Dᴀɪsʏ | ᴡᴏᴏsᴀɴ

10

Ma magamtól keltem, az ébresztőmet lekapcsoltam, hogy ne jelezzen. Elrendeztem az ágyam majd szekrényemhez mentem előkeresni mára a legtökéletesebb szettet. Húsz percig keresgéltem míg kezembe nem akadt a megfelelő darab. Egy fekete bő ing aminek első három gombját nem gomboltam be így rálátás nyílt a kulcscsontomra is. Felvettem, hozzá egy tapadós bőrnadrágot. Tettem fel egy minimális sminket és hajamat két kicsi csattal fülem mögé tűrtem, elől egy-egy tincset szabadon hagyva. Ma sétálva mentem suliba köszönhetően a túl korai kelésemnek és a mai roppant jó hangulatomnak. A suliba beérve elég üres volt minden, pár gyerek lézengett álmosan a folyosón míg én teljesen fitt és kipihent voltam ma reggel. A büfét vettem célba, hogy megvegyem a reggelim. Beértem a terembe de rajtam kívül egyedül egy csaj volt még bent. Köszöntem neki majd leültem a helyemre. Nem sokkal később megjött Mingi. Az óráim unalmasan teltek, Yeosangékkal ma nem tudtam találkozni, mert több dolgozatot is írtak így arra készültek. Mingivel átmentünk egyszer Jongho-ékhez. Több említésre méltó dolog nem történt a suliban.
Épp San háza felé tartok. Mit ne mondjak, kicsit izgulok. Megérkeztem ezért az ajtóhoz lépve megnyomtam a csengőt, hogy ne legyen időm habozni. Vártam, hogy az említett személy ajtót nyisson. A tenyerem izzad és kicsit heves volt a szívverésem. Lépteket hallottam majd San tárult elém teljes egészében. Kicsit végig mértem de ő sem tett másképp. A haja más színben pompázott, a vörös tincseket lecserélte és most a frufruja bal oldala szőke volt. Nagyon jól állt így is neki. Előrébb léptem egyet majd megköszörültem a torkom.

-Szia - villantottam rá egy mosolyt de ahelyett, hogy válaszolt volna csak közelebb lépett egyet és magához húzva vont bele egy ölelésbe. Kicsit hezitáltam de végül visszaöleltem.

-Örülök, hogy itt vagy. - mondta majd lassan kezdett elengedni, aminek nem igazán örültem. Jó lett volna még így maradni egy kicsit. - gyere csak beljebb

Levettem a dzsekim meg a cipőm. Körbenézve a házon, elég nagy. Szépen van elrendezve és szép minden. Elég kifinomult ízlése lehetett a szüleinek.

-Nem akarok tolakodó lenni de kérdezhetek valamit? - néztem a szempárját amit lassan felém emelt.

-Persze

-Apukád hol van? - tettem fel óvatosan a kérdést. Mingi egyszer említette, hogy nem jó a viszonyuk.

-Börtönben - kapta el tekintetét és az ablakon kezdett el kifelé bámulni - Szerencsére - tette hozzá halkan

-Miért? - lettem egyre kíváncsibb de nem tudtam, hogy meddig mehetek. Nem akartam átlépni a határokat csak szimplán érdekel minden ami San-hoz köthető.

-Folyton bántotta anyát és volt pár régebbi ügye is.

-Téged is? Bántott téged is? - lettem kicsit idegesebb amit próbáltam leplezni.

-Kiskoromban igen, de ahogy nőttem egyre jobban megtudtam védeni magam - jelentette ki lazán mintha nem is számítana. Felém nézett és elmosolyodott, lehet rosszul leplezem az érzelmeim.

Ezek után beállt egy kis időre a néma csend, de végül elkezdtünk beszélgetni, elmesélt néhány dolgot közben kicsit rendezgettük a bútorokat. Egy óra pakolászás után leültünk a nappaliban lévő hatalmas asztalhoz. Én elkezdtem megoldani a matek leckét miközben ő telefonozott.

-Daisy - szólalt meg miközben arcomat vizsgálta

-Micsoda? - néztem rá zavarodottan

-Így foglak hívni - közölte egyszerűen

-Miért pont Daisy? - értetlenkedtem tovább

-Mert hasonlítasz egy százszorszépre csak te ezerszer szebb vagy - mondta ki ezeket a szavakat nemes egyszerűséggel, nekem pedig a szívem majdnem kiugrott a helyéről.

-Mi? - ennyit tudtam halkan kinyögni. Lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy az arcomba szökik a vér. Megemeltem a az arcom de csak annyit láttam, hogy San már itt ül mellettem és mélyen szemeimbe néz majd lassan közeledni kezd. A hasamban élő lepkék felébredtek ma már másodjára. A levegő szikrázott közöttünk, ahogy belenéztem éjsötét szemeibe. Olyan volt mint egy csapda amibe belekerülsz és sose szabadulsz vagy csak nem akarsz szabadulni. A szemei cikáztak az enyéim között míg tekintete le nem téved a számra. Már nagyon közel volt, alig pár centi választott el minket mikor hirtelen felugrottam és a cuccaimat szaporán elkezdtem szedegetni.

-Bocsánat de most jobb lesz ha megyek.. - még mindig nem néztem rá csak cipőmet erőszakosan felráncigáltam lábamra és a dzsekimet felkapva meghajoltam kicsit és kisiettem a házból.

Ez az Wooyoung. Jól megcsináltad.

-Annyira hülye vagyok. - temettem arcomat tenyerembe

Annyira vágyakoztam rá, hogy megtörténjen de ahogy közeledett egyre jobban úgy éreztem, hogy ezt nem kéne. Most tuti elrontottam mindent. Még csak szóhoz se jutott, elköszönni se hagytam időt neki. Végérvényesen is megutált, ez már biztos. Megéreztem, egy kis könnycseppet végigfolyni az arcomon amit egy durva mozdulattal letöröltem de mind hiába mert egyre több engedett utat magának, telefonomat elővéve elkezdtem tárcsázni egy számot.

-Hello, nem tudtam, hogy neked megvan a számom. - szólt bele a telefonba

-Szia - mondtam kicsit elcsukló hangon

-Wooyoung? Te sírsz? - kérdezte - Találkozzunk, elküldöm a címet.

Nem hagyott időt elköszönni se mert egyből kinyomta a telefont. Egy perc múlva kaptam egy üzenetet, hogy menjek a suli melletti parkba. Lassú léptekkel mentem, nem is tudom miért pont őt hívtam, de úgy érzem talán vele tudnám most a leginkább megbeszélni a dolgokat. Pedig őt alig ismerem.