Sziasztok ^^
Szerény kis "hajlékomban" különféle kpop idolokkal találhattok hosszabb és rövidebb novellákat. Némelyik évekkel ezelőtt íródott, némelyik pedig friss és ropogós!
Remélem legalább néhány elnyeri a tetszésetek, és mégha egy kis időre is...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kétszemélyes sportautónk apró lámpája világította be az előttünk elterülő autópálya végeláthatatlan felszínét. Rajtunk kívül csak egy-két eltévedtnek tűnő jármű foglalta el a sávokat, feltűntek egy-két másodpercre, majd ahogy jöttek úgy vesztek mögöttünk a semmibe. A sebesség elérte a maximumot, ahogy JongUp lába egyre közelebbi kapcsolatba került a pedállal, a fák, bokrok még a sötét, csillagos ég is elhomályosult körülöttünk, a motor búgó hangját elnyomta a hangszórókból érkező zene, amit képtelen lettem volna beazonosítani. Egyedül a szürke aszfalt maradt, a sebesség és mi. Olyan volt, mintha a végtelenségbe száguldottunk volna. Vele minden olyan volt.
Az autópályának lassan a végére értünk, JongUp kissé lassított, épp annyira, hogy mégha csak milliméterekkel is, de sikeresen előzzön meg minden autót. Las Vegas mindig is nyüzsgő város volt, ahogy egyre beljebb és beljebb merészkedik az ember pedig még a nyüzsgőn is túltesz. Óvatosan és körültekintően kellene vezetni ilyen helyeken, de Ő más volt. Féltem-e? Nem mondanám. Élet és halál között lebegtünk, mégis mintha a nyugalommal táncoltam volna. Az első pár alkalommal rettegtem, a lábaim remegtek, ujjaim hegye fehérre változott, ahogy szorítottam a kapaszkodót, olyan merev testtartással ültem az ülésben, akár egy darab fa. Mostanra az impulzus túlságosan ismerős volt ahhoz, hogy így érezzek, az izgalom és a boldogság erősebb volt, mint a végzet közelsége. Olyan nyugodtan ültem akár a királyi család tagjai egy délutáni teázás alkalmával.
Mellette minden ilyen volt. Veszélyes, izgalmas és kockázatos, mégis nyugodt. Hogyha le kellene írnom Moon JongUpot, akkor mindenképp ezt a négy szót használnám és ötödikként kiegészíteném a ravasz jelzővel. Egészen kiskorom óta ismertem őt, tudtam minden rezdülését, majdcsak minden gondolatát, mindent, ami ő volt. Nem csak róla, hanem mindenki másról is; a szomszédság postásáról, a kisbolt tulajdonosáról, a bankárról az utca végi bankban, a legnagyobb sztárokról a tévében, mindenkiről, akit csak megláttam. De ő volt az egyetlen, aki értékelt, aki nem a különcöt látta bennem, hanem a lehetőséget. Kisebb koromban nem fogtam fel, hogy igazából csak egy eszköz vagyok számára, utána szimplán nem érdekelt, később pedig már nem csak egy kellék voltam, amit elővehetett a fiókból, amikor szükségét érezte. Ha pedig mégis így lenne, az se zavarna mindamellett a kaland mellett, amit neki köszönhetek. Tokió, London, Shanghai, Los Angeles, Párizs, ezek a városok csak a töredékei mindannak, amit már meghódítottunk. Most pedig itt vagyunk Las Vegas szívében, készen állva egy újabb sikeres akcióra.
JongUp végleg rálépett a fékre, ahogy megérkeztünk a Binion's casino főbejárata elé, ezzel végleg a jelenbe kényszerítve. A luxusautó ajtaja kitárult, én pedig próbáltam a legkecsesebb mozdulat sorral kiszállni a már túlságosan is alacsonyan ülő járműből. Combom tetejéig kivágott vérvörös selyem ruhám eléggé rakoncátlan volt, de ezúttal túljártam az eszén így fogkrém reklámokat is megszégyenítő mosollyal szálltam ki. JongUp megjelent mellettem, a kocsikulcsot átadta a legközelebb levő dolgozónak, ezt követően pedig megszabadult vörös zakójától, amit pár pillanattal később csupán spagetti pánttal takart, szinte mezítelen vállamra terített.
