Ha valaki megkérdezné, hogy melyik nap volt az életemben az, mikor minden megváltozott, több példát is tudnék rá hozni. Ott volt anyu halála, majd még két jelentősebb esemény, mely során szintén elveszítettem egy-egy, számomra fontos személyt. És itt volt ez a bizonyos kedd délután és az ebből következő szerdai nap.
De mindent csak sorjában.
Miután mindenki elcsendesedett, Kriszta bemutatta az Egységének egy tagját, aki történetesen az én idegenem volt.
A férfi körülbelül százhetvenöt centi lehetett, fekete haja katonásra volt nyírva, s sötétkék szeme bárki lelkébe gond nélkül olvasni tudott.
Arca vonásai kemények voltak.
Ha nem találkoztam volna már vele verőfényes napfényben, ebben a drámai megvilágításban sokkal idősebbnek mondtam volna, mint ami valójában. Nem lehetett több huszonhatnál, de mindig is pocsék voltam az emberek korának megsaccolásában, így egy szavamat se hidd el.
Fekete pólót és sötétkék farmernadrágot viselt. Kezeit katonásan a háta mögött tartotta, azonban arra az időre, míg a jobbjával léptette az előadás diáit, elő bukkant egy-egy pillanatra a keze. Olyankor pontosan látszódott, hogy jobb kézfején egy fehér kötés díszeleg.
Hogy mikor sérülhetett meg, számomra rejtély volt, ugyanis úgy emlékeztem (és Krisztof fejében kutatva is megerősítést kaptam), hogy a ház előtt közel fél órája még semmi baja nem volt.
A három kanapé „u" alakban volt elhelyezve a kivetítő körül. Ezek mögé kerültek a székek azok számára, akik ülve akarták végighallgatni azt a valamit, ami miatt mindannyian itt voltunk, de máshol már nem volt helyük.
Az idegen krákogott egyet, majd belevágott.
- A nevem Dominik, és az Egység különleges alakulatának vagyok az egyik különleges tanácsadója. A vezetéknevem most nem lényeg.
Hű! Ennyi „különlegest"! Fogadjunk, hogy a vezetékneve is valami különleges!
Krisztof rám nézett és játékosan elmosolyodott. Hallva gondolatát, az én szám is halvány mosolykezdeményre húzódott.
- Kérem, a magánbeszélgetéseket később folytassák! – hasított végig a termen az előadó csattanó hangja, miközben hidegen ránk nézett. Jobban mondva Krisztofra, majd csak azután rám kicsit megenyhülve. De biztos csak képzeltem.
Kicsit meghunyászkodva összehúztuk magunkat, és teljes testünkkel felé fordultunk újból.
Figyeld meg: a nővérem totálisan odáig van érte!
Krisztof elég sűrűn kommunikál velem gondolatban, ha valamiért nem akarja, hogy mások hallják, vagy éppen csöndben kellene maradnunk, éppen úgy, mint most, vagy a tanórákon.
Lopva elszakítottam a tekintetemet az idegenemről, vagyis Dominikről, és Kriszta felé néztem. Azonban a várt nyálcsorgatás helyett egy gyűlölködő pillantást zsebelhettem be tőle, ugyanis mereven engem figyelt.
Remek! Még mindig nem kedvel! De nem baj. Én sem őt.
Bár neki sokkal több oka lehet gyűlölni engem, mint viszont.
Hiszen az ő szemszögéből egy szívtelen dög vagyok, aki az ő drága öcsikéje érzelmeivel játszadozik. A helyzet azonban nem így van. Vagyis... csak részben.
De a lényeg, hogy senki másra nem tartozik a kapcsolatom jellege Krisztoffal, csak rám és a fiúra.
A katona ismét megköszörülte a torkát, így minden figyelmemet ismét csak neki szenteltem.
ESTÁS LEYENDO
Az Olvasó (Befejezett)
FantasíaBogi már gyerekként szembesült, hogy milyen is felejthetőnek lenni. Ám mégis egyes cselekedetei akár a világ végéhez is vezethetnek, és ennek teljes tudatában van. Hogy honnan veszi, hogy az ő hibája lesz? A válasz egyszerű: nem csak látja a jövőt...
