WITHOUT TEARS/Yoonseok BEFEJEZETT

2.rész

Közel 1 órás autóút után végre a nyaralóhoz értünk. A kocsiban jól éreztük magunkat, jelentéktelen dolgokról beszélgettünk és zenét hallgattunk. Kiderült, hogy alapból elég más stílusú zenéket hallgatunk, de mindkettőnknek tetszik a másiké is.
A háznál már ott volt mindenki, a teraszon készültek elő a sütésre és már néhány alkohol is elől volt. Illedelmesen meghajoltunk köszönésképp és bemutatkoztam Hoseok családjának. Ezután csöndbe burkolózva ültem le, és figyeltem újdonsült barátomat, ahogy az apukájának segített a főzésben. Nekem az sosem volt erősségem, így nem mentek volna sokra a segítségemmel.
Jó volt nézni őket. Mindenki beszélgetett és poénkodott, és Hoseok sem sajnálta hallatni a nevetését. Túlságosan kívülállónak éreztem magam, mégis tetszett, mintha egy filmező lettem volna.
Amikor Hoseok nem tudott többet segíteni leült mellém és a kezembe nyomott egy poharat. Ahogy beleszagoltam az arcom grimaszba rándult.
-Mi ez?- kérdeztem kicsit meglötykölve a folyadékot
-Jajj Yoongi, ne legyél szent. Csak egy gyenge vodkanarancs.- mosolygott miközben beleivott.
-Valahogy úgy képzeltem, hogy te nem iszol.- gondolkoztam hangosan miközben kételkedve de beleittam én is. Nem volt rossz, tényleg elég gyengére keverte.
-Nem is. Az más, ha társaságban a jó hangulat kedvéért csak egy kicsit iszol meg ha minden héten leiszod magad.
Én viszont azt hittem te igen, eléggé ilyen szabályszegőnek tűnsz.
-Hát nem vagyok. Nincsen kivel innom, így nem iszok. Egy buliban se voltam még. Persze jó ez így számomra.- vontam vállat
-Dehogy jó! Élned kell egy kicsit. Majd én elviszlek egy buliba, hidd el nem olyan rossz mint hinnéd, sőt.- mosolygott
-Ahhoz még idő kell..  Tudod mekkora dolog tőlem már az is, hogy valamilyen szinten ismerkedni kezdtem?
-Persze, és úgy gondolom ez egy nagyon jó döntés volt tőled. Nem fogom erőltetni, a cél, hogy önszántadból akarj majd jönni.- mondta miközben lehúzta az italát.
Furcsa volt ilyen nyíltan beszélni valakivel, akit konkrétan akkor ismertem meg, de egyszerűen jött magától. Mintha régi jóbarátok lennénk.
-Elmegyünk sétálni? Szép itt a környék.- kérdezte miközben megnézte a telefonján az időt. Délután három óra volt, nem kellett attól aggódnom, hogy túl sok emberrel találkoznánk. Bólintottam, majd én is lehúztam a maradék innivalót.
Gyorsan szóltunk mindenkinek, hogy elmegyünk majd már ott sem voltunk.
A kisváros ahol megszálltunk tényleg nagyon nyugodt volt, azon a részén ahol mi voltunk szinte semmi mozgás nem volt. Ez nekem határozottan tetszett, a friss levegőn sétálás pedig mindig jól esett.
-Sokat jártok ide?- kérdeztem
-Nem mondhatnám, de egyszer mindig eljövünk egy évben. 6 éves voltam mikor először jötünk, 12 éve az életem része ez a hely. Eléggé megtetszett, a forgalmas Szöul után nagyon megnyugtató. Ti hogy-hogy nem jártatok ide? Mégiscsak a ti rokonaitok.
-Nem épp volt felhőtlen a kapcsolatunk sokáig, anya halála után kezdtünk kicsit jobban lenni. Azóta pedig nagyon jó barátok vagyunk, most ezért jöttünk veletek.- válaszoltam a házakat szemlélve.
-Mindenesetre én örülök, hogy így alakult.- mosolygott
-Én is, te vagy az első barátom.- mondtam és.. elmosolyodtam. Így is elég gyorsan eltűnt, de akkor is ott volt. Évek óta nem tettem, meglepődve kaptam kezemet a számhoz.
-Mosolyogtam!- kaptam fel a fejem és néztem Hoseokra kinek a vigyorgó képével találtam szemben magam, majd csak azt vettem észre, hogy karjaiba zárt.
Meglehetősen otthonos volt az ölelése, meleg vett körbe, és bódító illata volt. Kissé mint virágoknak és gyümölcsöknek, mégis ezt úgy, hogy férfias maradjon, és ne legyen túl erős se.
Sajnos hamar elengedett mikor észbekapott és többször is bocsánatot kérve hajolgatott előttem. Ahogy megcsapott a hideg mikor elengedett, úgy csapott fejbe a felismerés is. Mit akarok én? Hogy gondolom, hogy jogom van tönkretenni ennek a csodálatos embernek az életét azzal, hogy még egy árva mosolynak is örülni tudok?
-Mi az? Nagyon.. megváltozott a tekinteted.. Azért mert megöleltelek? Sajnálom, nem akartam tényleg ilyen hirtelen lenni, csak örültem neke- mondta volna de félbeszakítottam.
-Nem akarom tönkretenni az életed.- néztem a szemébe- ha barátok leszünk, én csak lehangollak majd. Kérlek, normális, hogy egy mosolynak örülök? Ha elkezdesz ismerkedni, biztos sorakozni fognak az emberek, hogy a barátaid legyenek. Rám van a legkevesebb szükséged..- motyogtam
-Nem. Egyáltalán nem így van. Nem ismered az embereket.- nevette el magát- Itt már mindenki azon van, hogy lehangolja a másikat. Lassan az lesz a menő, ha depressziós vagy. Nem tudnak boldog dolgokról beszélni, állandóan arról, hogy nekik mi a bajuk. Végre itt vagy te, akinek szüksége van arra, hogy én boldogságot vigyek az életébe. Rosszul látod, én nagyon örülök annak, ha barátok leszünk. Engem nem az érdekel, hogy neked sajnos örülnöd kell egy mosolynak, hanem maga a tény, hogy mosolyogtál, méghozzá miattam.
Kérlek, ne taszíts el..- vezette tekintetét a földre az utolsó mondatnál.
Szerettem volna tartani magam az eredeti véleményemhez, de egyszerűen éreztem, hogy a szívem erősebben dobogott, amint ezeket mondta és jól esett. Nem is tudom miért, de a karjaimat kissé széttárva és fejemet oldalra döntve jeleztem neki, hogy megölelhet. Meglepődve nézett rám, majd még mielőtt meggondoltam volna magam karjaiba zárt.
Nem tudtam teljesen kiigazodni az érzéseimen, de tényleg igaza volt.. szükségem volt rá. Olyan volt mint egy reménysugár ami hirtelen megjelent az életembe. Egy napsugár.

Elkezdett az idő hűvösebbre fordulni így Hoseokra tekintettel hamar visszaindultunk. Még úgy is eltöltöttünk nagyjából egy órát a semmiről beszélgetve. Alap infókat kérdeztünk egymásról, így tudtam meg olyan dolgokat, mint például a kedvenc színe a narancssárga és van egy kiskutyája.
Jól éreztem magam vele, határozottan örültem, hogy a nagybátyámék úgy döntöttek meghívnak minket is, különben nem találkoztunk volna.
Az ölelése óta egyszerűen jó hangulatom volt, több életkedvet érzetem magamban ahhoz is, hogy visszamenjek emberek közé. Ebből következett, hogy amikor visszatértünk a többiekhez és megkértek minket, hogy vegyük át a sütést szívesen megtettem. Miközben a húsokat grilleztük egyre több alkoholt gurult le a torkunkon. A végén már csak viccelődtünk egymással, nekem pedig az alkohol és Hoseok segítségének köszönhetően egy nevetés hagyta el a számat. Nem lepődtem már annyira meg rajta, akkor már tudtam, hogy Hoseok képes ilyenekre. Persze meglepett, hogy évekig semmi nem segített, Hoseok pedig megjelent az életembe pár órával azelőtt, és máris nagyon sok fejlődést elért, csak a jelenlétével. Apa azonban nálam sokkal jobban meglepődött.
-Yoongi.. te tényleg nevettél? Annyira régen láttalak már így fiam.. el is felejtettem már milyen volt..- állt fel ülő helyzetéből.
-Hoseok miatt sikerült.- mondtam egy kicsit összefolyó beszéddel- Nagyon vicces fiú, ugye Hoseok?- veregettem meg a hátát
-Yoongi kicsit többet ivott a kelleténél, de ne aggódjatok, megleszünk.- mosolygott. Persze ő sem volt teljesen józan, de ő egy kicsit mégis jobban tartotta magát.
Apának muszáj volt belátnia, hogy velem aztán nem tud majd beszélni, így hamar el is engedte a dolgot.
Amikor mindenki visszatért az eredeti tevékenységéhez mi végre befejeztük a sütést. 5 óránál járt az idő, lassacskán elkezdett sötétedni, mi pedig az evéshez készülődtünk.
-Hoseok.- szólítottam meg mire rám nézett kezében a tányérokkal.
-Hm?- kérdezett vissza.
-Hívhatlak Hobinak?- kérdeztem.
-Persze.- mosolyodott el.- De csak akkor ha te Yoongs lehetsz nekem.- váltott komoly tekintetre.
-Megegyeztünk.- bólintottam, majd vittem tovább a kezemben lévő poharakat az asztalhoz.