Mιɳԃҽɳ Nყσɱ Hσȥȥáԃ Vҽȥҽƚ Aʋαɠყ Bҽéρüʅéʂ Aȥ Eʂҽɾɳყő AƙαԃéɱιáႦα

13. rész |meghallgatva|

Fogalmam sincs hogy hol lehet Ryan, de nem nagyon foglalkoztam vele mivel felkavaró volt amit hallottam. El sem tudom hinni hogy ezt tette Diego... könnyeim már párnámat is csuromvizesre áztatta mikor kopogás hallatszott az ajtó felől.

~ Szia Maya! Csak azért...- Akadt meg a lány kedves hangja, mikor észrevette hogy épp nem állok a dolgok magaslatán.- Jaaaj... mi a baj drága?

~ Én csak, olyan szerencsétlen vagyok.- Zokogtam keservesen,teljesen reménytelenül.-

~ Mégis miért lennél az?- Ült le mellém az ágyra, majd kezeit lágyan végig simította arcomon.-

~ Nem szeretnélek ezzel terhelni Allison, nem akarok a terhedre lenni...- Fordultam be a fal felé kijelentésem után.-

~ Ne hülyéskedj Maya, nem vagy a terhemre. Aggódok miattad, velem megoszthatsz bármit. Nyugodtan sírd ki magad, én itt vagyok neked.- Ölelt át karjaival szelíden.- Akkor? Elmondod végre mi bánt?- Biccentett felém, miközben kisírt tekintettel néztem rá óvatoskodva.-

~ Az egész azzal kezdődött, hogy a baleset után mikor felkeltem Diego volt mellettem... olyan kedves volt velem, mintha vele értelmet nyert volna az életem. Majd később rámförmedt egy nagyon kellemetlen helyzetben... épp Klaussal vitázott, mikor segíteni szerettem volna neki, majd elküldött hogy hagyjam békén... később utánam eredt, és elmentünk egy tisztásra, ahol...- Akadtam meg mondandómban, mert nem szívesen hangoztatnám Allisonnak, hogy mi is történt.-

~ Ahol mi? Mi történt Maya? Csak nem?- Arcán ajkait sunyi mosolyra húzta, mire tudtam hogy többet gondol mint ami történt köztem és közte.-

~ Dehogyis. Csak... megcsókolt.- Szorítottam össze szemeimet szavaim közben.-

~ De hát ez jó Maya, te úgyis oda vagy érte nem?

~ Nem!- Emeltem fel hangom erejét.- Vagyis... ahh nem tudom. Összezavart az egész. A csók után Diego úgy tett mintha nem történt volna semmi sem. Miközben az előbb hallottam lentről, hogy teljesen belém van zúgva... én már nem tudom mit higgyek...- Fakadtak ki belőlem vissza folytogatott könnyeim.-

~ Oh, gyere ide... Megoldjuk, csak hidd el hogy minden rendbe fog jönni. Meg nincs is olyan nagy gond ha kölcsönös az érzelmetek. Mi aggaszt ennyire? Mi akadályoz meg titeket hogy ti ketten... tudod.

~ Tegnap összejöttem Ryannel, de nem hagyhatom ott... Diego meg képtelen lenne értem szakítani Lilaval, érted? De fogalmam sincs hogy most mi legyen...

~ Hát... ez egy nagyon jó kérdés. Meg kéne beszélnetek ezt nektek. De mindezek előtt döntsd el, mit szeretnél. Tényleg boldog vagy Ryannel? Vagy csak becsapod magad? És elhiteted magaddal hogy boldog vagy, miközben lehet Diegonál rejlik a boldogságod.

~ De ez olyan nehéz...

~ Tudom, de ne hagyd hogy túl késő legyen... mert lehet bánni fogod. Tudod Luther és én... ami azt illeti, már gyermekkorunk óta szeretjük egymást. De soha sem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy bevalljuk mit is érzünk egymás iránt. Egészen húsz évet kellett várnunk a nagy pillanatunkra, mikor rájöttünk, nem tudunk egymás nélkül élni. És már nagyon bánom... bánom mert sok időt elvesztegettem, hogy másokban kerestem a szerelmet... mikor mindig is ott volt a mellettem lévő szobában, csak nem jöttem rá hogy ilyen egyszerű, de mind emelllett bonyolult is. A szerelem már csak ilyen, nem igaz?- Morzsolta el könnycseppjeit szeme sarkaiból, Allison.-

~ Belátom, teljes mértékben igazad van... csak olyan nehéz meglépni ezt a lépést, és elhatározni, mit is akarok valójában.

~ Ezért vagyok én, aki mindig melletted áll téged segítve.- Húzott egy lágy mosolyt arcára.-

~ Köszönöm.- Öleltem át szorosan karjaimmal. Most először érzem, hogy megtaláltam  helyem a vilagban. Soha sem volt rendes családom az árvaház miatt... de itt Allisonnal és a többiekkel végre teljesnek érzem magam.-

~ Én most magadra hagylak picit, mert van egy kis dolgom. De ha bármi van, akkor tényleg szólj Maya. Igérd meg!- Az ígéretemet kérve próbált szúrós szemekkel szugerálni, ezzel viccesen "megfélemlítve".-

~ Ígérem szólni fogok. Köszönöm hogy itt voltál most nekem, és hogy számíthattam rád.- Hálálkodtam, mert azért valóban sokat számít mikor valakinek kiadhatod azt a sok fájdalmat ami benned van.-

~ Akkor szia Maya! Ne feledd, ha bármi van hozzám nyugodtan jöhetsz.

~ Nem felejtem. Érezd jól magad Allison!- S azzal a lendülettel csukta is be az ajtót, ahogy elköszöntem tőle.-

Kimerültnek éreztem magamat ezután a beszélgetes után, de lehet csak a sok sírás miatt. Teljesen feláztatták könnyeim kékes szememet, ami vörösen égett a kidörzsöltségtől. Alig volt erőm már barmit is csinálni, ezért csak bedőltem az ágyamba, s vártam míg nem álom ült szemeimre.

Diego

Klaussal teljesen kiütöttük magunkat, de még így is égetően fáj Maya hiánya. Egyszerűen megbolondulok érte... ez így nem mehet tovább... ebbe így bele fogok őrülni.
Patch halála után Lila volt a menedékem, de Mayaban meg van az a plusz ami nincs meg Lilaban.

Nem tudom eldönteni, hogy a bódultság miatt vesztettem el így magam és azt aki igazán vagyok, vagy ennyire megbolondít Maya hogy már magamat sem tudom adni.

Mindenesetre inkább elmegyek a legközelebbi csaphoz, mert az egésznek róka íze van.

~ Most meg ho-hová mész?- Akadozott Klaus nyelve az alkohol bódultságától.-

~ Én csaa-a-aa-aaak.- Mire végig mondtam volna válaszom Klausnak, már testem reakciója választ is adott, mire a szoba közepére törekedett fel belőlem hányásom.- Ne merj semmit se mondani, mert különben...- Fenyegettem meg.-

~ Mert halálra versz részegen? Ez most egy rossz vicc?- Nevetett fel Klaus.- Akkor gyere ha ekkora Jani vagy.

~ Most véged Klaus.- Kezdtem el felé futni mire beborultam a szoba mellette lévő sarkába.-

~ Most komolyan? Szánalmas vagy!- Fetrengett tovább a röhögőgörcsétől.-

~ Menj a fenébe!- S felindultam szobámba ledőlni kisebb-nagyobb sikerrel.-