WITHOUT TEARS/Yoonseok BEFEJEZETT

5. rész

Az arcomra vetülő napfény keltett fel. Az éles fény miatt hunyorogva nyitogattam a szemem. Ahogy kezdtem észhez térni megéreztem a derekamon egy kezet és a tulajdonosának a lélegzetvét, ami miatt úgy éreztem a szívem kihagyott egy ütemet. Lassan felnéztem és Hoseok angyali arcát találtam vészesen közel az enyémhez. Szerettem volna elhúzódni, de akaratom ellenére elragadott a látvány. Nyugodtnak tűnt, így teljesen ki voltak simulva a vonásai, a haja viszont szabályosan az égnek állt, a bőre pedig kissé csillogott, nekem mégis nehezemre esett levenni róla a tekintetem. Úgy döntöttem, hogy úgy teszek mintha aludnék amíg fel nem kell, így majd ő szakítja meg a közelségünket, nem nekem kell. A tervem viszont nem így sült el. Nagyjából negyed órával később megéreztem, hogy mozgolódni kezd. Egy idő után azonban abba hagyta a mozgást, és ugyanolyan pózban maradtunk. Gyanakodva kinyitottam a szemem, és ahogy gondoltam, Hoseok szemei nyitva voltak. Azt hiszem kicsit zavarba jöttem, és a torkomat megköszörülve húzódtam kicsit hátrébb, míg Hobinak csak egy halvány mosoly bújkált az ajkán.
-Jó reggelt!- szólalt meg végül így.
-Neked is..- motyogtam szégyellve, hogy zavarba jöttem.
-Te végignézted a filmet?- kérdezte a szemét dörzsölve és a mellénk leesett tabletet elrakva.
-Éppenhogy, de igen. Kicsit bonyolult volt a sztori ahhoz, hogy megértsem, de szerintem nagyjából megvan.
-Én nekem nagyon nincs, túl hamar elaludtam.. De nem baj, majd máskor.- nyújtózkodott ki.

Hamar el akartunk indulni haza, így mi is pakolni kezdtük azt a kevés holminkat amit magunkkal vittük Hoseokkal. Kicsit sajnáltam, hogy vége is lett annak a hétvégének, de amellett mégis megnyugtatott, mivel sok volt az idegrendszeremnek a szocializálódás. 10 órakor mindannyian elindultunk, ezúttal én egyedül utaztam, talán jól is jött egy kis nyugalom.
Halkan a kedvenc előadóim zenéit hallgattam, és el voltam mélyülve a gondolataimban, hogy rendezni tudjam őket. Meglehetősen összezavart Hoseok.
Nem tudom hogy történt, de hirtelen elkezdett kikapcsolni az agyam. Úgy éreztem mintha őnkívületi állapotban lennék, és a szempilláim mintha súlyként húzták volna le szemhéjaimat.

Írói szemszög

A kormány lassan elkezdett jobbra fordulni ahogy Yoongi kezei engedtek az irányításból.
A lábát azonban a gázon felejtette és csak lassan engedte el, az autó gyorsan ment. Túl élesen kanyarodott az autó ahhoz, hogy elég ideje legyen lelassulni, így erősen csapódott bele az autópálya melleti kerítésbe.
Yoongi már csak arra észlelt fel, hogy a légzsák felfújódott az autó pedig füstölt, de a fejét ért ütés miatt nem tudott sokáig képben maradni. Feje hátrahanyatlott ahogy elájult, és lassan egy vastag vércsík kezdett lefolyni a halantékánál. A mellette betört üveg miatt több vágás keletkezett a testén, nem kímélve az arcát sem.
Hamarosan a mentő megérkezett, amit egy idegen hívott. Yoongi apja azonban még nem tudott a balesetről, csak aggódva várta haza a fiát, aki azonban egész nap nem ment.

Yoongi szemszöge

A szememet kinyitva nem a szobám kellemes színű fala fogadott, hanem éles fehér és kék színvilág. Hamar rájöttem hol vagyok, többször is kerültem már kórházba különböző okok miatt. Nagyon szédültem és fájt a fejem, de más tünetet nem igazán érzékeltem. Perceken belül megjelent egy orvos és a hogylétemről érdeklődött.
-Jó napot kívánok, én az orvosa vagyok Kim Jin-woon. Nem találtunk magánál iratokat így még nem tudtunk hozzátartozóját értesíteni. Meg tudja mondani a nevét?
-Igen, Min Yoongi vagyok. Az irataim a pénztárcámban maradhattak.
-Van valaki akit értesíteni tudunk?
-Igen, az apukámat. A száma - - - - - - - - -
-Rendben. Hamarosan elviszünk vizsgálatra és akkor többet tudunk az állapotáról mondani, de jelenleg úgy tűnik szerencsénk van mivel nincsen emlékezet kiesése.
-Rendben, köszönöm.

Nem emlékeztem mi történthetett. Képkockák vannak csak meg. Az első ahogy nyugodtan vezetek, utána az autó füstöl, a légzsák felfújódva, majd már a kórházban vagyok. Arról sem volt fogalmam az idő hol járhat. Szerencsémre egy nővér jött be a kórterembe, az állapotomat ellenőrizte. Tőle meg tudtam kérdezni mennyi az idő és hogy elérték e az apukámat.
-Este 7 óra van, 11 után hoztak be téged ájultan majd egészen eddig aludtál. Az apukádat elértük, hamarosan ide is ér, ne aggódj.
-Arra van esély, hogy még egy személyt értesítsenek..?-kérdeztem kételkedve a sikeremben
-Persze, kiről lenne szó, az anyukadról?
-Nem.. nem.. Egy khm.. Barátomról, ha megoldható.
-Tudod fejből a telefonszámát? A telefonod nem biztos, hogy megvan, hacsak nem volt a ruhádban.
-A kabátom zsebében volt.
-Rendben, megnézem neked.
-Köszönöm. - bólintottam hálásan a nővérkének.
Szerettem volna, hogy Hobi tudjon arról, hogy mi történt velem.

Szerencsére megtalálták a telefonom, be volt törve a képernyője, de még működött. Elmondtam a telefonszámot és szóltak is Hoseoknak. Már csak arra kellett várnom, hogy Apa is megérkezzen.