Sziasztok ^^
Szerény kis "hajlékomban" különféle kpop idolokkal találhattok hosszabb és rövidebb novellákat. Némelyik évekkel ezelőtt íródott, némelyik pedig friss és ropogós!
Remélem legalább néhány elnyeri a tetszésetek, és mégha egy kis időre is...
Music Challenge Round 3, Pt. 6 - NCT 127, Highway to Heaven
. . .
"Szeretni olyan, mintha bepillantást kapnánk a Mennyországba." - Karen Sunde
Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
- Fenébe már! - morgom irritáltan, miközben a cookie darabkákat söprögetem a köpenyemről. Felpillantok, hogy lássam, ki volt az a szerencsétlen, akinek sikerült belém ütköznie, hogy tudjam, kinek az anyját küldhetem melegebb éghajlatra. Viszont meggondolom magam, ahogy megpillantom páratlan arcát. - Jól vagy? - intézem felé aggódva kérdésem.
A lány szemei az enyémbe vésődnek, semmit nem szól, csak néz, mintha tudná, ki vagyok, én pedig kezdem kényelmetlenül érezni magam. Talán... látott? Elszakítom a tekintetem, helyette arra koncentrálok, hogy felsegítsem a földről.
- Kim... - nyögdécseli. Folyékony cukorkának tetsző hangja remekül egészíti ki arcának vonásait és megjelenését. - Han...Bin - fejezi be a nevem kiolvasását lassan, makogva. Mi van ezzel a lánnyal?
Szemeivel ismét az enyémekben kutat, azonban mielőtt bármit is tehetnék, kiszakítja magát a szorításomból, és eltűnik a női mosdóban.
Zavarodottan csóválva a fejem indulok vissza a konyhába, hogy berakjak egy újabb adag cookie-t a sütőbe. Most emiatt a szédült nőszemély miatt kell újakat sütni, ennyi erővel fel is zabálhattam volna az összeset...
A nem túl tágas, letisztult cukrászda viszonylag csendes, egy-két vendégen kívül nincsenek emberek, így pár perccel később már a pult mögött támaszkodva figyelem Őt, mint egy célpontot. Mintha mindenét matematikai pontossággal mérték volna ki, a legapróbb hiba nélkül. Kerek arca, cseresznye szája, cukorka szemei, akár egy porcelánbaba, lenyűgöző. Feszesen összegumizott haja, a csattjai, kiegészítői, lila, flitteres ruhája... Úgy érzem, mintha az édes illat nem is a pultban lévő sütikből, hanem belőle áradna. Még a tartása is szögegyenes, pont, mint egy eladásra szánt termék, túl tökéletes. Megszökött volna a kirakatból?
Vagy elrabolták. Rohan át fejemen a gondolat, ahogy a vele szemben ülő férfit kezdem el vizslatni. Egy körülbelül ötvenes vén fasszal társalog - vagyis inkább csak hallgat -, aki egyértelműen nem az apja. Undorítóan vicsorog és pásztázza minden porcikáját, néha hozzáér, amitől akaratlanul is felmegy bennem a pumpa. Ő viszont meg se rezzen, ül ott, akár egy játék, miközben idegesítő lassúsággal eszi az epres fagyiját, amit szinte már inni lehetne.
Az öklöm egyre erősebben szorítom, érzem, ahogy a körmeim belevésődnek a bőrömbe, amikor a férfi feláll, összekulcsolja ujjait a lányéval, majd elhagyják az üzletet. Tudom, érzem, hogy valami nem stimmel... Bezáródik az ajtó, én pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve az öltözőbe rohanok, felkapom a kabátom, és utánuk megyek.
