Stark Program

I.

Fáradtan és kiszáradva keltem ki az ágyamból, szemeim megdagadtak és hajam zsírban úszott. Borzalmasan éreztem magamat, minden porcikám fájt és alig tudtam talpon maradni. Dülöngélve és a falnak támaszkodva vonszoltam elernyedt testemet a fürdő felé. Odabent a tükörbe nézni is fájdalmas volt, arcom beesett és a szakállam annyira megnőtt, hogy alig látszott a nyakam. Szörnyű érzés volt így kinézni de mégsem vettem rá magamat, hogy tegyek ellene valamit. Nem volt hozzá elég erőm, még nem tudtam továbblépni.

Mikor visszatértem a fürdőszobából halk kopogtatást hallottam az ajtó felől. Kicsit összerezzentem de végül is kíváncsian léptem a kukucskáló elé. Belenéztem és kedvem lett volna sírni az örömtől, az ajtóban Nat álldogált és lábával türelmetlenül dobogtatva kopogott újra. Kitártam előtte az ajtót és mosolyogva vártam a reakcióját.

-Steve..-vigyorgott a vöröske.

-Hogyhogy itt vagy? Nem..a kő..?

-Most Clint van soron.

Natasha és Clint alkut kötöttek a kő őrzővel ami úgy szól, hogy helyette Ők vezetik el a lélekkőhöz az elveszett lelkeket. Ennél borzalmasabb alku nem is létezik mivel Clintnek családja is van Natasha pedig így is meg van törve. De a halálnál talán jobb.

-Örülök, hogy látlak.-töröltem meg könnyáztatta arcomat.

-Én is, bár szebb látványt vártam.-nevetett fel majd betessékeltem a lakásba.

Mióta Stark csettintett nem a bázison élek, kibéreltem egy lakást és egyébként csak Sammel és Buckyval szoktam beszélni. Fury néha felhív egy küldetéssel de mindig visszautasítom. Az emberek arról kérdezősködnek a neten, hogy hová lett Amerika Kapitány? Ha az igazat akarják tudni..Amerika Kapitány meghalt. Meghalt Vasemberrel együtt..és aki maradt az Steve Rogers, egy megcsonkított, erőtlen testben.

-Össze kell kapnunk téged.-mondja Nat mikor csend lett.

-Majd egy kicsit később..még-

-Még nem állsz készen, tudom. De ez most fontos, Bruce beszélni akar veled. Azért jöttem, hogy láthassalak de most nem csak barát vagyok, hanem a Fekete Özvegy is. Szedd össze magadat kapitány.

-Nem vagyok kapitány, többé már nem. A nevem Steve, elmegyek veled de nem kedvtelésből. Hiányoznak a többiek és megadnék érte bármit, hogy lássam Őket élve és virulva.

-Mindenki olyasfajta állapotban van, mint te.-rázta meg vállamat biztatóan.-Nem kell aggódnod, na..öltözz!

Magamra kapkodtam néhány tiszta ruhámat és nagyjából két hónapja először tisztán léptem ki a házból. Megborotválkoztam annyira, hogy szakállam elviselhető állapotba kerüljön. Romanoff lent várt a fekete autóban, abban a szokásosban amiben az ügyfeleket szállította régen a S.H.I.E.L.D.-nek. Mennyi idő telt el azóta..mennyit változunk mindannyian.

Az autó végig száguldott a városon majd megindult az új bázishoz vezető észrevehetetlen úton. Áthaladtunk az erdőn és egy kavicsos úton kötöttünk ki. Kezdett olyan érzésem lenni mintha Nat direkt hozna ki ide, ki tudja mit forgat a fejében. De most már nem kém volt, megbízhatóan a vadonatúj épület előtt szálltunk ki. Beléptünk az ajtón és én boldogan szippantottam be az illatot. Odabent csend volt, a levegő hűvösen csapta meg csupasz nyakamat, csodás érzés volt. Egyszer csak súlyos léptek zaja ütötte meg fülemet, pontosan tudtam, hogy ki az. Banner fáradtan és mosolyogva lépett elénk, keze már majdnem teljesen meggyógyult.

-Steve, örülök, hogy látlak!-ölelt magához szorosan, azonnal viszonoztam, annyira jólesett látni.

Bűnbánóan ugyan de be kell vallanom, hogy azt is jó volt látni, hogy nem csak én csúsztam szét. Bruce szemei is karikásak voltak és Nat arca is ugyanolyan beesett volt akárcsak az enyém.