Thanks /SEVENTEEN/

11.

A szoba ajtaját kinyitva egy nem várt látvány fogadta. WonWoo az ágyán ült mellette pedig egyik Sunbaejük BaekHo foglalt helyet, akinek keze éppen a másik combján pihent.
Wonu az ajtó kinyitódását meghallva elkapta tekintetét DongHo-ról és a befelé kukucskáló JiHoont kezdte el figyelni.
-Ha MinGyu-t keresed, akkor nincs itthon. -mondta miközben nehezen, de leszedte combjáról az idősebb kezét. -Nem rég -körülbelül 10 perce- ment el azzal a kijelentéssel, hogy beszélnie kell valamiről manager Jeon-nal.
-Ah. Köszönöm, hogy elmondtad. És elnézést a zavarásért!- hajolt meg, majd az ajtót becsukva futásnak eredt.
A nappaliban ülő SeokMin és Chan felvont szemöldökkel bámultak utána, próbálva rájönni arra, hogy hova siethet annyira.
Woozio az előszobába érve sietősen bújt bele cipőjébe, vette kezébe maszkját és kabátját, majd a bejárati ajtót feltépve elhagyta a Dorm-ot.

MinGyu managerük irodájának ajtaja előtt álldogálva gondolkozott azon, hogy be e kopogjon és a belépésre feljogosító "szabad" után közölje e a férfival, hogy egy újabb nyilatkozatott kell kiadnia miatta és az alacsony srác miatt. Vett néhány mély levegőt, majd kettőt kopogtatott és miután bentről hallotta manager Jeon hangját, kinyitotta az ajtót és lassú léptekkel az asztalhoz sétált.
-Jó napot!- hajolt meg illedelmesen, majd miután az asztal másik oldalán ülő férfi biccentett, helyet foglalt a székben és alsó ajkát kezdte el harapdálni.
-Jó napot! Miben segíthetek?
-Emlékszik arra, amikor azt mondtam, hogy nem kell több nyilatkozatot kiadnia miattunk?- tette fel félve a kérdést.
-Emlékszem. Miért kérded?- fonta egymásba mellkasa előtt karjait a férfi, kinek feladata írányíta a 13 srácot, utasításokat/parancsokat adni nekik, kísérni őket, bárhova is mennek és megvédeni őket.
-JiHoon-nal nem beszéltem róla, de úgy gondoltam, hogy jobb, ha beszélek önnel. -itt megállt egy pillanatra, hogy összeszedje a gondolatait, majd egy nagy levegővétel után folytatta- Egyre jobban megy tönkre a kapcsolatunk és szerintem hamarosan szakítani fogunk. -a mondat végére érve összeszorította szemeit és arcát tenyerébe temette.
Manager Jeon éppen mondott volna valamit, amikor kinyitódott az ajtó és belépett rajta a SEVENTEEN legalacsonyabb tagja.

Woozio nem foglalkozva managerük szúrús tekintetével odasétált MinGyu-hoz, majd jobb karját megfogva felhúzta a székből és maga után húzva a nála 22 cm-el magasabb srácot, elhagyta az irodát. A helyiségből kiérve a folyosón tartózkodó emberek értetlenül, egyben kíváncsian nézték, ahogyan a dalszövegíró maga után rángatja a rappert. Hoon egészen az általuk legtöbbet használt próbateremig húzta maga után Gyuit, aki szó nélkül ment utána, nem foglalkozva a karjába nyilaló fájdalommal. A terembe érve Ji elengedte Min karját és a falmentén lecsúszott a padlóra. A magassabbik néhány percig tétlenül állt, majd letérdelt szerelme elé és tenyerei közé fogta arcát.
-Ki mondta el neked, hogy itt vagyok?- tette fel a legelsőnek eszébe jutó kérdést.
-Voltam pszichológusnál, aki miután elmondtam neki a problémáim, azt tanácsolta, hogy szakítsak veled, ha már nem bírom tovább a folyamatos bizonytalanságot és a szívemben lévő fájdalmat. Miután végeztem, a Dorm-ban lévő stúdióba mentem. JeongHan, SeungCheol, JunHui és MyungHo hyung utánam jöttek és megkérdezték, hogy mi volt a pszichológusnál, de én nem árultam el nekik. Eomma nem akart kérdezgetni, ezért csak megkérdezte, hogy megyek e máskor is, amire én azt válaszoltam, hogy "Azt mondta, hogy menjek még minimum háromszor, de azt mondtam, hogy nekem ez az egy alkalom elég volt.". Ezután Minghao beszélt a múlthetiről és arról, hogy betegeskedve reményt keltettél WonWoo Hyung-ban. Ezután beszélgettünk még róla egy kicsit, majd otthagytam őket és a szobátokba mentem, mert beszélni akartam veled, de csak Wonut és DongHo Hyung-ot találtam ott.  Megakartam kérdezni, hogy hol vagy, de Wonu valahogy megérezte, hogy kérdezni akarok valamit és elmondta. Amikor megtudtam, hogy ide tartasz futásnak eredtem és manager Jeon irodájáig nem álltam meg, mert megéreztem, hogy mit akarsz mondani neki.
JiHoon MinGyu csuklóira kulcsolta ujjait és könnyezve nézett a fiatalabb szemeibe.
-Nem akarlak elveszíteni!- mondta könnyeit kieresztve Woozi.
-Én sem akarlak elveszíteni!- ölelte magához az alacsonyabbat Gyui.

Néhány percig csak ültek a próbaterem padlóján és egymást ölelve sírtak. Az elmúlt hónapok szenvedése és bizonytalansága kezdett elszállni és helyüket átvette a nyugodtág és a kiteljesedni készülő szerelmük. A rapper a derekát ölelve húzta egyre közelebb és közelebb magához az alacsonyabbat, míg az énekes a magasabbik nyakát átkarolva szűntette meg teljesen a köztük lévő távolságot. Testük annyira közel volt a másikéhoz, hogy még egy dalszöveggel teleírt papírlap sem fért el volna közöttük. Maguk sem tudták, hogy mikor voltak utoljára kettesben és ennyire közel a másikhoz.

MinGyu eltávolodott a rajta helyet foglaló fiútól annyira, hogy szemeibe nézve mondhassa ki azt a szót, amit azelőtt 3 napja írt neki az éjszaka közepén, amikor a kapcsolatukról beszélgettek.
-Szeretlek!- suttogta majd annyira közelebb hajolt Hyungjához, hogy csak néhány milliméter választotta el ajkukat egymástól.
-Én is szeretlek!- ezt kimondva szüntette meg azt a pici távolságot JiHoon.
Mindketten megborzongtag az ismerős, de mégis ismeretlen érzésre és mindkettőjük ajkát egy-egy megkönnyebült sóhaj hagyta el. Nem érdekelte őket az, hogy bármikor rájuk nyithatnak, ahogyan az sem, hogy a Dormban tartózkodó többi tag nagyvalószínűséggel halálra aggódják magukat. Ott, abban a pillanatban csak ők számítottak, senki más.