Ők nem tudnak rólunk - Larry Stylinson Fanfiction (befejezett)

2. Rész

Először mind lefagyva néztek maguk elé, majd percek elteltével tökéletesen egyszerre kezdtek kérdezgetni, egyedül Gemma ült továbbra is csendben.
- Hogy tessék?
- Tudod kiről beszélsz? Ő LOUIS TOMLINSON, EGY FÉLISTEN!! Hogy lenne már meleg!
- Higgyetek amit csak szeretnétek - mondtam nekik röhögve, majd tovább figyeltem az utat.
- DE ÚRISTEN, HONNAN VESZED? - nyaggatott folyamatosan a három lány, mire végül Gemma adott választ.
- Gay radar. - mondta, majd óvatosan rámmosolygott .
- Na az mi? - kérdezte Carolina, mire én nem mondtam semmit, de a lányok röviden elmagyarázták neki, hogy a melegek gyakran ráéreznek, ha egy másik srác is az és már le is szálltak a témáról, folytatták a visítozást amit jelen esetben jobban díjaztam, mint az identitásom megvitatása.
Nem sokkal később már meg is érkeztünk a koncert helyszínére. Komolyan mondom, számos koncin voltam már de annyi biztonsági őr mint itt, egy helyen se volt soha. Ezen előbb kicsit meglepődtem, hisz 4 srácról van szó, csak meg tudják védeni magukat, pillanatokkal később azonban megértettem. Amint kiszálltunk a kocsiból a lányok tökéletesen egyszerre visítottak fel, és egyszerűen lehetetlen volt elcsitítani őket. Esküszöm, egy pillanat erejéig rám hozták a frászt, és a gondolat, hogy nem sokára nem négy hanem több száz lány fog sikítani egy helyen, bevallom nem tetszett.
Az irányt egyenesen a backstage felé vettük, ahol apa már a banda menedzserével beszélgetett.
- Szervusztok! Pont jókor - kiáltott nekünk apu amint meglátott minket.
Elindultunk feléjük, közben pedig letárgyaltam a lányokkal, hogy nem szólnak be a menedzsernek, sőt, ha lehet inkább hozzá sem szólnak. Őszinte leszek, ezt magamban is meg kellett erősítenem. Na persze, ők inkább a bandatagok miatt nem szerették ezt a Simont, de én erről sokat nem jegyeztem meg. Az viszont tökéletesen megmaradt, hogy egy homofób barom, és lmbtq tagként nem a legkönnyebb egy ilyet kezelnem.
- Jó napot! Harry Styles - bemutatkoztam és kezet fogtam Simonnal, majd köszöntem apának is. A lányok ugyanígy tettek, bár konkrétan éreztem, hogy egy-egy idegszáluk lassan elpattan.
- Nagyon örülök a találkozásnak! - kezdte Simon nyájasan mosolyogva, de miután látta, hogy nem vagyunk erre vevők inkább folytatta a mondandóját. - a One Direction mindjárt megérkezik, színpadbejárásuk lesz amit ha szeretnétek természetesen végignézhettek, utána pedig lesz egy fél órátok, hogy váltsatok velük pár szót. Megfelel? - kérdezte, mire a lányok vadul bólogatni kezdtek és én is biccentettem egyet.
-Nagyszerű, megyek és megvárom őket a bejáratnál, ti pedig addig a nézőtéren foglaljatok helyet, hogy jól rálássatok a színpadra! - mondta elégedett vigyorral az arcán majd megindult a bejárat felé, én pedig, ahogy mondta, elkísértem a lányokat a nézőtérre. Ott maradni nem szándékoztam, azonban mihelyst odaértünk már hallani lehetett a léptek közeledését, majd a négy srác sorban megjelent a színpadon. Legelőször a szöszi, aztán Zayn, Liam, és legutoljára a kocsiban is emlegetett Louis Tomlinson. Be kellett valljam, a lányok egyáltalán nem tévedtek, mikor félistennek nevezték őt. Egy fekete atlétát viselt fekete szűk farmerjával és vans cipőjével. Magasságán akaratomon kívül is elmosolyodtam, sokkal alacsonyabb volt, mint a Gemma által mutatott képeken. A színpadra lépve beletúrt barna hajába és tengerkék szemeivel kedvesen nézett végig a lányokon mire ők hatalmas visítozásban törtek ki. Rájuk mosolygott, majd megakadt a tekintete rajtam.
Alig láthatóan végigmért, majd látva, hogy ezt észrevettem óvatosan elmosolyodott és elkapta a tekintetét. Egy pillanattal később visszanézett, azonban mivel én is figyeltem őt, találkozott a tekintetünk. A fejét rázva elnevette magát, majd odasétált a többi sráchoz, én pedig zavart mosollyal az arcomon kezdtem pásztázni a cipőm orrát.