Aranyálarc /Befejezett/

5. Amikor leszáll az éj

Hera fáradtan rogyott le egy kidőlt fa törzsére, a lába fájdalmasan lüktetett a sérülés nyomán. Már órák óta alig bírta vonszolni magát, de nem szólt egy szót sem. Haladniuk kell – ezt anélkül is tudta, hogy Shymal szóvá tette volna. A tövises incidens óta egyelőre semmi sem történt, ám ez korántsem jelentette azt, hogy a következő pillanatban nem hullik valami a fejükre.

Mióta túl voltak az első próbán, a látkép néhol megváltozott. A görbe törzsű fák itt-ott megritkultak, így tökéletes rálátást nyílt a mögötte húzódó még több fára. Ösvény azonban továbbra is csak egy akadt.

– Jó esetben nem szabad út közelében táborozni – mondta Shymal –, de mivel a kutya se jár erre, és nincs kedvem kideríteni, mi lehet a bokrok között, jó lesz itt.

Hera bólintással vette tudomásul, és belekortyolt a kulacsába.

– Szerinted mikor találunk vizet? – kérdezte. – Nem hoztam magammal túl sokat.

A férfi lemondóan a fejét ingatta.

– Kettőt és könnyebbet. Állatok nélkül kaját sem tudom, honnan fogunk szerezni.

– Nálam van néhány szárított hús – ajánlgatta a lány.

Shymal, aki eddig töprengőn a fák közé nézett, most rápillantott.

– Valamennyi van nálam is. Ezzel párnapig kihúzzuk.

A férfi letelepedett Hera mellé, a szemét viszont továbbra is idegesen járatta. Mintha valami támadástól tartana.

– Fogunk ma bármit is aludni? – kérdezte a lány.

– Valamit muszáj lesz. Majd felváltva őrködünk. Mivel szeretnél kezdeni?

Hera tanácstalanul felhúzta az egyik vállát. Alvásra gondolni sem tudott, de elég volt egyszer körbenéznie, attól is rettegett, hogy egyedül kell ébren maradnia.

– Akkor alszom először én – döntötte el helyette Shymal. – De előbb a vacsora. – Kivett a táskájából egy szelet kenyeret, és kettétörte azt. A felét a lánynak nyújtotta. – Remélem, te is bőségesen reggeliztél – mondta. – Mostantól ez lesz. Fogjuk rá, bőséges reggeli, hogy legyen energiánk, este meg annyi, hogy tudjunk aludni.

Hera fintorogva nézte a fél karéjt.

– Csak ennyi? – Tisztában volt vele, hogy elbúcsúzhat a lakomáktól, de erre egyáltalán nem számított.

– Érd be ennyivel! – förmedt rá Shymal.

A lány dühösen lehajtotta a fejét. Ekkora bunkót! – morgolódott magában. Senki nem kérte, hogy jöjjön vele. Üvöltse le másnak a fejét.

Csendben elköltötték a bő öt perces vacsorájukat, majd a férfi elterült a hideg földön. Máskülönben Hera szívesen felajánlotta volna a pokrócát, de ezek után pukkadjon meg a Halál Hírnöke.

A korábban meggyújtott tűznél melegítette a tenyerét, miközben igyekezett tudomást sem venni a környezetéről. Először csupán a fa ropogása és Shymal szuszogása töltötte meg a levegőt, ám néhány perc múlva furcsa hangok szűrődtek a bokrok közül. Levél- és avarzizegés, ágropogás – mintha feléledt volna az eddig alvó állatvilág.

Karjával szorosán átölelte magát, és arra gondolt, mennyivel jobb lenne most a – mondhatni – biztonságos kastélyban. Vajon apának sikerült elaludnia? Mennyit gondolhatott rám a nap folyamán?

A hang alapján hatalmas ág reccsenhetett ketté a közelben, Hera pedig ijedten talpra ugrott. Aranysárga szempár meredt rá a sötétből.

– Shy... Shymal – dadogta, azonban a férfi felől csak hortyogás jött. – Shymal! – kiáltott rá.