Stark Program

VII.

-Steve? Minden rendben?-toppant be Nat a szobába.

Tekintete tegnap óta megenyhült ugyan de még mindig csalódott volt. Mellette persze tele volt aggodalommal, mint mindig. Nagyon szerettem Őt, az egyik legjobb barátom volt. Ha nem rángatott volna ki a lakásomból két nappal ezelőtt akkor ott haltam volna meg. Nem tudtam a szemébe nézni, magam elé bámultam és vártam a dorgálást. De nem jött semmi, nem voltunk vicces kedvünkben. Az élettel nem lehet játszadozni mert visszavág és elvesz mindent. Tőlünk elvette Tonyt és ezért gyűlölöm, nem is akarok már sokáig itt lenni. Natasha megértené..megbeszélnénk és hagyná..megtenné értem.

-Nat..-szólaltam meg halkan.-Meg akarok h-...

Mielőtt befejezhettem volna megint félbeszakítottak. Strange visszajött és szinte tombolt. Összevissza járkált a lakásban és magában motyogott, feje nedves volt az izzadságtól. Valószínűleg nem lehetett most nála idegesebb ember a bolygón.

-Doki?-lépett egyet felé Nat, hogy leállítsa.

-Ne dokizzatok nekem! Én bíztam bennetek, bíztam Bannerben! Megmondtam, hogy nem hozhatjátok vissza Tonyt! Tudom, hogy nehéz..nekem is fáj. Én tudtam meg legelőször, hogy ez lesz aztán el is tűntem tehetetlenül! Nekem ne mondjátok, hogy hiányzik mert én is tudom és én is így érzek!-kiabált a végére, szemei könnyben úsztak.

-Stephen, hallgass meg minket! Tudom, hogy össze vagy zavarodva de..

-Igen! Össze vagyok..-mondta cinikusan.-Az előbb azt mondtad, hogy Ő itt nem Tony. De az is felismerné aki életében csak egyszer látta!-ordibált az arcomba.

-Ő egy..

Ekkor Stark felé fordult, ettől megijedtem. Nem tudtam, hogy a program mégis, hogyan fog reagálni rá. Életében nem látta még..de Tonynak fontos volt Strange. Talán..

-Te! Melyik dimenzióból jöttél?!-indult meg felé fenyegetően.

Tony rezzenéstelen arccal várta, hogy odaérjen. Mikor már egy lépés volt csak közöttük akkor változtak arcvonásai. Mosolygott..már megint. Mielőtt Strange felemelhette volna kezét a program előbb cselekedett és egyetlen előrejelzés  nélkül a varázsló nyakába ugrott. Olyan szorosan ölelte magához, hogy egy perce úgy tűnt csupán meg akarja folytatni. De egy idő után amikor Strange végre visszatért a valóságba átölelte Őt és sírva fakadt. A szobában csend volt, senki nem tudott megszólalni mert mindenki a határon állt. Mindannyiunknak elege volt már a sok baromságból amik egyfolytában történtek és egy kicsit pihenni akartunk. De egyelőre még nem tehettük meg..mindenkit meg kellett keresni, hogy megbeszéljük a továbbiakat. Nem maradhatunk így, ezt nem érzem helyesnek. Minden szépen lassan kezd el tönkremenni, egyelőre minden jónak és szépnek látszik de aztán vissza kell térnünk a szörnyű és szürke valóságba, hogy megoldjuk a problémákat. A program veszélyes is lehet és ami azt illeti szerintem pár pillanatnál tovább senki nem bírja nézni. Nem veheti át Stark helyét, hiszen Tony meghalt...elment, örökre. Ha így hagyjuk a dolgokat akkor az megszentségtelenítés. Nem tudnék ezzel együtt élni, tartanunk kell egy megbeszélést.

Ameddig én gondolkodtam a többiek cselekedtek, Nat összehívta az univerzum szegleteiből az összes Bosszúállót. Hamarosan meg is érkeztek, bár nem tudták mi a helyzet jöttek ahogy csak tudtak, ilyen egy igazi család. Megtesz érted minden lehetséges dolgot és vállalja a következményeket, akár még meg is hal érted. Bárcsak én tehettem volna meg helyette, szerettem volna megtenni de a sors, az a rohadék sors nem úgy hozta, hogy én tehessem meg. Pedig mindenkinek jobb lett volna.

Immáron az egész csapat a nappaliban álldogálva várta, hogy elmondjuk nekik miért hívtuk Őket. Natasha csak maga elé bámult, Stephen alig volt ott lélekben Tonyt meg eltüntettük a laborban addig amíg nem tisztázzuk a dolgokat mindenkivel. Elég nehéznek bizonyult ezt teljesíteni mivel senki sem akart megszólalni, már nem voltunk a régiek.

-Az a helyzet srácok, hogy..ezer dolgom van.-intett az ajtó felé Rhodey, szemei karikásak voltak és lába szinte kicsuklottak alóla.

-Tudom, tudom. De ez nagyon fontos. Éppen azon gondolkodom, hogy mégis hogyan kellene felvázolnom, hogy ne hagyjatok itt minket örökre.-mondta a vöröske orrnyergét dörzsölgetve.

-Nem hiszem, hogy bármivel rátudnál venni ilyesmire.-mosolygott a veterán.

-Ezt majd még meglátjuk.-kacsintott Stephen majd megrázta a vállamat.

-A legjobb lesz, ha én mondom el.-fordultam Nat felé bűnbánóan.-Az a helyzet, hogy történt valami amiről nem tudjuk eldönteni, hogy rossz vagy jó. Szinte lehetetlenség és tőletek sem várjuk el. Az a helyzet, hogy egy ember úgymond visszatért közénk, egy nagyon jó ember.

A többiek értetlenül néztek rám, volt olyan akinek az arca már sugallt némi gyanút a nevén nem szólított személy kiléte iránt...de kétlem, hogy kapiskálták volna a teljes igazságot.