Térj vissza hozzám [Befejezett]

9.1. Félelmek, vágyak, terhek I.

Tőlem szokatlanul rövid fejezet következik, de úgy gondoltam ezt külön kell szednem, így nézzétek el nekem, viszont hamarabb fog érkezni a folytatás.^^

"Ismét köhögve mászott fel Derek, de most nem volt ki segítsen neki felállni, hiszen Stiles is ott köhögött mellette. Miután felküzdötték magukat hol egymásra, hol lábuk elé, hol a távolban ismétlődő villámcsapásra meredtek. Pár perc után megelégelte ezt az állapotot a fiatalabb. - Itt az ideje, hogy felébredjünk és elhagyjuk elménket - hosszan nézett Derek szemébe, de nem úgy folytatta, ahogy akarta, hanem úgy ahogy kellett -, aztán megtanítok neked pár meditációs technikát, ami segítségedre lesz a gát feloldásában - mondta, majd mikor látta az idősebb közbeszólna leintette. - Utána beszélünk, a másik dologról és a korábbiakról is."

Mikor magukhoz tértek az ágyon, Alan rontott be a szobába, mint aki az életéért futott. Lihegve nézett a két alfára. - Itt van.. - kezdte mondatát, de túl erős lihegése miatt nem tudta befejezni csak másodjára. - Itt van, Marin. Az erdőben van a Nemetonnál, de a legtöbbünket már kiütötte. - Aggódva nézett Stilesra. - Nagyon erős igézeteket használ és nincs egyedül, Stiles. Szükség van rátok! - Emelte fel kissé a hangját, de ekkor már az alfák úton voltak, viszont Alan megragadta menet közben Derek vállát. - Derek - szólt hozzá kétségbeesve -, ne hagyd, hogy hülyeséget csináljon, kérlek - mondta neki, mikor ránézett, majd mikor kissé ellazult az alfa és bólintott, hirtelen nyitotta ki másik tenyerét, s fújta bele tartalmát a férfi arcába, aki elsőnek megdöbbent, majd kissé megrázta a fejét. - Derek, sietned kéne! Stiles már messze jár - mondta ismét Alan, immár nyugodtabb hangon. A magasabb férfi bólintott, majd szélsebesen indult a másik alfa után. A szobában maradt férfi arcán pedig elégedett mosoly terült el, aztán megrázta fejét, mint aki álomból ébred. - Mégis mi.. mit keresek én itt? - Tette fel a számára legfontosabb kérdést, hiszen utolsó emléke az volt, hogy a megbeszéltek alapján a sheriffel mennek az erdőbe a többiekhez, de út közben megállt egy pillanatra, majd képszakadás. Bármennyire erőlködött, semmi nem jutott az eszébe, hogyan került vissza a Stilinski házhoz és mit keres Stiles szobájában? Az is furcsa volt számára, hogy látszólag üres a ház. Hirtelen tört rá egy baljós érzés, majd ahogyan végigsimított reflexszerűen fején, azonnal elkapta onnan, majd jobban szemügyre vette, megszagolta az érdekes tapintású port, ami ráragadt. Alan, abban a pillanatban, mikor kezével orrához közelített elsápadt. Egyetlen szó ismétlődött fejében, mégpedig testvére neve. Ezek után, hiába próbálta hívni a többieket, senki sem vette fel. Baljós érzése még inkább erősödött, mikor fájdalmas vonyításokat hozott a ház felé a szél, méghozzá az erdő felől. Útját gondolkodás nélkül vette a többiek felé, így is több mint 15 percet vesztegetett el, mire rájött valószínűleg belesétált Marin csapdájába!

15 perccel korábban, az erdő felé:

Stiles még soha nem futott olyan gyorsan mint most. Nem érezte a falkáját, nem válaszoltak neki, nem reagált senki, hívására! Kétségbeesése, a Nemetonhoz érve érte el a legmagasabb szintet. Beledermedt a szemei elé táruló borzasztó látványba. A fának a csonkja vérben ázva, holtestekkel körbe véve. Nem merte tüzetesebben megvizsgálni barátainak, falkájának tagjait, így azt sem vette észre, hogy mellkasuk lassan ugyan, de még mindig fel és le emelkedik. Minden figyelmét a tőlük nem messze álló nő vonta magára, a nevető nő. Nem érdekelte az sem, kik azok, akik körbe állják, s védelmezik őt. Elborult elméje, csak egy dolgot akart, megölni azt a nőt, aki mindezért felelős, megölni Marint. Nem érdekelte, hogy Derek lemaradt, hogy Marin segédei egyszerre rontottak neki, hogy a tervének annyi, hogy gyűlölte az agresszió ezen ágát, hogy nem akart többé ölni. Artikulálatlan üvöltés hagyta el torkát, miközben nekicsapódott első áldozatának, majd sorban jöttek a többiek. Csak félig változott át, de ereje, így is bőven ellenfelei halálát okozta. Nem hezitált, pontosan célzott karmaival, fogaival és precízen gyilkolt. Mielőtt odaért volna a nő elé, nem vette észre, hogy egyetlen női bétája egyre közelebb ér hozzá, bicegve, fájdalomtól nyögve, s őt szólongatja, hogy térjen észhez, a tervet még be lehet fejezni, csak a doboz kell hozzá és az, ő tisztán gondolkodjon. Mikor megragadta alfája karját, nagy hibát követett el, abban a pillanatban erre ő is rájött. Túlságosan elvesztette irányítását alfája és nem érzékelte, hogy Ella van mellette. Stiles reflexből szúrta át "támadója" mellkasát karmaival. Már későn realizálta, hogy kicsodát is támadott meg. Kirántotta karját a lányból, majd karjaiba emelve rogyott le a földre. Könnyek között ismételgette folyamatosan, hogy sajnálja. Ella egyik karja hasán nyugodott, másikkal pedig alfája könnyeit próbálta letörölni, de nem volt hozzá elég ereje, így félúton visszahanyatlott karja. - Stiles.. - suttogta - kérlek, állj le.. - mondata közben vért köhögött fel - folytasd a tervet, különben nem tudod megölni őt - mondta minden erejét összeszedve, majd teljesen elernyedt alfája karjaiban. Stiles, óvatosan, mintha törékeny kristály lenne nála, Ella testét letette a földre, majd felállt. Kezeit ökölbe szorítva fordult meg és véres, könnyáztatta arcát emelte Marin felé, ki unottan tekintett rá.

Lassan lépésenként haladt hozzá közelebb. A nő nem hátrált, nem félt, hiszen anyja átka, vagyis számára áldása miatt tudta, hogy ez az elfeledett alfa sem tudja megölni most, viszont azt is tudta ő sem képes életét venni a fiatalabbnak. Mikor már csak pár lépés választotta el őket egymástól, Marin egy gyors mozdulattal, megfordította felállásukat, így most a nő állt háttal Ella holttestének. Ekkor érkezett meg rohamtempóval a tisztásra, Derek. Stiles kihasználva, hogy Marin nem rá figyel, úgy gondolta itt a lehetősége. Már a levegőben volt, mikor megszólalt. - Lehet, hogy megölni nem tudlak, de egy időre ártalmatlanítani igen! - Kiáltotta a fiatalabb alfa, de célpontját sosem érte el. Stiles ordításával egyszerre hangzott fel, Derek hangja is. - Marin! - Hangzott dühösen és egyben kétségbeesetten, hogy még időben odaérjen és megvédje Stilest, hiszen látta, ahogyan Stiles őt nézi és közben Marin készül bevinni a sorsdöntő csapást. Az elfeledett alfa, amikor kinyitotta szemeit, nem értette, miért látja a beborult eget, majd miért érez hihetetlen fájdalmat mellkasánál. Mikor felemelte fejét, hogy letekintsen magára, belefagyott mozdulatába. Derek épp akkor húzta ki karját és hagyott utána egy tátongó mély sebet. Hitetlenkedve tekintett az alfára és csak egy kérdés fogalmazódott meg benne, de megszólalni nem tudott. Derek a nő felé fordult. - Jól vagy, Stiles? - Kérdezte a nőt, aki erre csak hangos nevetésbe kezdett, majd csettintett, Derek nem értette miért tette ezt, de hirtelen óriási kínt érzett szívében, mintha kiakarna szakadni helyéről. A benne élő farkasa is ordított fájdalmában, mintha társát vesztette volna. - Köszönöm, Derek jól vagyok neked hála - válaszolta, s közben csettintésének hatására megszűnt a férfin az igézet hatása is. Látása kitisztult. - Nem! - Kiáltott fel a férfi. - Nem, nem, nem! Ez nem lehet! - Ordítása suttogásra csitult, fejét a fiatalabb alfára szegezte, akinek mellkasán ott volt a Derek által hagyott seb, melyből ömlött a vér. Az idősebb férfi jobb karjával megemelte a fiatalabbat, majd a másikat arcára tette. - Ne, kérlek, ne - suttogta továbbra is, miközben könnyeit próbálta visszatartani. - Derek.. - szólalt meg Stiles, reszelős hangon. - Derek, miért? - Kérdezte harmatgyengén. - Nem, nem akartam - válaszolt rá azonnal -, valamilyen igézettel elhitette velem, hogy őt sebesítettem meg - mondta, s hangja elcsuklott közben. - Stiles.. Stiles.. - ismételgette suttogva, könnyeit már nem tudta visszatartani. - Nem elég.. - akadt meg Stiles, s vért köhögött fel -, hogy elüldöztél és miattad váltam ilyenné, elfeledett alfává, gyilkossá - suttogta rekedtes hangjával, mégis minden egyes kiejtett szava vágott, mint egy rendkívül éles tőr, egyenesen Derek szívébe -, pedig elvileg szeretsz, nem is egyszerűen szeretsz, hiszen én vagyok a társad, az egyetlened, mégis te vagy az ,aki ismét megölsz. - Már köhögés nélkül is lassan, de biztosan folyt Stiles vére a szája sarkán, a levegőt is egyre nehezebben vette. - Először mikor eltaszítottál, megölted a lelkem, most pedig a testem - fejezte be, s arcán már keveredtek, Derek könnyei az övével. - Minden a te hibád - szólt hozzá még utoljára, Stiles. Derek a fiatalabb ernyedt testét szorongatva ismételgette társa nevét, s azt, hogy sajnálja. Akkor tért magához, mikor megérzett egy kart a vállán. Könnyeivel nem foglalkozva tekintett hátra, válla felett. Alan állt ott, úgy tűnik egy ideje már hozzá beszélt. - Nem a te hibád, Derek - mondogatta neki megállás nélkül, de erre a megszólított csak lerázta magáról a karját és óvatosan elhelyezte a földön Stiles testét, majd felállt és megfordult. Nem mondott semmit, csak emlékezetébe akarta vésni a látványt, amit ő okozott, hogy sohase tudja feledni. Elmélkedését egy furcsán ismerős, de rettentően halk hang zavarta meg. Nem tudta volna megmondani, honnan jöhet a hang, de minél jobban koncentrált rá, annál hangosabb és ismerősebb volt. Pár perc elteltével, már olyan hangosan hallotta, hogy be kellett tapasztania fülét, mert úgy érezte megsüketül tőle. Tisztán érezte, hogy valaki hívja, egy alfa hívó üvöltése töltötte be az erdőt, hihetetlenül hangosan. Minden elhomályosult előtte, nem látta már a holttesteket, csak a hívásra tudott figyelni, aztán egyszer csak bekattant neki valami. Felismerte a hangot és nem merte elhinni, hogy ez a valóság. Nemcsak testben, de lélekben is követni kezdte a hangot, bár testével nem ért el semmit. Lélekben, elméjével annál inkább. Érezte, hogy már nincs messze, hogy mindjárt sikerül neki elérnie, így kinyújtotta karját, amit megragadtak, majd hirtelen, erőteljes rántást érzett, aztán néma csend lett. Kinyitotta szemeit és belebámult, a számára oly csodálatos aranybarna szempárba. - Stiles? - Kérdezte suttogva, de választ sem várva rántotta közelebb magához a fiút és vonta szoros ölelésbe. - Minden rendben van Derek, most már minden rendben van - mondta suttogva neki, s félszegen bár, de viszonozta az ölelését, miközben a víz felszínén feküdtek.

Folytatás hamarosan!^^