Kpop One Shots - MiniMeters

Idegen

Music Challenge Round 4, Pt. 7 - Evanescence, Haunted

. . .

„És nem tudom miért, hisz sírni szeretnék, most mégsem könnyezem." 

- Miklós Tibor

Nézlek, de nem ismerlek meg.

Nézlek, kívülről minden ugyanolyan, de mintha mégse te lennél. Egy idegen vagy. A kétségek ragacsos feketesége összekapaszkodik a torkomban, csomót formálva, megnehezítve a légzésemet. Emlékeztetem magamat: az életem része voltál nyolc évig, de mégse igazán - ismerlek, de mégse. Hinni akarom, hogy ismerlek, de tudom, hogy soha sem ismerhettem meg az igaz valódat.

Két éve, amikor minden kezdődött, eldöntöttem, hogy nem neked hiszek, hanem benned hiszek. Az emberben, aki annyi éven át velem volt, vigasztalt, megnevettetett, megsiratott, elgondolkodtatott. De még akkor sem ismerhetsz ki valakit, ha fizikálisan melletted van, nemhogy az én esetemben. Mégis, én beléd fektettem az összes hitem, igyekezve, hogy ne vakon tegyem mindezt. Igyekezve, hogy a lehető legkevésbé bántsam azt a nőt, aki olyan dolgokat mondott rólad.

Sokszor a hideg futkos a hátamon a nőktől. Az aljas, manipulatív, önmagukat áldozatnak beállító nőktől, akik dupla olyan szemétségeket tesznek a férfiakkal, aztán mindent mégis a másik nemre kennek. És futkos a hátamon a szőr azoktól az emberektől is, akik azt mondják nincs olyan, hogy hallgatólagos beleegyezés. Melyik nő mondja azt túlfűtött állapotban, amikor épp hevesen csókolózik valakivel, hogy: igen, akarom, melyik nő nem csak jeleket ad? Akkor ha én megengedem egy férfinak, hogy megcsókoljon, és a keze bejárja a felsőtestem, anélkül, hogy a fent említett szavak elhagynák a szám, két pillanattal később mehetnék a rendőrségre feljelentést tenni, csak azért mert nem mondtam ki az igent? Nem véletlenül létezik a testbeszéd.

De lehetséges, hogy ez a nő kimondta a tiltó szavakat, hogy ellenkezett, hogy átélte azt, amit majdnem minden fiatal nő átélt már legalább egyszer. Mindenki tudja mennyire kényelmetlen és kétségbeejtő helyzet az, amikor egy részeg srác rádmászik egy buliban, te pedig próbálod megértetni vele, hogy nem. Hogy milyen szörnyű gondolatok lepik el akkor az embert, hogy milyen félelem jár át, hogy mi lesz, ha nem sikerül véget vetni neki? Mi van, hogyha ez a nő, pontosan ezt élte át miattad?

Mindezek ellenére, én a remény mellett döntöttem. Reméltem, hogy igazat mondasz, hogy tényleg kölcsönös volt, hogy az idegen csak tőrbe akar csalni, hogy pénzt kért tőled mielőtt a rendőrségre ment, hogy az egész csak csapda.

Féltem, hogy mi lesz. Veled, a bajtársaiddal, akik már szinte a testvéreid voltak, velem és a sorstársaimmal, akik mind azt hitték ismernek és az életüket adták volna a boldogságodért. Hogy mi lesz velünk, mindannyiunkkal. Hiszen mi egy csapat voltunk, egy maszkot hordtunk, ami senki színét sem nélkülözhette. Legalábbis ebben hittem.

Aztán mindenki elhallgatott, volt, aki rövidebb időre, volt, aki hosszabbra. Te nagyon hosszú időre, aztán amikor megjelentél a Rózsámmal egy helyen, kitört a társaim között az első nagy belső háború, aztán még egy, ami már Őt is érintette. Mindneki szidta, pedig Ő volt az, aki a legkevésbé érdemelte meg, aki mindenét képes lett volna odaadni, hogy egy jobb világot teremtsen. Az egészben talán ez volt az egyik legfájdalmasabb. És amikor újra elkezdted hallatni a hangod, újabb csatatér alakult ki. De én örültem, mert végre láttalak. Végre tudtam, hogy jól vagy, hogy talán folytathatod, talán mind együtt folytathatjátok, mi pedig tovább kísérhetünk titeket egy boldog úton.