Az Olvasó (Befejezett)

Huszonhatodik fejezet

A vakító fényben állva eszembe jutott egy emlék, melyet nagyon mélyen eltemettem magamban.

Hét vagy nyolc éves lehettem. Nem vagyok benne biztos, csak azt tudom, hogy még a gyerekkorom boldogabb, felhőtlenebb időszakát éltem.

Krisztoftól és a barátaimtól a kapuban elváltunk. Mosolyogva integettem a távolodó alakoknak, akik hangosan még egy-egy, a holnapi nappal kapcsolatos információkat kiabáltak felém.

Például, hogy a matek házimat ne felejtsem el megírni, vagy, hogy a verset tanuljam meg kívülről, de ha lehet az egészet, bár az első két versszakát kell csak tudni holnapra. Az egyik lány a megbeszélt ruha színt kiabálta nekem, melyben holnap mindannyian megjelenünk. Ez volt a szokásunk. Bár teljesen más stílust preferáltunk, a színeknek mindenképpen harmonizálniuk kellett. Én csak mosolyogtam rajta, hiszen már rég ki volt készítve az ágyamra a megfelelő ruha.

A kilincsért nyúltam, mikor a szemem sarkából láttam a házat meredten figyelő Esztert.

Rikító kék szemeiben félelem villant.

Mikor átléptem a küszöböt furcsa, rossz érzés kerített hatalmába. Akkoriban még nem voltak konkrét látomásaim, hanem csak egy-egy megérzés a jövővel kapcsolatban. Tudjátok, olyan, hogy mi lesz az ebéd a suliban, vagy, hogy felelni fogok következő nap, meg ilyenek.

Halk léptekkel indultam meg a konyha felé, ahonnan a szüleim hangjai szűrődtek ki.

- Akkor vágd el ezt az izét!

- Ez nem ilyen egyszerű! Össze vagyunk kötve, és kész. Nem tehetünk ellene semmit! A Sors nagyon nem szereti, ha az általa kiválasztott párok kapcsolatába belepiszkít valaki.

- Nem érdekel! Akkor is a feleségem vagy, Bogi pedig a lányom! Nem akarom meglátni, hogy annak az alaknak a közelébe mentek!

Apám magából kikelve kiabált anyámmal. Még soha sem láttam ilyen állapotban. A gyomrom megremegett a hangszínétől, amit anyuval szemben megengedett magának.

- Attól, hogy valaki a sorstársam, nem jelenti azt, hogy veszélyes a kapcsolatunkra! Fogd már fel végre, hogy bár a Faj tagjai vagyunk, én más vagyok! Az olvasók sorstársa nem mindig jelenti azt, hogy őt választja bárki ellenében! Fogd már fel, hogy titeket választottalak! Láttam a jövőmet, és Téged választottalak! Nem őt! Téged! Titeket! – könyörgött anyám apámnak, aki hajthatatlan volt.

- Még a barátod sem lehet! Értettél? Amint meglátom, hogy a lányom közelébe megy, azonnal elköltözünk! Ha kell, egy lakatlan szigetre megyünk, de nem lesz az életünk része! Felfogtad?

Anyám zokogásba tört ki.

Szívem összeszorult arra a gondolatra, hogy nem láthatom többet a barátaimat.

- Ezt nem értheted... Ha találkozunk a párunkkal, onnantól kapcsolatot kell tartanunk, különben belebetegszünk a távolságba.

Apám egészen addig nem hitte ezt el, míg anyu egy hónap múlva minden ok nélkül ágynak nem esett, és egyre rosszabb állapotba nem került.

Apám javára legyen írva, hogy jobban szerette anyámat, mint bárki mást a világon, és végül, hogy megmentse a szeretett asszonyt, félretette férfiúi önérzetét, és felhívta Mikit, aki fél órán belül anyám ágya mellett térdelt fogva a kezét, és a homlokát a homlokához érintette elvesztek egymás tekintetében.

Apu látva, hogy anyu percről percre jobban lesz, megtörten hagyta el a házunkat. Csak következő nap hajnalban jött haza...

...részegen.

Soha életemben nem láttam addig apámat ilyen állapotban, de még enyhén ittasan sem. Tudtam, hogy aznap valami gyökeresen megváltozott az életemben, de még fogalmam sem volt még akkor arról, hogy mi.

Nem sokra rá apám újra összefutott a mostohámmal a városban. Innentől, ahogyan mondani szokás, az egész már történelem...

***

- Tudod, tök jó lenne egy testvér! Olyan, mint te, akivel bármit megbeszélhetek. – Szomorúan néztem fel a leckémből Eszterre, aki éppen a szekrény tetejéről lógott le fejjel lefelé, pont úgy, mint egy denevér.

- Mi lenne, ha azt mondanám, hogy van már egy testvéred, csak nem ismered még? – Kecses és légies mozdulattal szállt le onnan, ahol volt, majd lépkedett felém Eszter.

Értetlenül néztem rá. Kicsit hirtelen volt a váltás az összeadás és kivonás gyakorlása, és a beszélgetés témáját illetően.

- Örülnék neki, de nekem nincsen testvérem!

Eszter csak hümmögött, majd másra terelte a témát. Segített megírni a házimat, majd a kedvenc adásunkra tekertem a rádiómat, és bulizásba kezdtünk. Éppen a tombolás közepén tartottunk, mikor benyitott apu a szobámba.

Pont egy iskolai sztorit meséltem Eszternek lihegve, mikor hallottam az ajtó nyitódását. Azonnal elhallgattam, és összeszorított állkapoccsal táncoltam tovább.

Apu az ajtófélfának dőlve, mosolyogva figyelte a bolondozásomat.

- Kivel beszélgettél? – a kérdés hallatán egy pillanatra megdermedtem.

- Senkivel! Csak énekeltem a számot.

Válaszomat vidáman nyugtázta.

- Rendben. Még tíz perc, és kész a vacsi, utána pedig pancsi.

- Juppi! – ugrottam fel boldogan, főleg, mivel apu a kedvencemet készítette, mindezeken túl, találtunk egy nagyon jó illatú tusfürdőt, amit aznap próbálhattam ki először.

Apu mosolyogva hagyta el a szobámat.

- Muszáj a szüleidnek azt hazudni, hogy nem látsz már?

Eszter szomorúan nézett apám távolodó alakja után, míg el nem tűnt az egyik kanyarban.

A kérdést hallva éreztem, ahogy elhagy az eddig érzett vidámságom. Fiatal voltam még ahhoz, hogy hazudjak a szüleimnek. Tudtam jól, hogy ez nem jó dolog... de szükséges rossznak tartottam.

- Ha tudnának rólad, dokihoz kellene járnom... ismét. Apu és anyu sokkal nyugodtabb, mióta úgy tudják, hogy eltűntél. – Lassú mosoly terült szét az arcomon. – De nemsokára már tudni fogják, hogy igazat mondtam a létezésedről. Nemsokára láthatnak a saját szemükkel. Hát nem nagyszerű?

Eszter kicsit megszeppenve guggolt le a szobám közepén.

- Mi a baj?

Odafutottam hozzá, majd törökülésbe leültem elé.

- Mi van, ha nem fognak szeretni? Ha nem akarnak majd a lányuknak? Mit csinálunk akkor? Mindennél jobban szeretnék a világod része lenni, de mi lesz velem egyedül, ha elkergetnek tőled?

- Ne butáskodj! – nevettem fel zavartan. – Mi soha nem válunk el! Ez ellen senki sem tehet semmit!

***

A vakító fényben állva néma könnycseppek gördültek le az arcomon.

Mi soha nem válunk el!

Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna!

Életem során sok embernek okoztam csalódást tudatosan, vagy tudattalanul, ám ezt az egyet sajnáltam a legjobban.

Ő bízott bennem, mégis elárultam őt.

Most pedig ténylegesen egyedül hagyom a nagyvilágban, mely tele van veszélyekkel, melyek csak arra várnak, hogy rá találjanak.

Sajnálom Eszter! Mindent nagyon sajnálok!

- BOGI! – hallottam a telefonomból kiabáló Dominik hangját, de válaszolni már nem volt időm.

Sajnálom Dominik, de ezt kell tennem...

Utolsó földi tettem gyanánt megszakítottam a hívást, hogy ne legyen szemtanúja a halálomnak a férfi, aki már így is rengeteg szörnyű dolgot látott életében.