Örökkön Örökké {szünetel}

Tizedik Óra

Kardjaimat a kezembe véve rohantam a háztetőkön keresztül, miközben a tőlem jobbra és balra lévő szörnyetegeket futás közben vágtam ketté. Csak rohantam és rohantam, de az ellenség sehogy sem akart elfogyni, sőt úgy éreztem, mintha minden halálos csapásom után kettő lépne a kivégzett helyére.

- Dögölj meg... - suttogtam, miközben egy újabb földönkívüli szörnyből húztam ki a kardomat.

Hirtelen egy iszonyatosan bűzös leheletet éreztem meg a hátam mögött. Gondolkodás nélkül felemeltem a pengémet és a mögöttem állóba merítettem, mire egy dühös hörgés volt a válasz. Kardomat még egyszer megforgattam benne, majd a fegyverrel együtt leszögeztem az ellenfelemet a földre, hogy jobban meg tudjam szemlélni.

Termetre sokkal nagyobb volt egy átlagos embernél, és az eddig látottak alapján emberfeletti képességekkel is rendelkezett ez a faj. Képesek voltak meghajlítani a szilárd fémeket, az emberi járműveket pedig könnyedén fel tudták emelni és fegyvernek használni. Rendkívül ellenállóak voltak a sérülésekkel szemben, a sebeik gyorsan regenerálódtak. Az előttem heverő lény testtartása nagyon hasonlított egy emberéhez, de a feje alapján inkább rovarnak mondtam volna.

- Ki a fenék vagytok? - guggoltam le elé angyalian nyugodt arccal.

Azonban értelmes válasz nem jött a kérdésemre, csak egy újabb dühödt hörgés.

- Tudsz egyáltalán beszélni? - sóhajtottam csalódottan, miközben az egyik kósza tincsemet begyűrtem a fülem mögé. - Úgy tűnik nem veszem hasznodat - folytattam, majd a még kezemben lévő kardommal egy csapással levágtam a fejét. Ahogy kihúztam a kardomat a hulla testéből, egy nagy adag vér fröccsent föl az arcomra. Kezemmel megpróbáltam letörölni, azonban ezzel csak azt értem el, hogy még jobban elkentem. Kezemet magam elé emeltem, és ekkor pillantottam meg, hogy az egészet valami gusztustalan sárga szín borítja.

- Aha, szóval sárga véretek van. Érdekes... - állapítottam meg magamban, de ekkor hirtelen valami régi, elfeledett emlékkép villant az agyamba. Olyan érzésem támadt, mintha én már láttam volna ezt az undorító váladékot valahol. - De mégis hol? - kaptam a véres kezemmel a fejemhez és próbáltam felidézni magam előtt azt a réges-régi képet. Emlékezz...

Hirtelen az egész testemen fájó borzongás futott végig. Eszembe jutott. Hát persze, most már mindent értek...

Ők voltak azok...Sok-sok évvel ezelőtt ez az idegen faj vitte el a Mestert...Igen már emlékszem. Arra is, hogy amikor a Mester harcolt velük, ugyanilyen sárga váladék folyt ki abból az ocsmány testükből. Ha el tudnám kapni a vezetőjüket, talán megtudnék valamit arról, hogy mégis mi történt azután a Mesterrel és mégis hogy a fenébe lehet életben...

De ki lehet ezeknek az undorító emberszabású rovaroknak a vezetője? Abban biztos vagyok, hogy nem ez a Loki Laufeyson. Személyesen még ugyan nem találkoztam vele, de épp eleget hallottam róla, amiből biztos lehetek abban, hogy ő itt csak egy báb. Valaki, egy nálánál sokkal erősebb és hatalmasabb személy megbízásából van itt és vezeti ezt a sereget...

A következő pillanatban egy hatalmas lény suhant el a fejem mellett, épphogy csak ki tudtam térni előle. Villámgyorsan megpördültem, de olyan látvánnyal találtam szembe magam, amitől még a gyomrom is összerándult.

Az ellenfelemnek fekete és sárga színű bőre volt, hat karja és félelmetes tarajos tüskék borították a fejének hátsó részét. Szeme nem volt, a fején csak két sor borotvaéles fog helyezkedett el. Két lábán állt előttem, így több mint három fejjel magasabb volt nálam. Testét valamiféle kibernatikus páncél fedte, de semmilyen fegyver nem volt nála. Bár a kinézetét, és azon is legfőképpen a fogait elnézve, nem is volt rá szüksége.