Térj vissza hozzám [Befejezett]

3. A döntés

Sziasztok! Itt is lenne az új fejezet. ^^ Remélem tetszeni fog nektek és örülnék, ha visszajeleznétek róla, illetve arról melyiknek örülnétek jobban. Gyakrabban posztoljak, hozzak új részt, ebben az esetben rövidebbek lesznek vagy 2 hetente lenne friss, de hasonló hosszúsággal, mint az első két fejezet. 

"- Menj fel és pihenj le, kérlek - kérte fiát, aki engedelmesen újra elindult a lépcső felé. - Ti pedig, ha választ akartok arra: Mi történt? Vártok, amíg készítek magamnak egy kávét és elmondom. Rendben, fiam? - kérdezte a lépcső közepén járó fiútól, aki erre oldalra fordította arcát, ránézett fekete szemeivel és csak bólintott, amivel kissé sokkolta volt falkáját."

- Mielőtt bemennék megcsinálni a kávémat, Scott lenne egy kérésem – szólt a meglepődött fiúhoz, hangjában szinte semmilyen érzelmet nem lehetett felismerni, még egy vérfarkasnak sem. – Kérlek, gyere be a házba – várakozva nézett a fiatal alfára és nem törődött a többiekkel, akik kisebb nem tetsző morgásokat hallattak, hogy csak Scottot hívja be. A megszólított, lassan felsétált a teraszra és útját befelé vette. Közben ő és a falka is hallhatta odafentről Stiles boldogságtól mentes, halk kacaját, mintha ő már tudná miért kérték ezt a sötétebb bőrűtől. Egy pillanatra megtorpant, majd tovább sétált, de mikor az ajtó küszöbéhez ért, egy láthatatlan fal megállította, apró szikrák repkedtek a levegőben, majd pár centit lökött a vérfarkason ez az erő, aki döbbenten állt és nézett a sheriffre. – Miért? Miért kért meg rá, ha tudta, ez fog történni? – Nézett kérdőn az idősebbre, s szemeiben tükröződött megbántottsága is. – Nem, Scott. Pont azért kértelek erre, mert nem tudtam, miként reagálsz te, az igaz alfa, ki maga erejéből váltál azzá, aki vagy, aki kitört a védelmi körből is – mondta a sheriff monoton, érzelmektől mentes hangon, mint aki épp egy kihallgatás kellős középen lenne. – Jó tudni, hogy ez a képességed egyszeri alkalomra szólt. Nos, én elkészítem a kávémat, addig ti nyugodtan üljetek le hátul a kertben, az asztalhoz - fejezte mondandóját egy nagy sóhajjal kísérve. Az idősebb Stilinski becsukta a bejárati ajtót, majd besétált a konyhába és egy külső szemlélődőnek úgy tűnhetett, nyugodtan neki kezdett egy kávé elkészítésének. Valójában mélyen belül forrt benne az indulat, a tehetetlenség dühe! Nem tudta, miként csillapíthatná érzéseit, feszültségét. Míg odatette lefőni, kedvenc kotyogós kávéfőzőjével, a kávét, felment fia szobájába, hogy megbizonyosodjon róla ténylegesen ledőlt pihenni. Csalódottságára egy teremtett lelket sem talált odafent. 

– Stiles?! – Kiáltotta el magát, ösztönösen, aggodalommal átitatott hangon, melyre a lent tébláboló falka tagjai is felkapták fejüket. A sheriff rohamtempóban indult a pince felé, hisz ha nincs fent, a konyhában nem lehet, mert ő jött onnan, akkor csak odalent lehet. Mikor leért, fiát is megtalálta, aki neki látott a takarításnak. – Fiam, hát te mit csinálsz idelent? – Kérdezte első döbbenetében. – Stiles, miért nem pihensz? – Tette fel automatikusan következő kérdését, amire pár perc elteltével választ is kapott. – Nem megy apa, nem tudok.. – tartott egy sóhajtásnyi szünetet, majd folytatta – egyszerűen nem tudok megnyugodni – mondta elkeseredetten. – Fáradt vagyok, fáj mindenem, de semmi! – Emelte fel hangját. – Semmi sem oldja a feszültségemet, nem tudom azt sem, mit akarok, mi lenne a jó. Egyszerűen fáj az üresség érzete itt bent – mondta, majd szívéhez mutatott. Fia zaklatottságát látva John, nem tudta mit tehetne, így csak szoros ölelésébe vonta. Stiles, úgy bújt hozzá, mint egy szűkölő kiskutya, aki elvesztette mindenét. – Minden helyre jön fiam, minden rendben lesz. Hidd el vagy higgy bennem, hogy rendben lesznek a dolgok. – Nézett fia szemeibe, de mind a ketten tudták, ezt megígérni nem lehet, hisz a jövő kiszámíthatatlan és általában nem túl kegyes, ha a mostani történéseket is átgondolják. – Tedd vissza az ajtót a helyére, a szekrényben van egy pokróc, ha nem akarsz felmenni, pihenj le itt, ha az ajtó is visszakerül ismét hangszigetelt lesz a szoba, talán ad egy kis nyugalmat neked. Nekem mennem kell, a kávém már készen van – hallotta meg az enyhe sípolást a konyhából – és vár rám a volt falkád. – Mondata végére hangja egy árnyalattal mélyebb lett, s szemei nem ígértek sok örömöt. – Az lesz a legjobb, ha idebent maradsz, míg megnyugszol. – Nézett fiára, aki jelenleg csak helyeselni tudott és az ajtóhoz sétált, amit felemelt a földről és visszatett a megmaradt két zsanérra. Apjának intett, majd a szekrényhez indult, a sheriff pedig a konyhába ment, elzárta a tüzet a főző alatt, majd kiöntötte magának a éltető nedűt és így teljesen feketén belekortyolt, aztán útja a hátsókert felé vezetett. Mielőtt kilépett volna az ajtón, megállt és nagyot sóhajtott. Tudta le kell nyugodnia, nem hibáztathatja őket, ha fia sem teszi. Kifújta a levegőt, majd kilépett a házból a verandára, aztán odasétált a fiatalokhoz és leült. Intett nekik, tegyenek szintén így. Hosszú percekig egy hangot sem lehetett tőlük hallani, csak az erdő jellegzetes zajai hallatszódtak. A sheriff kortyolgatta kávéját, de nem szólt. Ha nem kérdezik, ő aztán nem mond semmit elven. Egy idő után megunta a hallgatást és körbe nézett. Nem tetszett neki, ami látott. Minden béta hol Derekre, hol pedig Scottra tekingetett, de szemük félig lesütve, mintha félnének a reakciójuktól. A két érintett között vágni lehetett a feszültséget, szemük is vörösen világított. A sheriff kissé hangosabban megköszörülte torkát, köhécselt egyet-kettőt, majd megvárta, míg a két alfa is ránéz.