Please Don't Leave Me II Maze Runner ff. II

2. fejezet

Egy sötét helyen ébredtem. Egy lift szerű valaminek írnám le. Konkrét leírás, nem? Fájt a fejem, hányingerem volt. De volt még valami. Egy furcsa érzés. Mintha egy részem kezdene eltűnni. Próbáltam visszaemlékezni, hogyan is kerültem ide, de semmi. Semmire sem emlékszem ezzel kapcsolatban.

És akkor rájöttem, mi az a furcsa érzés. Az emlékeim kezdenek halványulni. Pánikba estem. Elkezdtem ismételni azokat a dolgokat, amikre még emlékszem.

- Oké, a nevem Samara Kingston, 16 éves vagyok, van egy bátyám, akit úgy hívnak, hogy.... hogy is hívják?- már csak ennyi maradt meg. 

Ekkor ismét éreztem valamit. Megállt a lift. Egy éles, sípoló hangot hallottam. Mintha egy macskát nyúznának meg, de komolyan. Észrevettem, hogy a lift teteje elkezd kinyílni. A hírtelen ért vakító napfény hunyorgásra késztetett. Valaki beugrott mellém. Egy igen érdekes szemöldökkel rendelkező fiúval találtam szembe magam. Mögötte fent, ahonnan leugrott, még több fiú állt. Ismét bepánikoltam, de akkor a fiú hátra nézett a többiekre, és kijelentette a legnyilvánvalóbb dolgot.

- Ez egy lány...- mondta megdöbbenve. Na nem mondod Sherlock! Ha nem mondod, eskü hülyén halok meg. Újra felém nézett. Közelebb hajolt, majd ismét megszólalt. Üdv a Tisztáson Zöldfül! Gally vagyok!

Kétségbeesetten néztem menekülő út után, és ekkor tudatosult bennem, hogy a liftemben voltak még valamilyen dobozok is. Szerencsémre pont úgy voltak elhelyezve, hogy fel tudjak futni a felszínre. Nem is kellett több, felálltam, majd miután ellöktem ezek szerint Gallyt, futásnak iramodtam. Amikor felértem, vagy 50 fiú állt körbe. Mivan, valami pedofilokkal teli helyre kerültem? Bárki is küldött ide, ez nagyon nem vicces. 

Nem volt időm, ugyanis minnél előbb szabadulni akartam. Ugyanúgy félrelöktem az utamba kerülő fiúkat, mint Gallyt, és futottam. Észre vettem egy kilátót. Ez kell nekem! Út közben felvettem pár követ védekezés képpen. Felmásztam a kilátóba, amilyen gyorsan csak tudtam, bár azért a kövek nem könnyítették meg a dolgomat.

Amint felértem, letettem a köveket egy kis kupacba, és körbenéztem. Egész jó innen a kilátá, meg kell mondjam. Viszont ami elrontotta az összképet, az a kilátóm(igen, máris kisajátítottam magamnak) felé futó fiúsereg. Nem igazán tudtam, hogy mégis mi lehet a szándékuk, de van egy sejtésem.

Vajon mi lehet a célja kb 50 fiúnak 1 lánnyal egy ilyen helyen. Mert más lánt nem igazán látok. Ki tudja, mennyi kanos pasi van köztük, akiknek rossz szándékaik vannak. Mielőtt jobban megközelíthették volna az én kis "váramat", elkezdtem őket dobálni a menekülésem közben összeszedett köveimmel. Egyszer viszont hallom, hogy az egyik meg mert szólalni.

- Hé, nyugi, nem akarlak bántani. Thomas vagyok, és most felmegyek, oké? - kérdezte nyugodtad, bár hallottam a hangján, hogy egy kicsit tart a válaszomtól.

- Te ide fel nem jösz, te kanos állat! Nem leszek a játékszered, nem adom meg magam, és ezt mondd meg a többi kanos barátodnak is! - ordítottam le. És, hogy jobban megértsék, kaptak még egy követ.

- Figyelj! Ahogy az előbb is mondtam, nem akarlak bántani, nincs semmiféle hátsó szándékom, ahogy a többieknek sincs. Kérlek nyugodj meg! Felmegyek, de csak beszélgetünk, semmi más. Ha kell, a kilátó másik felében leszek, csak had magyarázzam meg, mi folyik itt, jó? Kérlek! - hangja könyörgő volt, és őszinte. Végül nagy nehezen, de csak be adtam a derekamat.

- Rendben, de CSAK TE jöhetsz fel. Senki más. Értve vagyok?! - tettem fel az ajánlatot komoly, mégis fenyegető hangon. Elvégre, ha én nem veszem komolyan, ők se fognak komolyan venni, és van egy olyan érzésem, hogy akkor igen pórul járnék.