Dᴀɪsʏ | ᴡᴏᴏsᴀɴ

2

Mikor az igazgatói elé értünk bekopogtunk majd egy kis idő után az igazgató ajtót nyitott. Én álltam elől szóval egy kis hezitálás után elindultam be, majd illedelmesen köszöntem.

-Sziasztok fiúk, mi történt? - érdeklődött kedvesen, majd rápillantott Sanra és a sebre az arcán - Hmm, akkor úgy kérdezem mi volt az oka a verekedésnek?

-Nem verekedtünk csak tesi órán volt egy kisebb... - hirtelen nem jutott eszembe mi lenne ide a megfelelő válasz.

-Ki kezdte, ki ütött először? - kérdezte lerövidítve a beszélgetést, én hezitáltam egy másodpercet de nem állt szándékomban letagadni szóval egyből szólásra nyitottam a szám de San megelőzött.

-Én

-Akkor miért neked van felrepedve a szád? - kérdezett újra mint aki nem hiszi el a dolgot

-Mert utánna vissza ütött egy nagyobbat, de én ütöttem először. - jelentette ki lazán, mintha egy fegyelmi mit sem számítana neki.

-Jól van, mivel nem volt nagyobb verekedés ezért nem kaptok felfüggesztést, de San mivel te ütötted meg így te nagyobb büntetést kapsz. - közölte egy kicsit gondolkodva - Egy hét elzárás. Iskola után 2 órát bent kell maradnotok és kitakarítani a tornatermet, vagy más termeket. San te pedig igazgatóit kapsz. A programotok mától kezdődik. Irány a tesiterembe. - jelentette ki lezárva a beszélgetést.

-Rendben, viszontlátásra! - indultam meg kifele, hogy minél hamarabb számon kérhessem Sant, hogy mi volt ez.

Kimentünk majd San elindult a tesiterembe, nem várt meg csak haladt előre. Gondoltam akkor majd a tesiteremben rákérdezek. Végül bementünk majd ő nekidőlt a korlátnak és elkezdett telefonozni. Valakivel épp beszélhetett mert nagyon pötyögött valamit. Erőt vettem magamon és oda álltam közvetlen elé. Nem nézett fel csak telefonozott tovább. Köhintettem egyet, hogy nézzen már rám mert kezdtem megint ideges lenni. Lassan felemelte a fejét és unott arccal kezdett el bámulni.

-Mi van?

-Miért vállaltad magadra? - tértem egyből a lényegre

-Nem mindegy? Amúgy is én jöttem volna ki belőle rosszul. - vágott olyan arcot mint akinek nagyon nincs kedve ehhez a beszélgetéshez.

-Miért jöttél volna ki rosszul? Én ütöttelek meg és még fel is löktelek, nem kellett volna magadra vállalnod, nem is ismerjük egymást. - néztem rá és egyre frusztráltabb voltam

-Jól van, nyugodj le. Nekem ez a beírás nem sokat számít, van már pár mellette. - került ki engem majd elindult a szertár felé

-Istenem és akkor most tapsot vársz amiért ilyen hősiesen magadra vállaltad a dolgot? - mosolyodtam el cinikusan

-Hát ha nagyon szeretnéd akkor tapsolhatsz de egy köszönöm is megfelelt volna.

-Hah istenem, olyan arrogáns szarházi vagy. Nem csoda, hogy ennyien utálnak. Szerencsém, hogy nem ismerlek. A szüleid hogy bírnak elviselni? - mondtam ki gondolkodás nélkül a dolgokat, mire San hangosan kifújta a levegőt majd felegyenesedve hirtelen neki lökött a falnak és közvetlen elém állt. Elkezdett közeledni, amitől végig futott a hideg a hátamon. Majd mikor már csak pár centire volt megállt.

-Idősebb vagyok szóval jó lenne ha kicsit odafigyelnél arra, hogy hogyan beszélsz velem, és a szüleimet jobban jársz ha nem veszed a szádra.  - mondta ki lassan a szavakat - Ja és a tesiórára visszatérve, azért löktelek meg többször is mert szimplán irritál a jelenléted - jelentette ki majd kiment és otthagyott egyedül a szertárban

Nem tudom mi volt ez, vagy hogy a közelsége miért váltotta ezt ki belőlem. Már kezdett csillapodni a heves szívverésem, de nem értettem, hogy miért irritálta a jelenlétem. Kedves vagyok és mindenki bír. Fogalmam sincs mi lehet a gondja velem, mert az érthető, hogy én miért utálom őt de, hogy ez fordítva miért van így. Nagyon fúrta a kérdés az oldalamat, de nem akartam rákérdezni. Az idő további részében nem is akartam vele társalogni. Így hát az idő hátralévő részében nem beszéltünk többet. Lejárt a két óra és az igazgató szólt, hogy leléphetünk. San fogta magát és se szó se beszéld elment, végül én illedelmesen elköszöntem és elindultam a buszhoz. Ez a két óra miatt sikeresen lekéstem az iskolaújságos gyűlést és a táncórámat is. Bár előre szóltam erről a hétről az újság főszerkesztőjének, Seonghwa-nak. Ő is nagyon jó barátom lett mostanában, igaz nem akarok közel engedni senkit magamhoz de Seonghwában is kellőképpen megbízok. Már gondoltam bemutatom legjobb barátaimnak, Hwa most végzős és ők nem ismerik személyesen egymást. Ezekkel a gondolatokkal szálltam fel a buszra. Mire haza értem üres volt a ház szóval Soojin elment már dolgozni. Soojin a nővérem, vele élek már több mint egy éve. Itthon megcsináltam minden elmaradt házimunkát és közben felhívtam két barátomat, hogy jó lenne ha átjönnének, mert a mai nap kikészített idegileg és meg kell ezt beszélnem velük. Amíg vártam, hogy ide érjenek nekiálltam megírni a holnapi házi feladataimat.

-Hello - hallottam meg egy ajtó csapódást majd Yunho hangját

-Na mesélj, mi történt - jött be Yeosang a nappaliban ahol épp a kémia füzetem felett ültem.

-Egy hét elzárás Sannal, tornatermet kell kipucolnunk. Annyira izgalmas - színleltem hatalmas lelkesedést.

-Gondolom mennyire, legalább bocsánatot kért? Nem kaptál felfüggesztést? - érdeklődött Yunho

-Na ez a pláne, San magára vállalta a dolgot, és utánna meg elvárta, hogy köszönjem meg. - néztem rájuk mintha magam sem hinném el a történteket, ami valamilyen szinten igaz is.

-San? Choi San? Mi most egy személyről beszélünk? - értetlenkedett Yeosang

-Én azt hittem szét fog verni ezek után - röhögött fel hangosan Yunho mire társaságunk másik tagja is nevetésben tört ki

-Örülök, hogy ennyire törődtök velem - tettetem a sértődöttet

-Jó na de ha most szájba csavart volna én biztos nem mentem volna oda, hogy én is kapjak egy állast - vihogott tovább csapatunk leggyerekesebb tagja, de ezen már nekem is fel kellett nevetnem

Elhülyéskedtük az időt majd elkezdett sötétedni ezért elindultak haza, felajánlottam, hogy aludjanak itt de most inkább haza mentek mindketten. Befejeztem a tanulnivalóimat majd már úgy gondoltam nem várom meg Soojint inkább lefeküdtem aludni.