Stark Program

IX.

Nem tudom, hogy mégis mit kéne tennem. Régen úgy éreztem, hogy a csapatban egy fontos helyet töltök be, de egyre csak rontok a helyzeten. Nem vagyok önmagam, minden egyes perccel közelebb legyek ahhoz a Steve Rogershez aki csont vékony volt és alig tudott életben maradni. Mégsem adhatom fel, itt kell maradnom velük mert még nem végeztem el a munkámat.

-Azt hiszem az lesz a legjobb, ha megmutatom miről beszélek.-mondtam rekedten.-Tony..gyere ide, kérlek!-intettem a folyosó irányába.

Először a többiek arca úgy festett mintha azt hinnék, hogy megőrültem. Csak, hogy amikor meghallottam a lépteket és láttam ahogy egy szempillantás alatt megváltozik a reakciójuk a szívem darabokra törött. Rhodey egyre gyorsabban vette a levegőt ahogy a programot nézte, vele együtt éreztem a fájdalmat de nem tudtam  mit tenni. Peter hulla fehéren állt a sarokban és nézte a felfoghatatlan látványt. Tony reakcióját nem is figyeltem pedig gyanítom érdekes lett volna, hiszen James Buchanan Barnes alig pér lépésre állt tőle. Feléjük fordultam, Tony arca kifejezéstelen volt de mégis barátomat figyelte. Nem nézett ki veszedelmesnek, inkább törékenynek, mint a porcelán..szemeiből mégis valami olyasfajta vadság sugárzott amit nem lehetett beazonosítani. Éppen közbeléptem volna az állatias szemezésnek de Bucky helyettem is nyugodtan cselekedett, nem túl észszerűen de hozzá képest nyugodtan.

-Szia Tony!-nyújtotta ki vibrániumból készült kezét.

A program arca még mindig nem tükrözött különösebb érzelmeket, remélhetőleg Stark a tervezésekor az arrogancia mennyiségét nem vitte túlzásba. Nem válaszolt neki csak az izmos nem emberhez tartozó kezet mérlegelte. Valóban..mindketten elég hideg látványnak bizonyultak.

-"Szia Tony"?-emelte fel kezeit Rhodey szarkasztikusan.-Barnes! Lehet, hogy nem fogod fel a sok dolog miatt ami veled történt de Tony Stark meghalt!-mondta erélyesen.

-Tudom.-válaszolt higgadtan.-Nem  hiszem, hogy Steve másképpen gondolja de Ő..-mutatott a programra-most mégis itt van.

-Csodás megfigyelés Mr. Barnes.-mondta Tony mosolyogva.-Ennek ellenére a feltételezés mégis helytelen. Nem kell aggódniuk miattam. Tony azért tervezett, hogy megvédjem a Bosszúállók szövetségét. Nem azért, hogy gyilkoljak egy száz évvel ezelőtti bűnért.-fejezte be mondókáját.

Bucky arca kicsit értetlen volt, visszahúzta kezét és várta a további beszédet. Azonban arra várhattak mert a programnak nem volt több mondanivalója.

-Várj csak!-emelte fel kezét Parker.- Mr. Stark tudta, hogy meg fog halni?

-Igen, kölyök.-villantotta ki fogait Stark, nem volt alkalomhoz illő de mindenkit meghatott a jelenet.

-Én, még továbbra sem tudom elfogadni ezt Steve! Ez nem helyes, nincs jogunk feléleszteni valakit. Tony békét érdemel!-magyarázza orrnyergét dörzsölgetve Rhodes.

-Én is tudom..-lépek oda elé, hogy megnyugtassam.-Hidd el, hogy nem a saját érdekemben tettem! Tony hagyta itt nekem egy dobozban. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért és miért most de így van, hinned kell nekem Rhodey.

-Én hiszek, Kapitány. De akkor sem akarom elfogadni. Ő már nem az a Tony aki az én barátom volt.-mondta könnyes szemmel majd egyszerűen megfordult és távozott.

Fájdalmas volt nézni, hogy nem segíthetek rajta. De akkor sem tehettem ennél többet, ami még aggasztóbb volt, hogy a Galaxis Őrzői nem jelentek meg a hívásra. Thor sehol sincs pedig Ő biztosan örülne neki, hogy láthatja Tonyt. De az is lehet, hogy Rhodeynak van igaza? Talán nem kéne Tonynak hívnom? Fájdalmas dolog ezen gondolkodni így a legjobb, ha inkább elfelejtem, csak egy kis ideig nem akarok önmagam lenni. Szeretnék pihenni, meg akarok h-...

-Steve? Jól vagy?-ült le mellém a kanapéra a program, addigra a többiek már szétszóródtak vagy eltűntek.

Stark olyan volt itt, mint egy számkivetett. Senki nem állt szóba vele, Bucky egész idő alatt őt nézte és csak pillanatokra mozdította el tekintetét. Ennek ellenére Tony rendíthetetlenül mosolygott. Szomorú látvány volt az az ember akit régen mindenki szeretett és tisztelt ilyen állapotban. Nehéz idő járnak a Bosszúállókra.

-Persze.-válaszoltam remegő hangon, bevallom, hogy képessége tudataiban egy cseppet féltem tőle.

-Nem kéne aludnod? Fáradtnak tűnsz, elég rosszul nézel ki.

Most úgy beszélt, mint régen. Bunkó volt de jó szándékkal mondta. Azonban nem tudtam vele egyet érteni vagy normális választ adni. A szememet egyetlen percre sem tudtam lehunyni rendesen, mert különben elmerültem egy valótlan álomban. Ha ez megtörténik félek, hogy örökre ott akarok majd maradni.

-Nem vagyok fáradt..csak már régen voltam ilyen helyzetben és elszoktam tőle.-adtam egy kitérő választ végül.

Tony nem válaszolt csak lehajtotta fejét és maga elé bámult. Szemei és arcvonásai kissé értetlennek tűntek.

-Mi a baj?-kérdeztem kissé félve.

-Nem érzem úgy, hogy örülnének nekem..-szipogott halkan.

Nagyot sóhajtottam, nem akartam hazudni neki úgyhogy az előbbi mondatot nem tudtam tagadni. Valami olyat kellett mondanom ami egyszerre nyugtatta meg és magyarázta el neki, hogy mi történik. Nem voltam formában.

-Figyelj Tony, a többiek utoljára halottan láttak téged..miután megmentettél mindenkit. Nem csoda, hogy egy kicsit össze vannak zavarodva. De ennek ellenére még..majd hozzá szoknak, hogy újra itt vagy.

-Mr. Rhodes nem fog megszeretni..-mondja komoran majd feláll.-Elnézést!

Hang nélkül baktat fel a lépcsőn. Bucky is eltűnik valahol odafent, egyedül maradtam. Mint mostanában mindig, minden sötét és hideg idelent. Mintha ez már nem egy otthon lenne..csak egy elhagyatott börtön egy szörnyeteggel. Hogy én vagy Tony tölti e be a fenevad szerepét azt még nem tudom eldönteni.