Lelki Társak (befejezetlen)

A pláza

Miután megreggeliztem, felöltöztem és úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kicsit kocogni a friss levegőre. Eléggé hűvös volt, de nem baj mert legalább kitisztult az fejem. Apa a lelkemre kötötte, hogy amíg dolgozik, én ugyan úgy folytassam az edzéseimet, ezért minden nap lemegyek kocogni, vagy az edzőteremben töltök néhány órát.  Miután megláttam hogy már egy  és fél órája futkosok kint, úgy döntöttem inkább hazafelé veszem az irányt. Hazamentem, letusoltam, és egy kicsit rendbe szedtem magam, hogy ne úgy nézzek ki mint egy friss hulla. Ránéztem az órára, és már 11:00-át mutatott. Gondoltam, mára elég volt a rohanásból, és leültem filmeket keresni.

-Nincs valami új?-görgettem a Netflixet fájdalmas arccal. Csak romantikus szarságokat dob fel folyton, én meg csak szomorúbb leszek minden alkalommal, bármikor megnézek egyet. Nem vagyok a romantika mestere, és tudom, hogy 15 évesen nem is panaszkodhatok, de akkor is! Szar egyedül... 

Végül letettem a filmekről, neki álltam zenét hallgatni, és olvasni.  Egy röpke két óra olvasgatás után, lementem a konyhába kaját keresni. Kinyitottam a hűtőt, és random mindenféle cuccot  kipakoltam, hátha össze tudok hozni belőle valamit. Hát nem nagyon sikerült, ezért inkább a tegnapi maradék spagettit ettem meg. 

Fél háromkor megcsörrent a telefonom. Anyu száma jelent meg a kijelzőn, ezért gyorsan felkaptam.

-Szia kicsim, most végeztem. Indulhatsz.-hallottam anyukám hangját, a vonal másik végéről.

-Rendben! Vigyek pénzt?

-Nem kell, van nálam. Szerintem elég lesz. Na puszi, sietek!-mondta sietve, és lerakta.

Felkaptam a táskámat, belebújtam a cipőmbe és a bőr dzsekimbe, és elindultam a fél órányira lévő pláza elé.

-Szia anyu! Milyen napod volt? Mit fogunk venni?-rohamoztam meg kérdésekkel szegényt, amikor még ki sem szállt a kocsiból.

-Szia Natsu. Látom, tele vagy energiával. Minden rendben?-kérdezte mosolyogva, mire én abba hagytam a vigyorgást, és egy komolyabb fejjel megszólaltam.

-Mondtam már, változtatni akarok! Ezért egy kicsit energikusabb próbálok lenni, hátha akkor nem lesz ilyen elcseszett hangulatom, mint általában.

-Jól van, értettem.-vette komolyra ő is a figurát. Hirtelen néma csönd lett, és így sétáltunk a bejáratig. Aztán kitört belőlünk a nevetés.

-Na, e-elég volt. Mindenki minket néz.-mondta anyu, miközben próbálta abba hagyni a kuncogást.

-Oké. Na mesélj, milyen volt a munka?-kérdeztem érdeklődve.

-Csak a szokásos. Papírmunka, minden mennyiségben, na meg persze rengeteg kávé. Neked milyen volt a napod?

-Hát miután elmentél, lementem kocogni egy kicsit. Utána meg próbáltam filmeket keresni, de nem volt semmi új, ezért inkább olvastam. Aztán meg lementem ebédelni.-hadartam el.

-Mennyit olvastál?

-Nem sokat.-mondtam, és a tekintetemet a földre szegeztem, hogy ne lássam anyut.

-Értem. Szóval megint 3 órát olvastál.-mondta mosolyogva.

-Csak kettőt!-néztem rá hirtelen.

-Aha, te tudod.-mondta anyu, még mindig vigyorogva.

Hát igen, mi így beszélgetünk. Húzzuk egymás agyát, aztán meg nevetünk rajta. Szeretek vele lenni. Bementünk pár boltba, vettünk új ruhákat, meg dolgokat amiket majd elviszek a koleszbe.  Éppen a könyvesboltban voltunk, és külön váltunk anyuval (mivel én mangákat akartam venni, ő meg valami krimit) amikor végre megtaláltam azt amit kerestem.