Lelki Társak (befejezetlen)

Csak álom

A szemeim hirtelen kinyíltak, az ébresztő óra hangos vinnyogására. H-hol vagyok? Olyan furán érzem magam. Ez mind...csak álom lett volna? Ki ez a fiú? Miért tűnt ennyire valóságosnak az egész...? Nem értem.

Amióta kiderült hogy sulit kell váltanom, az álmaim teljesen meghülyültek. Mintha a tudatalattim megalkotott volna egy másik életet. Minden tapintás, mozdulat, illat... mintha a valóság lenne.

-Ahj nem hiszem eeel...-nyöszörögtem álmosan. Felültem, megdörzsöltem az arcomat hogy egy picit föl ébredjek.

Felvettem a köntösöm, belebújtam a papucsomba és lecsoszogtam a lépcsőn a konyhába. Csináltam magamnak kakaót, és miközben megittam, a gondolataim végig az álmom körül forogtak. Próbáltam fel eleveníteni hogy mi is volt, de már kezdett elhomályosodni az egész.

-Szia Natsu-köszönt az anyukám, mire kizökkentem a gondolataimból.
-Hogy hogy ilyen korán fent vagy?-nézett végig rajtam furán. Az anyukámmal nagyon jó kapcsolatom van, jól ismer, nem szoktam ilyenkor fent lenni.

-Változtatni akarok!-jelentettem ki büszkén-Új suli, új én. Szigorú szabályokat fogok hozni!

-Na arra kíváncsi vagyok.-nevetett ki, aztán elfordult és elkezdett kávét csinálni. Hát majd megmutatom neki! Igen is változni fogok. Mondjuk nem tudom...majd holnaptól. Ugyanis, ma lesz az utolsó napom magántanulóként, ki kell élveznem.

Nagyon kíváncsi vagyok hogy milyen is az a híres neves U.A. Az utóbbi időben rengetegszer keveredtek bajba, ezért anyuék először nem engedték hogy oda iratkozzak át, de csak egy kis idő kellett, és meggyőztem őket. Ugyan úgy felvételiznem kell mintha csak év eleje lenne, viszont emiatt nem aggódok. A képességem nagyon erős, iszonyat nagy szerencsém van.

Ha már itt tartunk, egy kicsit többet is mesélhetek arról hogy ki is vagyok. A nevem Kiyomi Natsuko, de szinte mindenki Natsu-nak hív, 15 éves vagyok. A képességem víz alapú, és nincs igazából neve. Én vagy víz ostornak hívom, vagy vízesésnek. Magántanuló vagyok a Shiketsu Akadémián. Nagyon szeretem a mangákat, a japán konyhát, és a sorozatokat. Rengeteg zenét hallgatok, és mivel nem jártam be a suliba, nem szereztem túl sok barátot. Sőt, szinte mindig egyedül voltam, csak magamra számíthattam. (Emiatt kicsit antiszoc is lettem) És azért mert nem volt kivel töltenem a szabadidőm, rengeteget fejlesztettem a képességemen. Nálunk a családban alap dolog, hogy ahol tudunk és akin tudunk segítünk. Így nem is volt kérdés, hogy apum után én is hős leszek.

Az apám egy profi hős, és nemrég kapott egy új munkát, ezért kellett költöznünk egy távolabb helyre. Akkor már el kezdődött a suli, de mivel magán tanuló voltam azt mondták anyáék, hogy ezt a félévet járjam ki itt, aztán szerintük iratkozzak át. És mivel a U.A nagyon közel van a mostani lakásunkhoz, (na meg persze minden álmom lenne ha oda tudnék járni) eldöntöttem hogy oda felvételizek. Szinte minden U.A sport fesztivált néztem, követtem az eseményeket, és tudom hogy apa is oda járt amikor fiatal volt. Nem is értem miért nem oda felvételiztem először. Na mindegy, a múlton nem éri meg gondolkozni.

-Apáról tudsz már valamit? Jól van?-kérdeztem hirtelen. Anyu megfordult a kávéval a kezében, és leült velem szembe. Komolyan a szemembe nézett.

-Még nem jelentkezett. Azt mondták hogy nagyon elfoglalt, de ha bármi is történik, azonnal értesítenek minket. -mondta nyugodt hangon, és megfogta az asztalon pihenő kezemet.-Ne aggódj, apád nagyon erős. Ezerszer csinált már ilyet.

-Oké tudom.-bólintottam csalódottan.

Kiskorom óta a saját apámra nézek fel, nekem ő a példaképem. Ő az én hősöm, nem szeretném hogy baja essen. Mostanában nagyon ritkán jár haza, mert egy fontos küldetésen vesz részt, néhány másik profi hőssel. Sajnos emiatt úgy érzem egy kicsit romlott a kapcsolatunk. Amikor kisebb voltam, apa sokszor elvitt a munkahelyére és mindig arról mesélt, hogy milyen érdekes küldetéseken vett részt, milyen gonosztevőkkel harcolt, és hogy alig várja hogy belőlem is hős legyen és együtt tudjunk dolgozni. Emiatt meg sem kérdőjeleztem magamban, hogy mi akarok lenni mert egyértelmű volt, hogy engem hősnek szánnak. Apa kiskoromban rengeteget edzetett, mindig foglalkozott velem és a képességemmel. Én ezt akkor úgy fogtam fel, hogy fontos vagyok számára, és meg kell mutatnom neki hogy belőlem az egyik legjobb hős lesz.

Fel sem merült bennem, hogy esetleg ezt nem az én érdekemben csinálja.