikor a lány közelébe ért.

– Nem!

Aranyálarc lebukott egy felé sújtó balta elől. Guggolásban kilökte az egyik halott lábát, majd lemetszette a fejét.

De nem látta a mögötte álló hullát.

Shymal gondolkodás nélkül ugrott a penge elé.

Aranyálarc /Befejezett/Où les histoires vivent. Découvrez maintenant