Thanks /SEVENTEEN/

Special | SeokChan

DokYeom és Chan az idősebb szobájában feküdtek a szőnyegen és a plafont bámulták. Tudták, hogy beszélniük kellene, de mivel egyikük sem tudta megfogalmazni az érzelmeit, csak pihentek egymás kezét fogva.
-Ideje lenne tisztáznunk, hogy mit is érzünk a másik iránt. Nem gondolod?- szólalt meg Dino, ezzel megtörve a hosszú percek óta tartó csendet.
DK elengedte a kezét és jobb oldalára fordulva a fiatalabb mellkasára fektette fejét, bal karjával pedig átölelte őt és egy rövidebb ideig csak hallgatta Dongsaenge szívének egyenletes dobogását.
-A mondás nem úgy szól, hogy a tett értékesebb a szónál?- válaszolt végül egy újabb kérdéssel.
-Tényleg így szól, de én szeretném tudni, hogy pontosan miért is csinálod azt, amit csinálsz.- ölelte magához az idősebbet a csapat legfiatalabb tagja.
SeokMin becsúsztatta ujjait az alacsonyabb felsője alá és oldalát kezdte el simogatni, miközben továbbra is szívdobogását hallgatta.
-Sosem voltam jó az érzelmeim kinyilvánításában, így ne nevess ki, ha hülyén fogalmazom meg őket!- kuncogott a magasabb, majd feljebb emelte fejét és bár nehezen, de Dongsaenge szemeibe nézett.
-Nem foglak kinevetni, Hyung!- jelent meg egy halvány mosoly Dino arcán, ezzel kissé megnyugtatva DokYeom-ot.
-Igazándiból nem éreztem irántad barátságnál többet, amikor elkezdtem ezt az egészet, de idővel elkezdtem többet érezni irántad. Az első csókunknál úgy voltam, hogy ez jó lesz egy néhány hónapos románcnak, de azon a napon, amikor legelsőnek zuhanyoztunk úgy együtt, hogy azt mi akartuk, elgondolkoztam és rá kellett jönnöm arra, hogy nem tudok már csak egy egyszerű barátként tekinteni rád.- a mondat végeztével felemelkedett, majd egy hirtelen mozdulattal Dongsaengére ült. -Most te jössz.- nyomogatta meg a fiatalabb hasát.
-Előbb válaszolj egy kérdésemre!- mutatta fel mutató ujját Chan.- Az utolsó mondattal arra akarsz célozni, hogy belém szerettél? Hogy szerelmes vagy belém?- vonta fel kérdőn szemöldökét.
-Igen. Szeretlek!- kuncogott a magasabb, majd előre dőlve ismételten a földön fekvő mellkasán kezdte el pihentetni fejét.
-Én nem akarok mondani semmit, mert ha mesélni kezdenék, akkor holnap estig biztosan nem hagynánk el a szobád, ezért csak annyit, mondok, hogy nem kell aggódnod, mert az érzéseid viszonozva vannak.- ölelte szorosan magához a rajta fekvő személyt a Maknae.
SeokMin néhány percig csak csendben feküdt és magába szippantotta az alacsonyabb barack illatát. Amikor megunta a csendet felült és a fiatalabbat is ülésbe kényszerítve kezdett el random dolgokról beszélni.

-Emlékszel, amikor a SnapShoot egyik forgatási szünetében véletlenül neked mentem, te pedig elestél és magaddal húztad Wonwoo Hyung-ot?- kérdezte immáron a Han folyó partján ülve a SEVENTEEN legfiatalabb tagja Hyungját, aki mögötte foglalt helyet.
-Vannak kevésbé kínos velem kapcsolatos emlékeid is?- furta a fiatalabb váll gödrébe arcát SeokMin, ezzel megpróbálva elrejteni annak pirosságát a külvilág elől.
-Vannak boldogabbak és ennél sokkal kínosabb emlékeim is.- figyelte egy boldog görbülettel az arcán a folyót Chan.
-Nincs mondjuk valami romantikus emléked?- érdeklődött DokYeom, miközben magukra terítette a plédet, amit arra az esetre vittek magukkal, ha esetleg valamelyikük elkezdene fázni. Nem tudta, hogy Dongsaenge fázik-e, viszont őt rázta a hideg, így muszáj volt előkotornia a plédet a magukkal vitt sporttáska legaljáról és maguk köré tekernie.
-Romantikusnak számít az, amikor leöntöttél egy vödör jég hideg vízzel csak azért, mert annyira mélyen aludtam, hogy nem hallottam meg az ébresztőm hangját?- kezdett Hyungja a combjain pihenő ujjaival játszani Chan, miközben már nem a Han folyó hullámzó vízét, hanem a távolban nyugodtan sétáló szülőket és vidáman futkározó gyerekeket figyelte.
-Azt hittem, hogy ezt már elfelejtetted!- jelent meg egy zavart mosoly SeokMin arcán. Azon a bizonyos napon tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a fiatalabb mélyen aludt, ahogyan azzal is, hogy biztosan nem fog felébredni, amikor megszólal az ébresztője, hiszen tudta, hogy későn ért haza előző napi programjáról, és pont emiatt ő legszívesebben hagyta volna aludni, viszont vezetője azt mondta, hogy ébressze fel, neki pedig nem volt más ötlete, hogy hogyan tudná kiszakítani az álmok birodalmából, ezért folyamodott a hideg vízes módszerhez.
-Nem tudom elfelejteni az ilyen dolgokat, ahogy semmi mást sem, ami hozzád kapcsolódik.- hunyta be szemeit a kellemes érzésre Dino, ami akkor uralkodott el testén, amikor párja simogatni kezdte hasát, miután kiszabadította ujjait ujjai fogságából.
-Ha tudtam volna, hogy ennyire jó érzés úgy melletted lenni, hogy egy pár vagyunk, akkor hamarabb bevallom neked az érzéseim és megkérdezlek, hogy szeretnél e a barátom lenni.- ölelte szorosan magához az alacsonyabbat DK, miközben apró, nyálas puszikkal kezdte el beborítani a nyakát fedő vékony bőrt.
-Ezzel kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy engedd el a múltat és koncentrálj a jelenre.- mondta Dino, majd kibontakozott az idősebb karjai közül és oldalra ült, majd miután összébb rakta a magasabb lábait, egy váratlan pillanatban az ölébe ült és úgy bújt hozzá, mint egy újszülött panda az anyukájához.
-Köszönöm!- mondta váratlanul SeokMin, mire Chan csak felvonta szemöldökét és értetlenkedve emelkedett el az idősebb váll gödrétől, és tekintetét annak arcára vezette.
-Köszönöm azt, hogy amikor néhány hónapja elkezdtem fogdosni a hátsód, csókolgatni és harapdálni a nyakad, fogdosni a kezed az autóban, puszikat nyomogatni a hajadba és minden alkalommal, amikor elmentem melletted, végig simítani valamelyik testrészeden, nem küldtél el, hanem hagytad, hadd csináljam.- tartott egy kisebb monologot SeokMin, miközben mindvégig szorosan ölelte magához a lábait széknek használó Dinot.
Chan néhány percen keresztül csak szótlanult ült a magasabb combjain, magába szívva annak orgona illatát. Hosszas gondolkodás után közelebb hajolt az idősebb füléhez és belesuttogta köszönetnyilvánítását.
-Köszönöm, hogy még ha akkor csak szórakozásból, de néhány hónapja elkezdtél olyan dolgokat csinálni velem, amiket barátok általában nem szoktak csinálni egymással. Köszönöm azt, hogy amikor beteg voltam ápolgattál, és amikor kértem, akkor nem foglalkoztál azzal, hogy te is megbetegedhetsz, megcsókoltál. Köszönöm, hogy mellettem vagy, amikor szükségem van rád, és amikor elbizonytalanodom, akkor mindig elmondod, hogy jó az, amit csinálok. Köszönöm, hogy amikor elegem lesz abból, hogy a rajongóink egy része ignorál és azt mondja, hogy a SEVENTEEN nem tizenhárom, hanem tizenkét tagú és elkezdek sírni, te magadhoz ölelsz és egymás után többször elmondod azt, hogy "Ne hallgas rájuk, mert ők csak azt akarják, hogy neked fájjon! Ha meglátnák azt rajtad, hogy fáj, akkor mégjobban belekezdenének és addig nem hagynák abba, ameddig el nem érnék a céljukat. Szerintem te sem akarod azt, hogy elérjék, ahogyan sem én, sem pedig a másik tizenegy Hyung-od sem akarja. Velünk voltál gyakornok, velünk debütáltál és a SEVENTEEN nem lenne nélküled az igazi, ezért vésd azt a fejedbe, hogy bármit is csináljanak, mi a csapattársunként, jobban mondva a testvérünkként fogunk rád tekinteni és nem fogjuk engedni, hogy elhagyj bennünket, mert nélküled nem működik a fogaskerekünk!". Te vagy az egyetlen a szívemben. Most kimondom azt a nyilvánvaló szót, de vajon meg fogod hallani? Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm, csak ennyit mondhatok! -fejezte be a hosszúra nyúlt köszönetnyilvanítását a Thanks nevű daluk egy részletének elmondásával a SEVENTEEN legfiatalabb tagja.
-Köszönöm! Köszönöm! Mivel ez egy igen általános kifejezés nem mondtam ki, attól félve, hogy nem fejezi ki azt, amit érzek. A "Köszönöm"-nél valami szebbet kerestem, úgyhogy nem mondtam ki, hogy :"Köszönöm. " Nem tudtam kifejezni az érzéseimet, mivel híján voltam a bátorságnak. Ha előbb megismertem volna azt a szót, hogy: "Szerelem" .- tolta el magátol a hozzá simuló kismajmot DK, majd egy váratlan pillanatban a rajta ülő ajkaira hajolt, akiből meglepődöttségében egy sóhaj szökött elő.

A márciusi időnek köszönhetően hüvős volt, és szél fújt a Han folyó partján, viszont ebből egyik fiatal sem érzett semmit, hiszen bensőjüket melegítette az akkor még mindkettőjük számára idegen, de mégis kellemes érzés, amely az egymásnak tett köszönetnyilvánításuk és ajkaik egymásra tapasztása után bérelte ki porhüvelyüket egy rövidebb időre.