14.

999 50 3
                                    

A baleset óta eltelt három nap. Naruto még mindig a korházban fekszik sérülése miatt, de már sokkal jobban van. Nagyon nem emlékszik semmire, csak képkockákra, de azokra is homályosan. A három nap alatt mindig csak két ember látogatta meg, Kiba meg Sasuke.
Jelenleg Naruto egy elszomorító korház köpenybe/köntösbe ül az ágyában és gondolkozik. Az elmúlt néhány napban semmit sem hallott Sairól és Shinről. Lehet, hogy bajba kerültek, vagy csak simán bűntudatuk volt, hogy Naruto ilyen helyzetbe került? S' miért Sasuke jelent meg a tetthelyen? Hogyan került oda? Az Uchiha elmondása szerint Naruto kérte meg őt, de az is csak egy véletlen eset volt, mert nem őt akarta hívni. Sasukéra jelen pillanatban haragszik a tette miatt. Még mindig nem fogta fel, hogy a fekete hajú ilyet tett vele. Fájdalmas egy érzés volt a törékeny szívének. Amióta meghaltak Naruto szülei kicsit megváltozott. Törékenyebb lett.
Mikor már Naruto megunta a folytonos ülést a fehér korházi ágyon, fogta magát és kiment sétálni a korház udvarába. Nem volt valami érdekes de attól még élvezte. Élvezte azt, hogy egy kis időre kiszabadulhat a fertőtlenítő szagú épületből.
Egy fél óra sétálás után úgy döntött, hogy visszamegy a már megszokott szobájába, de egy kedves kis hang megzavarta őt.

-Hé, Naruto! —Állította meg az Uzumakit. Mikor hátrafordult, hogy megnézze, ki keresi őt, egy fehér köpenyes rózsaszín hajú lánykát lát meg.

-S-Sakura-chan? Te mit keres itt ebbe a jelmezbe? Már elmúlt Kiba bulija. —Tette fel a kérdést, de mire választ kaphatott volna, egy jó nagy földbedöngölés várta őt. A Haruno lány néha..Ismétlem néha, elég erőszakos tud lenni. -Hé, éppen sérült vagyok, nem kéne bántanod! —Tette hozzá

-Ha mégegyszer ilyen hülyeséget mondasz nekem, az ablakon fogsz repülni! -Ordította le Naruto fejét. -Amúgy csak azért szólítottalak, hogy tudassam veled, hogy Sasuke-kun keresett téged.

-A kérdésemre nem kaptam választ, miért vagy nővér ruhába? —Terelte el a témát az Uchiháról.

-Baka, már vagy 9 hónapja itt dolgozom diákmunkaként! —Dicsekedett a Haruno lány. -De az nem érdekel, hogy mit akart Sasuke-kun? —Tette fel a kérdést érdeklődve. Furcsálta jelen pillanatban az Uzumakit. Ha Sasukéről volt szó, sosem terelte a témát. Boldogan kiállt mellette meg beszélt róla, hogy milyen sármos.

-Ne..Nem érdekel. —Hajtotta le a fejét bánatában. Sakura csak egy értetlen fejet tudot erre levágni. De legbelűl egy győzelmi táncot járt el. -Amúgy kérdezhetek valamit, Sakura-chan? —Nézett fel boci szemekkel. A rózsaszín hajú kicsit félve bólintott egy igennel. -Te szereted Uchiha Sasukét? Kérlek, őszíntén válaszolj erre! —Könnyezve fogta meg a Haruno vállait. Kiváncsi volt a válaszára. Elég volt neki egy igen vagy egy nem.
Mikor már észrevette Naruto, hogy Sakura mindjárt elsírja magát, egyből maga elé tette kezeit, amivel a nőies vállakat fogta, majd bocsánatot kért. Nem tudja, hogy miért tette ezt. Csak kiváncsi volt...Kiváncsi volt arra, hogy talán Sasuke vele csalta meg-e

-Most mennem kell dolgozni, később beszélünk, Naruto! —Válaszolt majd elment. Az Uzumakinak ez egy világos válasz volt. "Uchiha Sasuke meg Haruno Sakura szeretők"..Egyből ez jutott eszébe a szőke hajú fiúnak. Bánatában berohant a szobájába és az ágyába feküdt. Nem tudta elhinni, hogy csak egy tárgy volt az Uchihának Naruto. Az a sok szó-mondat mind hazugság volt. Az az éjszakájuk csak egy álom volt. Ez az egész csak egy álom volt..Soha nem létezett az a páros, hogy Uzumaki Naruto meg Uchiha Sasuke..

Sakura pov:

-Most mennem kell dolgozni, később beszélünk, Naruto! —Csak ennyit tudott mondani Narutonak. Fájt..Fájt így látnia őt. Soha nem akarta ezt tenni az Uzumaki fiúval.
Mikor elhagyta a beszélgetést egyből folytatta a munkáját. Délután ötre sikeresen végzett is, és rohant a kollégiumba. Amint odaért és felment a második szintre, nem a 8-as szobába sietett, amit  Inoval kell megosztania. Hanem egyből a 2-es szobába rontott, ahol vörös hajú barátnője lakik. Teljes erejével együtt berontott az ajtón, majd üvöltözésbe kezdett.

ᏴᎬᏟᎪᏌᏚᎬ Ꭸ ᏞᎾᏉᎬ ᎩᎾᏌ •Javítás alatt•Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin