. . . ér akkor bármit is a szerelem, ha mind a két fél rettegi kimutatni? . . .
cornelia a mosoly megtestesült angyala, belülről szívének szilánkjaival megtöltve. mikor megcsókolja az életében egyetlen botladozó fiút, ő maga se tudja eldönteni...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
. . . egy rózsának is idő kell, hogy képes legyen szirmokat bontani . . .
Vasárnap reggel. Doven házában, a kanapén. Szinte alig aludtam az este, köszönhetően a ruhás megalázásnak. De hiába gondolkoztam, sajnos mindig ugyanoda jutottam el. Nem volt más választásom, hiszen tudtam jól, ha ellenkezek, csupán felbosszantom. Viszont így, hogy tettem amire kért, remélhetőleg nem gyűlöl.
- Reggelt － bukkant fel látókörömben sötét haja. Megszokottan kócos volt, szinte már-már magabiztosan a szemei előtt táncolva.
- Jó reggelt － mosolyogtam felé, de mintha észre se vette volna.
- Hozok neked egy törölközőt, vagy valamit. Gondolom szívesen beállnál a zuhany alá － morogta, kissé kómásan, ami őszintén elég aranyosan festett. Hiszen még sose láttam valakit ennyire álmosnak. Legalábbis, én magabiztosan a koránkelők közé soroltam magam, anya pedig a hajnalban kelők közé tartozott. Számomra megszokott volt, hogy reggel már mindenki olyan, mint délután. De természetesen, Doven itt is kivétel volt.
- Köszönöm － hálálkodtam, majd felültem, azonban ekkor bordámba erős fájdalom szúródott. Egy pillanatra megdermedtem, szemeim összeszorítottam, de egy hangot se adtam ki. Nem adhattam ki, hiszen akkor csak bizonyítanám a fiúnak, hogy igaza van és tényleg gyenge vagyok.
- Tessék － dobta mellém a borzasztóan puhának tűnő anyagot. Kezem óvatosan rá simítottam, hogy meggyőződjek róla, hogy valóban az. Felpillantottam a fiúra, ahogy még mindig előttem ácsorgott, tarkóját vakargatva, miközben éppen ásított egyet.
- Mehetsz elém － közöltem, majd megfogtam a pihe-puha törölközőt és felé nyújtottam. - Tessék.
Doven jobb szemöldöke feje búbjára szökött, szemeiben értetlenség csillogott, ahogy a felé nyújtott anyagot kémlelte.
- Egy törölközőt szeretnél használni velem? － kérdezte és tegnap óta, most először ültek érzelmek az arcára. Igaz ez a zavartság és kíváncsiság kifejezése volt, de egyelőre ez is több volt, mint a semmi.
Azonban kérdése engem is meglepett. Majd pár másodpercre rá, éreztem, ahogy arcom elönti a forróság, ezért elpillantottam. Nem pont így értettem a dolgot, igazából csak szerettem volna felajánlani valamit, ha már nála lakom.
- É-Én... － makogtam.
A fiú felkuncogott, ami újabb meglepetést okozott. Felpillantottam rá, minek köszönhetően az a ritka látvány tárult elém, hogy mosolygott. Ráadásul úgy, ami végtelenül gyermetegnek hatott és őszintének. Mintha tényleg szórakozott volna azon, hogy mennyire esetlen vagyok, azonban nem lenéző értelemben.
