A Múlt Árnyékában | BNHA ff. (BEFEJEZETT)

𝐁𝐞𝐯𝐞𝐳𝐞𝐭𝐨̋

Todoroki Shoto barátságos ugyan, de nem beszél túl sokat. Ő az a fajta ember, aki inkább csak megfigyel és összegyűjti az elhangzott információkat, hogy azokat későbbiekben majd fel tudja használni. A fiú fiatal kora ellenére is rendkívül eszes, a memóriáját pedig rengeteg korabeli diák is megirigyelné.

Haja a jobb oldalán fehér színű, míg a balján piros. De nem csak a hajszíne különleges, ugyanis a jobb szeme szürke, a bal pedig kék. A szem ezen elváltozását heterokrómiának nevezik. De ez még nem minden. Mikor kicsi volt, édesanyja leforrázta az arcát, mert elviselhetetlennek tartotta a bal felének látványát. A heg azonban nem tűnt el és halványabb sem lett.

Shoto mindig figyelt a körülötte lévőkre. A fél életét csendben, megfigyeléssel töltötte, amit az édesanyjától való elszakadás váltott ki belőle. Noha a nő bántotta őt, Shoto sosem tudta feldolgozni édesanyja hiányát. Nem tudta gyűlölni őt, mert tudta, hogy minden feszültség középpontjában az édesapja állt.

Apját a legtöbben tisztelték, hiszen Endeavor japán másodikszámú hőseként volt nyilvántartva. Ő azonban nem tudta úgy látni őt, mint mások. Tisztában volt azzal, hogy létezésének egyetlen oka az az apja elmebeteg kísérlete a tökéletes hős megalkotását illetően, ugyanis Todoroki Enji nem tudta elviselni, hogy ő csak a második a sorban. Ő akart lenni az első, de tudta, hogy sosem lesz képes túlszárnyalni a legnagyobb hőst, All Might-ot.

Shoto gyermekévei lassan teltek. Anyja nélkül minden pillanat nehéz volt számára, de sosem panaszkodott. Engedelmes fiú volt ugyan, de édesapját megtagadta, ezzel együtt pedig valahol saját magát is. Minden alkalommal, amikor meglátta, erős gyűlölet érzett, a szemei szinte szikrákat szórtak, a gyomra pedig csak úgy kavargott. Ideges volt Enji közelében és félt. Félt attól, hogy édesapja miatt ismét elveszít valaki olyat, aki fontos a számára.

14 éves volt, mikor felvételt nyert az UA nevezetű Hősképzőbe, ahol korábban már számos alkalommal bizonyíthatta rátermettségét, kitartását és a megbízhatóságát is. Az osztálytársai bizalommal fordultak a csendes fiú felé, aki ennek köszönhetően visszanyerte őszinte mosolyát.

Az iskola falain belül rengeteg embert ismerhetett meg, így barátokat is szerzett. Noha sosem volt egy szószátyár, mégis elindult egy úton és megnyílt az emberek felé. Végre úgy érezte, hogy tartozik valahová. A barátainak hála még az édesanyjával is felvette a kapcsolatot, akit azóta rendszeresen meglátogat.

Shoto a legtöbb fiatallal ellentétben élvezte az iskolában eltöltött időt, mert úgy érezte, hogy a UA-be járó diákok között ő is önmaga lehet. Az első év rengeteg megpróbáltatást rejtett magában, de az osztálytársaival karöltve minden akadályt sikerült leküzdeniük. Az év végére már nem csak osztálytársak voltak, hanem nagyon jó barátok is.

Az immár másodéves A osztály és a UA tanulói egy tartalmas szünet után tértek vissza a Hősképző falai közé. Ugyan a fiú arcán nem látszott az izgatottság, de a szíve úgy kalapált, hogy majd' kiugrott a helyéről. Várta a pillanatot, hogy ismét láthassa a barátait.

Lassan felért az osztályterméhez, ami majdhogynem teljesen üres volt. Egy jó osztályelnök azonban mindig időben érkezik. Iida Tenya volt az egyetlen diák a teremben. A szemei alatt sötét karikák húzódtak, haja pedig rendezetlenül állt mindenfelé. Aizawa tanár úr emelvényére támaszkodott és a tanterem falát bámulta. Valószínűleg mélyen elmerült a gondolataiban, ugyanis még Shoto krákogását sem hallotta meg, amit pont azért csinált, hogy felhívja magára Tenya figyelmét.

Tenya nyakkendője nem volt rendesen megkötve. Az ing, amit viselt rendkívül gyűrött volt, amiből Todoroki arra következtetett, hogy indulás előtt vehette ki a szárítógépből vagy kaphatta le a ruhaszárítóról. Iida szemüvege az orra hegyéig csúszott, Shoto pedig majdnem biztosra vette, hogy a szemüveg pillanatokon belül a földön fog landolni.

Shoto meglepődve pillantott barátjára, -aki éppen anélkül ásítozott, hogy eltakarta volna a száját- hiszen ez a megjelenés egyáltalán nem vallott a fiúra. Szerette volna felhívni valahogy magára Iida figyelmét, ezért egy kisebb jégcsapot lőtt barátja irányába. Tenya abban a pillanatban összerezzent és a felemáshajú fiú felé pillantott. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkait, miután rájött, hogy csak Todoroki Shoto az.

-Todoroki! -szólalt meg a szemüveges fiú, némi éllel a hangjában. – Ez el is találhatott volna! Normális vagy?

-Iida! -tett egy lépést barátja felé – Te meg hogy nézel ki? Áthajtott rajtad egy kamion? -mindeközben Shoto teljesen végig mérte a barátját. Iida csak felnevetett.

-Nagyon vicces vagy, Todoroki.. Tudod -kezdte – ma hajnalban jöttem rá, hogy még mindig kollégisták vagyunk, szóval be kellene csomagolni, hiszen beköltöznünk is ma kell -a barátjára pillantott. – Hol van a te csomagod?

-Nos, ezzel máris megmagyaráztad, hogy miért nézel ki így. Mondjuk az rád vall, hogy még a hajadat sem fésülöd meg -nevette el magát. – Én már lepakoltam a csomagjaim a koliban. Onnan jöttem ide.

Iida nem válaszolt, csak bólogatott. Láthatóan ismét elmerült a gondolataiban, Todoroki pedig nem zavartatta magát emiatt. Lassan a padjához sétált és leült. A többiek is elkezdtek beszállingózni a terembe s a becsengetés előtt körülbelül negyed órával már mind a teremben voltak. Todoroki csendben, egy alig észrevehető mosollyal az ajkain figyelte a barátait.

-Na és Todoroki.. te mit csináltál a szünetben? -kérdezte Midorya, akinek a haja olyan rendezetlenül állt a fején, mint korábban soha. A haja már rég megérett a vágásra, de mint kiderült, Midorya most elkezdte növeszteni, hogy majd parókát készíthessenek belőle a beteg gyerekeknek. Uraraka ennek hallatán még el is pityeredett.

-Nem történt semmi érdekes -zárta rövidre a témát. Ezzel azonban kicsit sem hazudott, ugyanis a napokat többnyire otthon, a szobájába bekuckózva töltötte. Ha mégis elhagyta a házat, az pusztán azért lehetett, mert be kellett vásárolnia a különböző instant soba készítményekből.

-Jaj ugyan már! Biztos csináltál valami érdekeset! -szólalt meg Uraraka.

-Mikor csinált bármi érdekeset vagy hasznosat az a felemás nyominger? -nyögte be Bakugou. Todoroki elmosolyodott Bakugou szavai hallatán, ugyanis már kezdte hiányolni a béna beszólásait.

-Emlékeztetnélek arra, hogy ott volt, mikor megmentettük az életed -mondta Midorya. – Dereng már, ugye?

Bakugou erre már nem felelt, csak félrefordította a fejét és a terem falát kezdte el bámulni. Todoroki biztos volt benne, hogy Midorya érzékeny pontra tapintott, ahogyan abban is, hogy teljesen szándékosan hozta fel a fiú elrablásának és megmentésének esetét.

Ezt követően egy darabig csend volt a teremben. Persze csak addig, míg Kaminari meg nem törte a csendet. Todoroki észrevette, hogy a Pikachu-ra emlékeztető fiú egészen sokat vágatott a hajából, amit még Jirou is megdicsért. Ez pedig rendkívül szokatlan volt a lánytól.

-Ma este töltsük el közösen az időt! Olyan rég volt már, hogy utoljára találko.. -a fiú folytatta volna, de a UA épülete alapjaiban megrengett. Minden diák azonnal felpattant a helyéről, de senki sem pánikolt.

-Gyorsan, mindenki a földre! -utasította őket Iida. – Biztosan csak egy földrengés..

Azonban a rengés nem hagyott alább. Az idő múlásával az épület csak jobban remegett. A diákok kezdtek egyre nyugtalanabbá válni. A hangosbemondó recsegni kezdett és a tanulók meghallották Aizawa tanár úr nyugtalan hangját.

-Mindenki meneküljön! -Aizawa hangja komoly volt, az osztályban pedig abban a pillanatban megfagyott a levegő. – Az iskolát megtámadták. Ismétlem, MINDENKI meneküljön!