Stark Program

XII.

-Steve! Gyerünk, szedd össze magadat kérlek! Szükséged van valamire?-pánikolt Tony fölöttem görnyedve.

Nem tudtam neki válaszolni, a torkom kiszáradt és a földön vergődtem továbbra is. Úgy tűnt mintha azt várná, hogy megoldom magamtól a helyzetet. Borzalmas pánikrohamom volt és nem tudtam mégis mit kéne tennem. Kibírhatatlan volt a fájdalom és nem akart enyhülni, azt hittem, ha az ember a halál kapujában áll akkor már szép és nyugodt útja van odáig. A sors nem úgy akarta, hogy az enyém ilyen legyen. Így hát felszegett fejjel várom a kegyelmet, ami ismét nem jön el. Érzem ahogy Tony végigsimítja gerincemet, egy ponton végig viszi ujjait mire a fájdalom egyből semmivé foszlik. Végre kijönnek a hangok a torkomon, azt hittem, hogy megnémultam. Fájdalmasan nyögök fel, átfordulok a másik oldalamra, hogy láthassam Tony arcát. Újból egy megkönnyebbült mosoly terül el arcán. Azt hittem, hogy örülni fogok mikor elmúlik a fájdalom...de a tervben úgy szerepelt, hogy akkor már a túloldalon leszek. Teljesen összeomlottam, azért haldokoltam az imént mert egy éjszakán keresztül távolt volt tőlem egy robot.

-Steve? Jobban vagy?-kérdezte miközben egy mozdulattal felültetett.

Ismét olyan érzésem volt mintha kitépték volna a nyelvemet, nem tudtam mit felelni. Nem voltam jobban, a helyes kérdés az lett volna, hogy "Már nem haldokolsz?" . Arra sem tudtam volna felelni, belülről már teljesen meghaltam. A testem itt maradt, egy névtelen és lelketlen test amit hátrahagyott egy angyal. Egy angyal akit úgy hívtak, hogy Tony Stark, a vasember. De többé már nem akarom, hogy így legyen, vele akarok lenni megint. Utána akarok menni az angyalok országába ahol minden nyugodt és ott van Ő is. Nem voltam jobban, sokkal rosszabbul voltam, mint tegnap. Tudatomon kívül próbáltam megölni magamat, úgy érzem, hogy ennél lejjebb már nem tudnék süllyedni. De persze az élet kiszámíthatatlan.

-Mi történt Steve?-kérdezte Tony újból miután nem kapott választ eddig semmire.

Megfogta nyakamat jéghideg kezeivel, olyan érzés volt mintha egy felsőbbrendű lény lenne. kinézete komor volt és élettelen. Nem akartam, hogy a nevemen szólítson. Kirázott tőle a hideg. Elszívott minden fényt a pillanatból és megtöltötte sötétséggel. Olyan volt a hangja, mint egy jeges puszta ahol fúj a szél és folyton vihar tombol. Recés volt és alig lehetett kihallani belőle Tonyt. Ránézni is fájdalmas volt így a válaszom megint elmaradt, nem akartam, hogy itt legyen.