Sziasztok ^^
Szerény kis "hajlékomban" különféle kpop idolokkal találhattok hosszabb és rövidebb novellákat. Némelyik évekkel ezelőtt íródott, némelyik pedig friss és ropogós!
Remélem legalább néhány elnyeri a tetszésetek, és mégha egy kis időre is...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hajnali öt óra volt, amikor a telefonom fülsiketítő csörgése kizökkentett édes álmomból. Kezemmel tapogattam a készülék után, majd amikor végre a kacsómba akadt hálát adtam az égnek, hogy nem kell tovább hallgatnom a szörnyű ricsajt.
A telefont visszadobtam a párnára, felültem az ágyon, majd lerugdostam magamról a takaróm. Lenyomtam a szokásos reggeli hisztim, majd végre kikeltem az ágyból.
A szekrényemhez csoszogtam, amiből kivettem a felső ruhadarabokat. Elégedetten konstatáltam, hogy nem is lett olyan rossz az eredmény; egy fekete fodros szoknya, és egy bordó ing, aminek gyöngyök díszítik a gallérját.
A fürdőszobába indultam, ahol megmostam az arcom és a fogamat. Ezután elkezdtem kifésülni hosszú, hajzuhatagomat, aminek barna tincsei szinte lefolytak kerekded arcom mellett, akár a vízesés. Ez épp tökéletes hasonlat volt tőlem, ugyanis észre kellett vennem, hogy hajam még mindig nedves a tegnapi eset miatt... Egyszerűen nem hittem el, hogy tényleg ilyen szerencsétlen lennék.
Sóhajtottam egyet, majd otthagytam a fürdőt. Visszamentem a szobámba, ahol a redőnyhöz léptem, és felhúztam azt. Amikor megláttam, hogy az eső megszakítások nélkül potyog az égből, rájöttem, hogy az elmúlt huszonnégy órában az égiek összeesküdtek ellenem...
Éjfél múlt nyolc perccel, amikor bezártam az egyetemi kávézó ajtaját. A főnök kitalálta, hogy nekem ma este még leltároznom kell, és minden fontos dolgot leellenőrizni, amire ő most nem képes. Ha az, hogy az éjszaka közepén kell hazajutnom, nem lett volna elég, akkor megemlítem az esőt is.
Még szerencse, hogy van esernyőm – gondoltam, majd elindultam hazafelé. Aztán felszálltam a buszra, majd a megfelelő megállónál le is szálltam. Egy ideig nem történt semmi érdekes, nyugodtan topogtam a magas sarkúmban, és szidtam az eget, hogy azt vettem fel. Egészen addig, míg el nem kezdett fújni a szél.
Egyik pillanatról a másikra kitört a vihar. Már csak pár sarokra voltam a lakásomtól, így nem álltam meg behúzódni sehová. Hát rosszul tettem. Hirtelen az esernyő eltűnt a kezemből, én pedig hitetlenül fordultam a repülő tárgy felé. MEGLOPOTT A SZÉL! Csak jött, és kikapta a kezemből az esernyőt, így rámeresztve a felhőkből rohamosan potyogó vizet.
A hajam és a ruhám pillanatok alatt elázott, a sarkamat pedig feltörte a cipő. Már nem érdekelt semmi, lekaptam a lábbelim és mezítláb rohantam haza. Mikor beléptem az ajtón rosszabb voltam, mint egy ázott kutya...
Gyorsan lemosdottam, majd megpróbálkoztam a hajam szárításával is. Peckemre pont elromlott a szárító, így nem igazán jöttek össze a terveim. Ez azt eredményezte, hogy hajnali fél kettőkor vizes hajjal feküdtem le, és eveztem az álmok tengerére. Mert ugye a víz mindenhol ott van...
A tegnapi emlékek hatására idegesen elkezdtem túrni a hajam, és szidni az egész világot. Csakis én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy huszonkét évesen egyetem helyett az egyetemi kávézóba járok dolgozni – persze nem azért, mert annyira hülye lennék -, majdnem minden reggel hat órára. A hajam csurom vizes, szakad az eső, a hajszárítóm rossz, az esernyőm pedig elszállt a széllel. Csak gratulálni tudok magamnak!
