Thanks /SEVENTEEN/

40.

-Ugye tudod, hogy rám mindig számíthatsz?- kérdezte MinGyu párját, aki már hosszú percek óta karjai védő ölelésében itatta az egereket.
-Igen, tudom, és köszönöm. -motyogta pulóverének anyagába az alacsonyabb.
Gyui válaszul egy csókot nyomott szerelme tincsei közé, és a lehető legjobban húzta magához. Olyan közel préselte magához az idősebbet, hogy testük közé még egy gitárnak a pengetőjét sem lettek volna képesek becsúsztatni.
Óráknak tűnő percekig álltak a dalszövegíró szobájában arra várva, hogy az idősebbnek sikerüljön összeszednie magát annyira, hogy elengedje a magasabbat és lefeküdjön az ágyára pihenni.
-Ha elengedlek, akkor nem fogsz elesni?- suttogta párja fülébe lágy hangon Min, miközben kezét, amivel egészen addig simogatta hátát, kihúzta Hyungja felsője alól.
-Nem akarsz inkább felemelni, és lefektetni?- emelte fel fejét az alacsonyabb, hogy Dongsaenge szemeibe tudjon nézni.
MinGyu a kérdés hallatán elsőnek csak kuncogva megrázta a fejét, majd párja feneke alá nyúlt, és felemelve őt a földről az ágyhoz sétált. Odaérve lehajolt, és Wooziot ráfektette a matracra, majd felegyenesedett, s miután levette lábáról otthoni cipőjét, arrébb tolta Jiot, hogy le tudjon mellé feküdni. Gyu éppen hogy lefeküdt, JiHoon már a mellkasára fektette fejét és fél karral átölelte őt.
-SeungCheol Hyung azt mondta, hogy néhány napig ne írjak dalt, hanem inkább azzal foglalkozzak, hogy normálisan kipihenjem magam, viszont én nem bírok pihenni, mert mindig a tudatomba férkőznek olyan gondolatok, hogy "Itt lustulsz, pedig dalokat kellene írnod!", És "Itt fekszel, pedig a próbateremben kéne lenned és koreográfiát kitalálnod!". Nem tudok dalszövegírás, producerkedés és koreografálás nélkül létezni. Viszont ha ezeket csinálom, akkor bennem van a félsz, hogy nem fog tetszeni nektek. Folyamatosan stresszelek, emiatt pedig alig alszom valamit. Mindig, amikor veled alszok, csak fekszek és téged figyellek, mert egyszerűen nem jön álom a szememre. Ha sikerül elaludnom, akkor rémálmok gyötörnek. Amikor lepihenek egy rövid időre, akkor egy idő után megjelenik a kisördög a vállamon és egy gúnyos vigyorral az arcán hordd el engem mindennek, ezzel egyre jobban letaszítva a gödörbe. Az angyalka mindig akkor jelenik meg, amikor a sírás határán vagyok, és elüldözi az ördögöt. Tudom, hogy pihennem kellene. Tudom, hogy oda kellene figyelnem magamra. Tudom, hogy nem kéne ennyire túlhajszolnom magam, de egyszerűen nem tudok nem arra gondolni, hogy mennyire fogtok csalódni bennem, ha nem adok ki új dalokat a kezeim közül, nem mutatok nektek új koreográfiákat, és nem készítek zenei alapokat, amikben nincs egyetlen egy hiba sem. -beszéd közben a hangja meg- megremegett, szemeiből pedig megállíthatatlanul potyogtak a könnyek. Ujjaival annyira szorította a fiatalabb felsőjét, hogy félő volt, kiszakad.
Gyui újból karjai közé szorította szerelmét, így megpróbálva megnyugtatni őt. Ujjaival mintákat rajzolt oldalára, ezzel elterelve a rajta fekvő figyelmét a bensőjét marcangoló gondolatoktól.
-Ha tudnám hogyan tudnék, akkor segítenék, de mivel nem tudom, ezért csak annyit mondhatok, hogy én itt vagyok, ha valakinek beszélni szeretnél a gondjaidról. És ezt nem csak azért mondom, mert együtt vagyunk. Szeretném, ha nem tartanád magadban a gondolataid, hanem megkeresnél és beszélnél róluk nekem. Úgy olvastam, hogy bár a gondjaidat nem oldod meg ezzel, de megnyugtat az, ha van valaki, akinek mesélhetsz. Én itt vagyok neked, és azt szeretném, ha megosztanád velem azt, ami éppen gyötör. Szeretlek, és azt szeretném, hogy megenged, hogy segítsek. -adott egy apró csókot az alacsony fiú homlokára, aki időközben teljesen lenyugodott, és minden erejével azon volt, hogy felfogja a nála 24 cm-el magasabb srác szavait.
Jio az egyik pillanatban még párja mellkasán pihentette fejét, egy másikban pedig már a magasabb csipőjén ülve nézett le az alatta fekvő arcára, akinek bőr színe pirosabb volt, mint a pipacs.
-Most azzal segítenél, ha játszanál velem a hátralévő - itt megállt egy pillanatra, hogy felvegye az ágy mellől a telefonját, és megnézze rajta az időt- 3 órában, amíg csak a miénk az Apartman. -jelentette ki egy tőle szokatlan, kaján mosollyal az arcán.
-Az egyik pillanatban még össze vagy törve, mint Eomma virágának a cserepe, amit tegnap HanSol véletlenül levert a polcról, a másikban pedig már azt akarod, hogy játsszak veled. Mi lelt téged? -húzogatta egy félmosollyal az arcán szemöldökét az ágyon fekvő. Amikor az idősebb vállat vonva mélyesztette körmeit karjaiba,  felhúzta lábait, ezzel lejjebb tolva az alacsonyabb srácot arról a testrészéről, amin egészen addig ült. 
-Nem akarom, hogy az én érdektelen dolgaimra pazaroljuk az aranyat érő időnket, amikor helyette valami sokkal hasznosabbat is csinálhatunk. -mondta miközben felemelkedett, hogy feljebb húzhassa az alatta lévő pulóverét. -Nem szeretnél segíteni?- kérdezte egy zavart mosollyal az arcán, amikor realizálta, hogy ameddig Dongsaenge fekszik, addig nem lesz képes megszabadulni a felső testét fedő anyagtól.
MinGyu válaszol visszahelyezte lábait eredeti pozíciójukba, és combjaira letolva párját megemelkedett, majd egy gyors mozdulattal lekapta magáról felsőjét.