Térj vissza hozzám [Befejezett]

6.1. Az átvitelek és az igazság I.

Sziasztok!

Lehet, hogy kissé kusza lesz ez a fejezet, de ne ijedjetek meg tőle. A csillagok a különböző emlékeket különítik el. 

Jó olvasást! ^^

"- Amikor felébrednek, kérdéseik lesznek hozzám és én válaszolni fogok mindegyikre, ha tudok. - Ezzel végleg befejezve, tovább indult és elég hamar eltűnt az erdő fái, bokrai között. Akik ott maradtak, a lehető leggyengédebb mozdulatokkal tették alfáikat a hordágyakra, majd tempósabban visszaindultak néma egyetértéssel a sheriffék házába."

Évszázadokkal ezelőtt, mikor a Nemeton a legszebb pompájában tündökölt, nem voltak városok, különböző fajok, félemberek. Béke honolt az emberek szívében, kiegyensúlyozott életük volt a természettel karöltve. Tisztelték, óvták környezetüket, akarattal sose vettek el semmit, hiszen mindenük megvolt. Egyként éltek, egy közösségben, minimális szétszóródással. Ha kellett, vizet fakasztottak, ha kellett fákat emeltek vagy sziklákat törtek, tüzet idéztek, szelet teremtettek, s szükségükből adódóan bármilyen élőlény képét felvehették, ha biztonságukat békésen nem tudták megőrizni, hiszen az erdők, völgyek telis-teli voltak félelmetesebbnél-félelmetesebb lényekkel.  De ezzel az erővel vigyázniuk kellett! Csak végszükség esetén alkalmazták, mivel félő volt, hogy soha nem tudják levedleni a kölcsönkért élőlény jellemzőit. Hosszú éveken keresztül, akik beleragadtak ebbe a formába, értelmük utolsó szikrájával, az erdőkbe menekültek, s többé nem élhettek önmagukként, beleolvadtak a természetbe. Ez az egyensúly fenntartásának egyik törvénye. Ezt sose feledjétek el!

- Emy, drágám - szólt hozzám kedvesem kissé dorgálóan. - Ne a gyerekeknek mesélj, a nászunkra készülj - Karolta át a gyönyörű, áldott állapotban lévő nőt, Merhien. - Édesanyád rendkívül ideges, hogy nem talál téged sehol, - ijedten kapta kezét szája elé, de szemei játékosan csillogtak - már azt hittük megszöktél vagy elkaptak téged a barbárok az erdőn túlról. 

- Ezzel kérlek ne viccelődj, Mer - mondta szemöldökeit kissé ráncolva. - Tudod jól, hogy szeretlek téged és ők sem barbárok, ahogyan te mondod, hanem ugyan olyanok mint mi, csak nem élvezik annyira a természet áldását. - Rámosolyogott a szeretett férfira. - Mer, mi legyen a csöppség neve? A sámán szerint lányunk lesz, de azt is mondta, jó nevet válasszunk, mert meghatározza a jövőjét. - Átölelte kedvesét. - Aggódom érte már most. Rossz érzésem van a sámán szavai kapcsán.

- Emthelly! - Emelte meg kissé hangját. - Ne foglalkozz a sámánnal, nem lesz semmi gond a kicsikénkkel. - Kissé óvatosabban hozzá tette. - Nevezzük el valamiről, mely a természetet jelképezi és a vele való kapcsolatunkat, akkor végképp nem lehet probléma. Mit szólsz? - Nézett Emyre, választ várva mégis kissé idegesen.

- Ez nagyszerű ötlet kedvesem! - Ölelte át boldogan a férfit. - Esetleg Stella vagy Sol? - Kérdezte mosolyogva. - Hm, nem is tudom. Szép nevek, csillagokról vagy napról elnevezni - kis szünetet hagyott-, persze ő lesz a mi életünk csillaga és biztosan olyan mosolygós és ragyogó lesz mint a nap, viszont olyan érzésem van, ezek nem a megfelelőek - mondta a férfi. Hirtelen egy kisgyermek ütközött neki az ölelkező párnak, akik kizökkentek beszélgetésükből, majd rögtön felsegítették a kislányt a földről. Leporolták, koszossá lett hófehér ruhácskáját, majd szólásra nyitotta ajkait Emthelly, de gyermekének apja megelőzte.- Minden rendben, kislány? - Tette fel aggódva kérdését, aki csak bólintott válasz gyanánt, majd a nő szemébe nézett lehetetlen kék szemeivel s elfutott sebesen. Emy kiegyenesedett, majd egy belső sugallattól vezérelve megszólalt. - Luna.. Luna legyen a neve a kislányunknak. - Ránézett Merre, mint aki transzból ébred és mosolyogva erősítette meg szavait újra. - Igen, ez lesz a legjobb és legszebb név, a mi kicsikénknek. - Mer viszonozta mosolyát és bólintott. - Luna - suttogta átszellemülten.