~Miraculous~újratöltve~BEFEJEZETT~

Mindenek Tudója

A híreket hallgattam a laptopomról. A régi vacak, két percenként szétkapcsolt, de arra jó volt, hogy a fontos dolgokról értesüljek.
-Vécei Flórát hallják. Üdvözlöm önöket itt a Reggelihír Rádiónál. Köszönjük, hogy ezt választották. -mondta a bemondó. Unatkozva végig hallgattam mit pletykálnak Marosi Margitról, a régi színésznőről és lányáról Újvári Noémiről, majd valami érdekes következett.-Tegnap este eltűnt Dodandino Kilen, városunk ismert és szeretett fagyizójának, az Olaszország Ízei Fagylaltozónak, tulajdonosa. A rendőrség már nyomoz az ügyben, de eddig semmi sikerrel. Ez úton szeretnék megragadni az alkalmat, hogy értesítsék Katicáékat, hogy kérik a segítségüket. Katica! Fekete macska! Ha hallják ezt, kérem jelenjenek meg a Rendőr Főkapitányságon. -tovább nem figyeltem, mert legkevésbé sem izgatott tovább, hogy ki lesz Hulló a hollónak a következő táncpartnere.( Igen, itt tart a világ.) Bezártam a szobám ajtaját, és átváltoztam:
-Tikki, pöttyöket fel! -kiáltottam, majd már szuperhősként kiugrottam az ablakomon. 3 perccel később már a Rendőrségen voltam.-Katica! Jöjjön ide kérem. - hívott az asztalukhoz a rendőr. Megmutatta a nyomozási papírokat, és meg elkezdtem átolvasni. Semmi érdekeset nem találtam, bár a legkevésbé sem értettem a dologhoz. Bárcsak Tikki itt lenne ilyenkor-gondoltam. Beletúrtam szőke hajamba, és javarészt értetlenül pillantottam fel a detektívekre. Szomorúan csóválták a fejüket, majd az aktákkal együtt odébb álltak. Csalódottan ültem le egy székre, és a lehetőségeimen gondolkoztam.-Mi bánt bogaram?-karolta át valaki, vagyis Fekete macska a vállamat.- Tehetetlen vagyok. -sírtam el magam.-Tőlem várják a megfejtést, de én hülye vagyok. -patakzottak a könnyeim.
-Nem bogárkám. Tőlünk várják a megfejtést. Kettőnktől. -ölelt át, s viszonoztam is neki. Hosszú percekig egymásnyakában lógva álltunk, mikor valaki megbökdöste a vállam. Egy velem egy korú fiú lehetett. Magasabb volt, minimum egy fejjel nálam és macskánál, de külseje ellenére, igen félénken mutatkozott be.
-Csinálhatnánk egy képet? -mosolyodott el. Bólintottam, és magam mellé húztam macsekot.
-Omm csak mi ketten.-dadogta, mire cicus mérgesen elhúzott engem is. A rendőrség tetejéig meg sem állt, majd lehuppant egy pallóra.
-Mi volt ez?-pillantottam rá.
-Elővigyázatosság, nem volt szimpatikus.
-Csak azért mert nem veled akart fotót.-kiáltottam rá mérgesem, mire sértődötten otthagyott. Totálisan fa képnél hagyott a pácban, és még ő a jó szuperhős? Ideges voltam nagyon, ezért én is elindultam. Szomorúan gondoltam Dodandinora, de Macska nélkül semmit sem tehettem. A lábamat bámultam valahogy végig, több emberbe is belesétáltam, de észre sem vettem. Csak mint egy zombi gyalogoltam a házunk felé. Az ajtóm mögé leroskadva szólaltam meg:
-Emma! Dodandinonak szüksége van rád. Bízz magadban.-mondta Tikki. Nagy levegőt vettem és kimondtam:
-Azt hiszem meg kell ismernem a talizmánok múltját.
-Annak még nincs itt az ideje. Még nem bizonyítottál.-fancsalodott el Tikki.
-De így honnan tudjam mit kell tennem?-fakadtam ki, de Tikki erre is tudta a választ.
-Az igazi Katica tudja mit kellene tenni. Nem Emma, Katica. Dodandino megtalálása már egy elég erős érv lenne, a mindenek felfedésére.-magyarázta.
-Miért hívják mindeneknek?-kérdeztem csendesen, s kissé csalódottan.
-Ha eljön az ideje megtudott.-mosolygott rám a kis kwamim.
-Ki vihette el a fagyist?-néztem rá.
-Bárcsak tudnám, viszont szükséged lesz segítségre.-Mondta és én tudtam mit kell tennem, felhívtam Fekete macskát, akivel egy tetőn találkoztam. Elmondtam neki mit mondott Tikki, és kissé feszengve rám nézett. Láttam a tekintetén, hogy még mindig dühös, de úgy éreztem, talán most képes félre tenni a közös cél érdekében. Órákon át jártuk a várost, de hiába semmit nem találtunk, ami nyomra vezethetett volna.Azonban a dolog nem hagyott nyugodni, másnap suliban is ezen morfondíroztam. Éssss......megjelent oly szerethetően paraszt padtársam Alice.
-Szia Emma. -ült le mellém. Ma meglepő módon nem irkált a füzetébe, így rákérdeztem erre is.
-Szia Alice. Kész a könyved?-tudakoltam távolságtartóan, mire ő bólintott.
-Tisztelet példány,-nyújtott felém, összefűzött papírlapokat. Megköszöntem, majd kértem még egyet. -A másod unokatesóm, óriási Katica fan, és biztos elolvasná a könyved.-hazudtam, mert persze Anna mesternek szántam, félve vártam a választ, bár tudtam, hogy Alice épp oly öntelt, hogy bárkinek higgyen ilyen dologól, főleg ha könyve népszerűsítéséről lenne szó. Még a suliban elkezdtem olvasni, és nem tudtam, hogy hihetek-e neki. Bár ezt csak a Mester árulhatja el, így hazafelé arra vettem az utat. Sokszor járok hozza, és o mindig szeretettel vár. Viszont most, miután ezt látta igen zaklatottnak tűnt.
-Emma, nem tudom ilyen hamar elolvasni, viszont azt hiszem nagy a baj. Ez a lány igen sokat tud, és megkérdőjelezem, amit az előző találkozásunkkor mondtam. Sajnos lehetséges, hogy közel van a mindenek tudásához. Igen közel...-dörzsölte meg a halántékát. -Olvasd el te is, s holnap beszélünk.
-Mester! -álltam meg a küszöbön.-Itt vagyok ha segítség kell.-mosolyodtam el, és folytattam-Szeretnék én is a mindenek tudója lenni, kérem szépen!-kérleltem.
-Majd ha eljön az ideje, mindent megfogsz tudni.-rázta a fejét, mire elöntött a düh. Elegem lett abból hogy mindenki semmibe vesz.