WITHOUT TEARS/Yoonseok BEFEJEZETT

8.rész

(Ezt a zenét ajánlom hallgatni közben, ez nem a részben lévő zene alapja)

 A hajnali napfény keltett a kivételesen nyitott ablakomon keresztül. Lassan nyitogatva majd megdörzsölve a szemem ránéztem a mellettem békésen alvó Hobira. Elidőzött rajta a tekintetem. Ajkait kissé nyitva voltak, úgy szuszogott csendben miközben hajszálai az arcába lógtak. Amikor a felkelő nap sugarai végre őt is elérték halvány, sejtelmes fényt adtak az arcának. Nem zavarta a fény, nyugodtan aludt tovább miközben apró mosolyra húzta az ajkát. 

Napsugár.

 Egyszerűen egy boldog napsugárra emlékeztetett ami átsüt a fák lombjain mikor az reménytelennek tűnik. Úgy éreztem egész életemben körülöttem volt az a lombkorona, és éppen amikor elgondolkoztam, hogy megéri e tovább sétálnom, találni fogok e valaha napfényt megjelent Ő. Átsuhant az arcomon egy mosoly miközben néztem, majd hirtelen felálltam és elővettem a dalszöveges füzetem és felírtam a lap tetejére: Sunshine

Miközben évek óta először nem takarta redőny az ablakom és a szobámat betöltötte a kellemes napfény én írni kezdtem. Nem agyaltam rajta túl sokat, tudtam, hogy Hobiról írok, róla pedig bármeddig tudnék. Úgy éreztem a gondolata betölti az egész fejemet és a szobámat, nagyon megnyugtató érzés volt. Mintha egyszerre melegség és hideg ölelt volna körbe, csakis jó értelemben és biztonságot nyújtott. El lettem volna ebben a ködben életem végéig. Ráadásul bármikor ránézhettem, ahogy csöndben aludt, ez pedig felbecsülhetetlen érzés volt számomra. Mire befejeztem az írást a nap már felkelt, és úgy gondoltam Hoseok is nem sokára, a szövegem pedig úgy éreztem kész volt.

(Sajnos nem tudok verset vagy dalszöveget írni, ne haragudjatok, ezért ennek a szövegnek az alapja a The neighbourhood- Daddy issues)

Sunshine

I'd run away and hide with you
I'd do whatever I could do
Just to be with you

Cuz' I was raining all my life
Couldn't wait for my sun to shine
And you made it shine
You saved a life

I tried to write your name in the rain
But the rain never came
It always comes at the worst time

Tell me something that I'll forget
And you might have to tell me again
It's crazy what You'd do for a rest

Cuz' I was raining all my life
Couldn't wait for my sun to shine
And you made it shine
You saved a life

And when you told me your whole story
I felt like throwing up
I could see it on your face it was rough
Left a bad taste on your tounge

So go ahead and cry little boy
Nobody does it like you do
I know that you try not to lose
And I do too

I was raining all my life
Couldn't wait for my sun to shine
And you made it shine
You saved my life

Can you please stay with me?


Úgy éreztem ehhez a szöveghez nem méltó egy elektronikus alap, zongoraalapot szerettem volna neki. A szöveget olvasva ujjaimmal a levegőben lenyomtam a hangokat amit halkan dúdoltam, így próbáltam összeállítani a dallamot. Kellemes sorrendben, lassan követték egymást a hangok. Mikor úgy éreztem fejben kész a dallam elővettem az elektromos zongorámat és a fülhallgatómat beledugva próbálgattam a dallamot. Kezdett összeállni a kép, majd mikor az ideiglenes elképzelésben lenyomtam az utolsó hangot meghallottam, hogy Hobi ébredezik.
-Mit csinálsz?- hallottam meg félig alvó, rekedt hangját mire rögtön elmosolyodtam rajta.
-Zenealapot a kiadónak szánt zenéhez.
-Már kitaláltad milyenre akarod a zenét? Tegnap meg nem tudtad.- mondta miközben felült
-Hogy őszinte legyek.. te ihletted.- mondtam miközben zavartan félrenéztem
-Tényleg? Ez rendesen megtisztelő. -lepődött meg szórakozottan.- És mikor hallhatom?
-Most még nincsen kész az alapja, de ha szeretnéd minél hamarabb megmutatom. Most még csak a szöveg van majdnem biztosan kész, ha érdekel..- mogyogtam el a végét miközben megfogtam a lap sarkát. 

Zavarban voltam, hiszen nagyon őszintén írtam róla, féltem, hogy túl soknak találja és nem tetszik neki, esetleg máshogy gondol majd rám miatta. Azonban kellemes csalódás ért, amikor felkelve az ágyról elvette tőlem a lapot, és az arcát fürkészve csak egy apró mosolyt láttam, a szemei pedig melegséget árasztottak.

-Ez nagyon jól esik Yoongi. Féltem, hogy csak nekem jelentesz te nagyon sokat, és ez nem kölcsönös de ezt olvasva tényleg úgy érzem, hogy fontos vagyok, és ez nagyon sokat jelent nekem. Tényleg. -mondta majd rám mosolygott és átölelt. Megilletődve emeltem fel én is karjaimat, hogy viszonozzam ölelését, majd megnyugodva belefúrtam az arcomat a vállába.
-Az nem kifejezés, hogy fontos. Nélküled lehet már itt sem lennék. Mióta megismertelek úgy érzem van értelme az életnek.- motyogtam a pólójába majd amikor elhúzódott tőlem egymás szemébe néztünk. Magam sem értettem miért, de a tekintettem elkalandozott az ajkára amit egyértelműen észrevett és elmosolyodott. Azt a késztetést éreztem, hogy végre ne akadályozzam magam, hanem tegyem amit jónak érzek, ezért hirtelen mozdulattal közelebb hajoltam hozzá és egy gyors puszit nyomtam a szájára. Mikor újra eltávolodtam ellilant a bátorságom és félve vártam a reakcióját. Hobi sokkal nyugodtabbnak tűnt, és mintha csak erre a pillanatra várt volna már egy ideje megismételte ő is a mozdulatomat azzal a különbséggel, hogy ő hosszab ideig tartotta egymáson ajkainkat. Úgy éreztem kiugrik a szívem a helyéről, nem tudtam hova tenni az érzéseimet.
-Én..- próbáltam megszólalni miután Hobi megszakította a kapcsolatot, de nem ment.
-Nem kell semmit mondanod.- mondta mosolyogva miközben összetúrta a hajamat kicsit, mire mosolyogva néztem fel rá, ahogy mellettem állt lehajolva.
Ezután az apró sokk után hirtelen úgy éreztem szükségem van egy cigire ezért az ablakba állva megkértem Hobit, hogy menjen el készülődni inkább. Nem akartam, hogy baja legyen. Beszívva a füstöt egy nagyot sóhajtottam a kicsit csípős reggeli, hűvös levegőből, és próbáltam értelmezni ami röpke két perc alatt történt velem. Természetesen nem sikerült, csak annyit jegyeztem meg, hogy az ajkaimon később is kellemesen bizsergető érzés volt ahol az Ő gyönyörű ajkaival hozzáért.

8 óra tájékán miután reggeliztünk Hobinak haza kellett mennie, csak remélni tudtam, hogy rendben lesz a szüleivel. Így miután elment én visszatértem elfoglaltságomhoz, és a Hobihoz méltó precízséggel hosszasan próbáltam tökéletessé tenni a dallamot. Órákkal később úgy éreztem sikerült. A dallam nyugodt volt, de mégis beszédes, kifejezte amit gondoltam és a zene egyben azt ábrászolta, ahogy Hobit láttam. Mint egy selymes fény a reménytelenségben, ami simogatja az arcod és biztonságot nyújt.