Dᴀɪsʏ | ᴡᴏᴏsᴀɴ

8

Eltelt egy hónap.. Sant mintha a föld nyelte volna el. Miután bekövettem instagrammon gondoltam ráírok de végül elvetettem azt az ötletet. Tudom mi történt  vele, legalábbis egy keveset tudok. Mingi mondott pár dolgot, ő tartja vele a kapcsolatot bár nem sokat beszélnek de az is több mint a semmi. Teljesen megértem, hogy min megy keresztül hisz én is átestem ezen. Időre lesz szüksége méghozzá sokra és támogató barátokra. Legbelül szeretnék én is az a barát lenni akire számíthat és elmondhat bármit. Az igazat megvallva nagyon unalmas nélküle és nehéz bevallani de hiányzik. Nem értem miért érzek így de az elzárás utolsó két napja is szörnyű volt nélküle. Azóta én mint egy félholt csak vonaglok a folyosón és semmihez nincs kedvem. Rejtély számomra, hogy három nap alatt hogyan érte ezt el nálam. Hwa és két legjobb barátom nagyon jól kijönnek egymással, szünetek nagy részében is plusz egy fővel bővül a kis csapatunk. Ezekkel a gondolatokkal baktattam be a terembe kapucnival a fejemen és fülhallgatóval a fülemben. Fogtam és a Mingi melletti széket kirántva egyből le pattantam rá. Ebben az egy hónapban egyre többet dumáltunk míg végül kikötöttem mellette.

-Csá Woo - kezdett hirtelen integetni mintha nem is épp fél méterre ülnék tőle

-Hello

-Na mi van, mi ez a rossz kedv? - nyomkodta tovább a telefonját

-Beszéltél vele? - tettem fel a kérdést hirtelen miközben csak cipőmet bámultam

-Aha, tegnap felhívott. Mondta, hogy ma is beszélhetnénk. Szerintem nagyon szomorú lehet, folyton hallom a hangján - emelte rám sötétbarna szempárját amiben némi aggodalmat véltem felfedezni.

-Valószínűleg az is. - hajtottam le fejem újra - Figyelj.. ha telefonálsz vele, öhm nem beszélhetnék én is vele? - kérdeztem félve

-Hát felőlem, de előtte tőle is megkérdezem majd - dobott meg egy mosollyal amit viszonoztam

Az óra nagyon unalmasan telt, szünetben elindultam ki a padunkhoz mert megbeszéltük, hogy találkozunk.

-Hali - ültem le a fűbe a többiek mellé ahol már mindenki ott volt rajtam kívül

-Mizu? - dobta fel a kérdést felém intézve Yunho

-Nem sok minden. - nem volt sok kedvem beszélgetni inkább élveztem csak a jó időt

-Öhm.. srácok - szólalt meg Hwa a fűszálak szorgos tépkedése közben - az  van, hogy szeretném elhívni Hong-ot kávézni de nem tudom hogyan kéne. Ugye mostanában többet beszélünk és gondoltam miért ne - kicsit zavarba jött ahogy kimondta ezt

-Csak hívd el, nem veszthetsz semmit - válaszoltam neki

-Ja, ahogy láttam ő is nagyon kedvel téged szóval - szólt közbe Yeosang egy vállrántással, Yunho heves bólogatásba kezdett jelezvén, hogy egyet ért.

-Jól van, akkor ma suli után megkérdezem - sóhajtott egy kicsit

Becsöngettek ezért visszamentünk a termeinkbe. Az órák csiga lassúsággal teltek el. Az idő elkezdett romlani és mire végeztem az utolsó órámmal is már zuhogott az eső. Utálom. Mindig arra az estére emlékeztet. Rossz vissza gondolni de esős időkben ezt látom, csak ők lebegnek a szemem előtt. Miközben ezen gondolkodok, kilépek a suliból és ruhámat egyből eláztatja az eső. Az arcomon megérzem a hideg cseppeket de nem tudom vissza tartani így a hűvös csapadék mellett forró könnycseppek szántják végig arcomat. Elindulok a kis járdán hazafelé, lépteimet megszaporázom, hogy minél hamarabb a biztonságot nyújtó szobámba mehessek. Otthon szipogva mindent szépen, nyugodtan elrakok a helyére majd a szobámba indulok.

-Szia Woo - szólal meg hangosan Soojin a konyhából

-Hali - köszönök pár köhintés közepette

-Mi újság? - vágja fel a zöldségeket majd két vágás közt rám néz - mi a baj?

Hirtelen le tett mindent a kezéből és csak nézett engem majd elfordítva fejét kinézett az ablakon. Arcán átsuhant egy kis zavarodottság majd amint megértette, hogy mi is lehet a bajom egyből egy meleg ölelésben részesített. Soojin akaratlanul is az incidens után anyám helyett anyám lett. Mindig mellettem áll és segít mindenben. Sajnálom őt hiszen ő is fiatal még és mégis neki kell áldozatot hoznia miattam, hogy eltartsa magát és még engem is. Sokszor szóvá tettem ezt már de mindig letudta annyival, hogy nem vagyok a terhére és nagyon szeret szóval szívesen viseli gondomat.
Végül sokat beszélgettünk, elmesélt régebbi dolgokat, én is beszéltem a suliról és szóba hoztam San-t is szóval így már tud róla.

-Na és akkor ez az Adonisz gyerek most hol van? Miért nem jár iskolába? - ragadta meg a lényeget az egész történetből

-Az egyik rokonánál van, meghalt az anyukája ezért lelépett egy időre- húztam egy keserves mosolyra a szám

-Akkor érthető, várj kicsit,  nemsokára biztos vissza jön - mondta majd elindult ki a konyhába - És akkor szüksége lesz rád és a támogatásodra.

Elgondolkodtam azon amit Soojin mondott és remélem igaza lesz. Mellette fogok állni és én leszek a támasza.