Térj vissza hozzám [Befejezett]

11. Áldozatok?! - Vége

Sziasztok!

Hát elérkeztünk az utolsó fejezethez, ami igazán nehezen született meg. :'D A történések megvoltak, viszont sehogy sem tetszett, amikor leírtam. Ez a változat már nem is tudom hányadik. Őszintén megmondom, ennél már nem olvasgattam vissza, írtam és írtam, addig amíg késznek nem éreztem. Félek, ha visszaolvasom, újra átakarnám írni.

Nehéz búcsút venni egy történettől, amit ennyi ideig írtam, de azt is hozzá kell tennem sokszor azért nem volt kedvem írni, mert tudtam, hogy itt a vége. :) Remélem ezt elnézitek nekem és tetszeni fog a befejezése a történetnek.

Jó olvasást hozzá és kicsit, azért remélem, hogy ezt is átnéztétek, amit most írtam ide, valamint hagytok egy búcsú kommentet ehhez a történethez! ^^

u.i.: A szertartáshoz az utolsó 3 zeneszámot ajánlom. :)

"Az áldott pár középen, míg a többiek párjukkal, társukkal vagy éppen barátokkal táncoltak körülöttük. Mindenki mozgásában tükröződött a korábbi lépések majdnem mindegyike és arcukon örömteli mosollyal mozogtak a szelek keltette dallamokra, néha-néha egy édes kacagást is tovább vitt a kellemesen hűs szellő. Akkor lett vége a táncnak, mikor a farakások is kialudtak, de kedvüket ez sem szegte, boldogságban úszva tértek vissza a házba, ahol egy szobát átengedtek a párnak, s mindannyian elvonultak lepihenni, hiszen másnap este nehéz dolguk lesz. Elő kell készíteniük mindent és remélni, hogy Marin nem akadályozza meg őket semmiben.

- Szeretlek - mondták ki egyszerre rekedtes, alig felismerhető hangon. Mind a ketten hasra fordulva pihenték ki élvezetes testmozgásukat, örülve vérfarkas mivoltuknak, hiszen reggelre egyikőjüknek sem fog gondot okozni az ülés. Közelebb feküdtek egymáshoz, kezeiket összekulcsolták, Derek betakarta magukat és egyikőjüket sem izgatta, hogy ragadtak, nyirkosak voltak. Ráértek ezzel akkor foglalkozni, miután kicsit pihentek. Egyébként is tudták magukról, hogy így is hamarabb fognak most kelni mindenki másnál, hiszen a vérük hajtotta őket és ennyi még közel sem volt elég nekik a másikból."

Stilesnak hirtelen nyíltak ki szemei, s kissé lihegve ült fel az ágyban. Meglepődve vette észre, hogy egyedül van. Hallgatózott kicsit, majd egyre idegesebb lett, mivel nem hallott semmit! Rajta kívül senki sem volt a házban. Bántóan hatott rá a teljes hangtalanság, hiszen még a madarak se csicseregtek, a szomszéd kutyája se ugatta a kóbor cicákat. Szinte tudatlanul vette kezébe telefonját, s tárcsázta apját, miközben kapcsolatot próbált létesíteni falkájával s párjával, de mindhiába. Senkit nem tudott elérni, még Alant sem. Stiles érezte, hogy ez nagyon nincs rendjén. Nem elég, senkit sem tud elérni, de még szokatlanul nyugodt is, ami ebben a helyzetben egyáltalán nem lehet valós. Lassan kisétált a fürdőbe, mintha nem is ő irányította volna testét. Belenézett a tükörbe és döbbenten figyelte magát. Arca, a szájánál csupa vér volt s mellkasán egy hatalmas lyukszerű seb tátongott, szemei pedig világítottak. Borzasztóan rossz érzés kúszott fel a torkán, erre a látványra. Csak meredten bámulta a tükröt  mást nem is tehetett volna, meg sem tudott mozdulni.