Lelki Társak (befejezetlen)

A tekintetével manipulált...

Nagyon vártam már a suli kezdetét. A hétvégét szinte pihenéssel, és pakolással töltöttem, anyu meg a sulival kapcsolatos dolgokat intézte. Vagy valami olyasmit, mert folyton telefonált. Viszont a hétfő hamar eljött, és végre indulhatott az életem izgalmasabbik fele.  Bár valahogy furcsállom, hogy a péntek este és a szombati nap eléggé homályos.

-Ruhák, tisztasági cuccok, edző felszerelés...-motyogtam, miközben ellenőriztem az összepakolt dolgokat. 

-Szerintem megvan minden, már vagy hatszor át nézted!-szólt rám anyu unottan.

-Hagyjál már! Ez egy fontos dolog az életemben, had élvezzem ki.-szóltam vissza. -Oké még ez a poszter jöhet, majd fölrakom a falamra, ééés kész.-jelentettem ki büszkén, és becsuktam a bőröndömet.

-Na végre. Gyere pakoljunk be a kocsiba, és induljunk.-fordult meg anyu, és kiviharzott a szobámból.

Olyan furcsán viselkedik anyu. Vajon miért? Biztos izgul miattam. Vagyis, inkább remélem, hogy amiatt ilyen. Kicipeltem a cuccaimat a kocsihoz, még egyet utoljára ellenőriztem rajtuk, és már indultunk is. Egy ideig teljes csöndbe utaztunk, de megelégeltem ezt, és odafordultam anyuhoz.

-Miért viselkedsz ilyen furán?-kérdeztem hirtelen, mert már nagyon érdekelt. Anyu nem válaszolt, csak szigorúan az utat nézte. Ignorált, és ez idegesített.

-Kérdeztem valamit, kérlek válaszolj-szóltam oda újra kicsit erősebben. Tudom, tudom, szemtelen vagyok meg ilyenek, de nem érdekelt. Tudni akartam mi van. Éppen készültem még egyszer szóvá tenni, hogy kérdeztem valamit, amikor anyu megelőzött.

-Figyelj kicsim, én csak nagyon izgulok miattad. Tudod hogy nagyon szeretlek, és nem tudlak elengedni könnyen, ezért vagyok ilyen.-mondta kicsit remegő és halk hangon, miközben egy pillanatra felém fordult. Nem hittem neki, viszont ahogy a szemeibe néztem, minden düh, és rosszindulat elmúlt bennem. Fura érzés volt, mintha a tekintetével manipulált volna engem.

-T-tényleg? Bocsánat, csak azt hittem van valami...-kezdtem dadogva, de nem tudtam befejezni.

-Ne aggódj, én majd megleszek. Te csak koncentrálj a sulira, majd hétvégén úgyis megbeszéljük a dolgokat.-mondta nyugodtnak tűnő hangon anyu, miközben a kormányt szorongatta.

-Rendben.-mondtam halkan. Nem nagyon értettem mi történt anyuval, de inkább hagytam is a dolgot. Beraktam egy kis zenét, és az út további részében csöndben ültünk egymás mellett.

Mivel nem lakunk nagyon messze a sulitól, ezért 10 perc múlva anyu már az iskola előtt parkolt. A sok cuccomat a koleszbe kellett volna pakolni, de mivel ma már "tanítási nap"  van, ezért előbb a terembe kellett mennem. Nagyon izgatott voltam milyen lesz az osztályom, de tudom, hogy nem fogok csalódni, hiszen abba az osztályba jár Ochako-chan is. A sok cuccom csak nem fogom felcipelni a terembe, ezért megkértem anyut, hogy ha tudja akkor a tanárok segítségével pakoljon be (nagyjából) a leendő szobámba.

-Kérlek! Nincs olyan sok dolgod, csak be kell pakolnod, majd én berendezem.-kérleltem anyut többedjére, miközben mindketten kiszálltunk a kocsiból, és megálltunk egymással szemben.

-Jól van. De te fogod berendezni, én csak bepakolok.-tette szóvá unottan még egyszer, amit az előbb elmondtam.

-Oké, köszikeee!-ugrottam a nyakába, és jó szorosan magamhoz szorítottam. Miután kiölelkeztünk egymást, anyu a fülemhez hajolt.

-Ne felejtsd el, hogy apádról nem beszélsz senkinek. Egy szót sem.-mondta szúrós hangon, mire végigfutott a hátamon a hideg.

-Re-rendben.-motyogtam vissza.

Anyu eltolt magától, és rám mosolygott. Megint bele néztem a szemeibe, amik úgy ragyogtak, mint a gyémántok. Megbabonázza vele az embert. De nem jó értelemben.

Sziasztok! Ez egy ilyen üzenet az írótól cucc, vagy valami olyasmi akar lenni. Elnézést kérek, hogy egy ideje nem raktam ki új részeket, csak nem volt motivációm. Viszont most már  van, úgyhogy jönni fognak az új részek. (Remélhetőleg minél hamarabb.) További szép reggelt/napot/estét, és köszönöm azoknak akik támogattak eddig!