Az Olvasó (Befejezett)

Tizennyolcadik fejezet

Február tizennegyedike, Valentin-nap. Ez a szerelmesek napja. Nos, a családomnál nem igazán van így.

Apu bármit megtehet, hogy a múlt hibáit kijavítsa, azonban ezeken a napokon minden évben feltépődik a mostohám sebe. Ugyanis ezen a napon hagyta faképnél először apám az akkor gyereket váró nőt, egy másikért. A babáról azonban mit sem tudott egyikük sem. Erre csak hetekkel később derült fény a nő számára. Mire erőt vett magán, hogy felkeresse apámat, már hónapok teltek el, és ő már házas ember volt egy szintén terhes nővel.

Igen. Apám pár hónap eltéréssel csinált fel két nőt is. Milyen már ez!

Anyu szinte még gyerek volt ekkor. Alig töltötte be a tizenkilencet, mikor anyává vált. Még talán fel sem fogta igazán, hogy milyen nehézségek állnak előtte, pedig ő is a jövőbelátás képességével rendelkezett.

De mindegy, nem erről akarok most beszélni.

A Valentin-napom úgy indult, mint a többi ilyen nap. Reggel, mikor lementem a földszintre, virágtenger fogadott, melyet a mostohám már nagy lendülettel száműzött tova a lakásból be a kocsiba.

- Azt csináltok vele, amit csak akartok! – Arcát grimasz torzította el, miközben ujjai hegyével egy újabb csokrot fogott meg, minél távolabb eltartva azt magától.

- A Tiéd lehet az egész. – Nézett fel a telefonjából kegyesen Merci. – Én idén nem ünneplem ezt a napot.

Még mindig vérzett a szíve amiatt, amit Krisztof mondott neki. Elnéző mosollyal figyeltem a halálosan szenvedő testvéremet, mert tudtam jól, hogy jövőre ilyenkor teljesen más érzelmek fogják hatalmukba keríteni. Még fél év, és a nővéremet teljesen ki fogja cserélni egy új szerelem, akire az egyetemen talál rá. Elhihetitek, már alig vártam azt a pillanatot!

- Itt meg mi a fene történt? – állt meg a nyitott ajtóban Dominik csodálkozva.

A mostohám szó nélkül folytatta a virágok kihordását, melyek elhelyezésével apám tegnap éjjel órákat töltött. Soha sem fogta fel igazán, hogy mennyire nem imponál a feleségének ez a gesztus.

- Kaphatok egyet? – állt meg mellettem az öcsém csillogó szemekkel.

- Persze.

Mikor a kezébe adtam egy csokrot, elkezdte számolni a virágokat benne. Nem sokkal később kétségbeesetten nézett fel rám.

- Hiányzik egy. – Görbült sírásra a szája.

- Mihez hiányzik egy?

Nem értettem, hogy mit is akarhat a kissrác.

- Tíz lány van a csoportban! A csokorban meg csak ennyi! – mutatta felém a virágokat, melyben csak kilenc szál volt látható.

- Neked nem Ancsi tetszik? Miért nem csak neki viszel? – állt meg mellettünk nagy telefonozás közben Merci. A körülötte terjengő illatfelhővel még a tömérdek virág bódító illata sem vehette fel a versenyt.

- Minden lány megérdemli a virágot, de Ancsi puszit is kap majd! – mondta büszkén az öcsém, hogy ő ilyen különleges ajándékkal készült a Valentin-napra. Ezt hallva még a mostohám is elmosolyodott a nap folyamán először, és nagy valószínűséggel utoljára.

Nagy sóhaj közepette egy másik csokorból vettem ki egy másik szálat, hogy gyorsan orvosoljam a problémáját.

- Ne ezt! A sárgát! Ancsi a sárgát szereti! – ellenkezett Ricsi, mikor a többivel teljesen megegyező, vörös rózsát akartam neki adni.

Dominik egyetértően összeöklözött a fiúval, akivel emiatt madarat lehetett volna fogatni.

Végre találtunk a nagy halom különbféle színű virág között egy csokor sárga rózsát is. Mikor felvetettük, hogy vigye el az egészet Ancsinak, azt a választ adta, hogy az nem lenne fer a többi lánnyal szemben. Elég lesz a sárga színű és a puszi, hogy kiemelje a többiek közül. Nem kell a flancolás.