lopott csókok

𝙤𝙩𝙤𝙙𝙞𝙠 𝙛𝙚𝙟𝙚𝙯𝙚𝙩

0 5
──────────── ·  ·  ·  · ✦

. . . lopott csókok, lopott rózsák . . .

    Napok teltek el az este óta. Ha egy embert össze lehet zavarni, akkor engem igenis sikerült. Az agyam, a testem, az érzéseim. Mindig, mikor meglátom a folyosón azokat a fekete, hosszúkás tincseket, vagy azt a tökéletesen ívelt, sima állát, a lelkem egyszeriben megörül és vele akar lenni. De... Amikor őszinte mosollyal tekintek rá, úgy néz rám, mint valami idegenre. Mintha semmi sem történt volna. Mintha... semmit sem jelentett volna neki. Talán így is volt. Megeshet, hogy egyszerűen csak kétségbe volt esve, próbált menekülni valami elől és bennem fedezhette fel a reményt ? Meglehet, hogy csak kihasznált ? Elmosolyodtam. Bármit is tett és bármiért is, nem bántam. Még ha egy pillanatra is, de boldogságot okozhattam neki és ez mindennél többet jelentett.

Bár, azt sose felejtettem el, hogy beteg volt. Olyan beteg, ami nem volt halálos, de talán gyógyíthatatlan. Főleg Doven Lam esetében. Igaz, nem is ismertem annyira, mint kellett volna, de valami sötét mindig is volt a fiúban. Valami mélyről feltörekvő feketeség. Olyasmi, amit nem tudtam megfejteni.

- Cornelia ! Figyelsz te rám ? － lengette meg szemem előtt karcsú kezeit a lány. Barna haja, szorosan a feje tetejére volt fogva. Igazából, így szép fehér bőre kiemelte a zöld szemeit.

- Persze, mondjad csak － mosolyogtam rá. Emma ismét mesélni kezdet, hogy már napok óta azzal a kérdéssel küzd, hogy ismerősnek-e jelölje Doven-t, vagy még túl korai lenne, hiszen még nem is beszéltek.

- Nem tudom, hogy mit tegyek － hajtotta fejét tenyerei közé.

- Ugyan... - mosolyogtam továbbra is. － Bármit teszel is, biztosan nem rontasz el semmit - biztattam. Hiszen hogyan ronthatta volna el ? Gyönyörű lány volt, rendes barátokkal, tele energiával, hiszen rengeteg iskolai akción részt vett. És természetesen jó tanuló is volt.

- De rám se hederít ! Nem tudom, hogy beszéltél-e vele, vagy sem, de semmi sem változott ! Még mindig nem foglalkozik velem － szomorkodott.

Lesütöttem a szemeim. Tényleg nem beszéltem a fiúval sőt, ha Emma megtudná, hogy már kettő csók elcsattant közöttünk, valószínűleg egy életre megutálna és kurvának nevezve, mindenkinek elmondaná. Ezt pedig nem akartam. Sose szerettem volna a központban lenni, hogy mindenki rajtam nevessen, vagy gúnyolódjon, hogy milyen apám van, vagy esetleg, hogy miket művelek a suli egyik ismertebb fiújával. Azonnal megfájdult a fejem. Ilyen sose történhet meg !

- Ha nagyon szeretnéd, akkor ma elintézhetem neked. Mármint, tényleg segíthetek - erőltettem magamra egy mosolyt.

Emma szeme felcsillant.

- Megtennéd ? － kissé úgy éreztem magam, mintha újból a legelső beszélgetésünkbe csöppentem volna.

- Persze － bólintottam és mosolyom hatalmasabb lett.

- Köszönöm ! － hálálkodott a lány, majd sarkon fordulva ott hagyott. Újból egyedül maradtam. Nem volt újdonság, de akárhányszor megtörtént, a szívemből mindig le potyogott egy kis darab. Vajon ez valamikor változni fog ? Vajon valamikor lesz mellettem valaki, aki mindig velem marad ?