Az utolsó Halálfaló

Bevezető

Égető érzésre ébredtem. Az állom még homályos emléke éget a szemem előtt, de ahogy a fájdalom erősödött az emléke úgy halványodott el.

- Tssz! - végre teljesen fel ébredve, már tudtam, hogy mi okozta az égető érzést. Undorral figyeltem a bal alkaromon sötéten kirajzolódott Sötét jegyet. Ő hív. A fájdalom lassan alább hagyott, de tudtam ha nem igyekszem a következő hívásnál már sokkal rosszabb lesz. Oda léptem a szekrényemhez és gyorsan fel öltöztem, majd egy tiszta fekete talárt és a Halálfaló maszkomat is elő vettem. Egy teljesen ezüstből készült inda mintás maszk volt. Sokan nem tudják, hogy a maszkok nem csak arra szolgálna, hogy az arcokat el fedjék, mert nem mindegy milyen maszk van rajtad, legalább is a halálfalók között. Három fajtája van, a bronzból készült maszkokat hordják az egyszerű követők, az ezüstöt mint, ami nekem is van a belső kör tagjai hordják. A harmadik egy aranyból készült maszk, amit csak a kiváltsággal rendelkező tagok hordhatnak. Jelenleg csak két személy hordja azokat. Emelet aki egy bronzból készült maszkot hord azoknak engedelmeskedniük kell a belső kör tagjainak. Természetesen nekünk pedig a Nagyúr két kegyeltjétől kapott utasításokat kel. Bár ezek csak akkor érvényesek ha egy küldetésen veszünk részt.

Lassan el indultam, mert tudtam ha még tovább időzök azzal csak magamnak ártok a legtöbbet. Magamhoz vettem a pálcám és el indultam a hátsó udvarra, majd a védő bűbájok határához léptem. Fel vettem a maszkot és át léptem a határt, majd a bal karomon lévő jelre koncentráltam és hopponáltam.

Amint újra éreztem a talajt a lábam alatt, már a Denem kúria magasodott előttem. Lassan lépdeltem az ajtó felé. Eszembe jutott az a nap, ami miatt most itt kel állnom. Azóta már vagy ezerszer meg bántam, hogy ezt tetem. De hát az ember követ el hibákat, legalább is ezzel mentegetem magam. De sajnos ez több volt mint egyszerű hiba. Akkor és ott úgy éreztem, hogy nincs választásom. De most mellőznöm kel az e-féle gondolatokat. Oda értem az ajtóhoz amin be lépve egy házi manó fogadott.

- A Nagyúr a könyvtárban várja önt. - közölte majd egy pukkanással kisérve ott is hagyott.

El indultam a könyvtár felé. Kívülről a ház nem volt valami nagy, de belülről több száz szobát rejtett. Bár azoknak a felel inkább cellák voltak, és ha jól tudom csak egy-két kivétellel mindet lakják is. Az itt élő vagyis raboskodók nagy részét azok töltik ki, akik a Nagyúr bukása után el árulták őt. Hogy még miért élnek az után, hogy el árulták a Nagyurat? Nos abból nem sokat tanulnának ha egyből kivégezték volna őket, ezért most nap mint nap a kínok kínját kel kiállniuk, hogy szembesüljenek a legnagyobb hibájukkal az életükben. A Nagyúr szavaival élve még elég kegyesen bánik velük, hisz fel kutathatta volna a családtagjaikat, hogy aztán a szemük láttára, kínozza halálra őket. Hamar megtanultam, hogy akkor járok a legjobban ha azonnal megöl majd. Nem mintha tervezném kivívni a haragját. Míg eleget tudok tenni az akaratának nem kel a fejem miatt aggódnom.

Meg érkeztem a könyvtárhoz, majd kopogás nélkül beléptem. A könyvtár egy nagy bálteremhez hasonló helység volt, csak itt a padlótól a plafonig könyves polcok sorakoztak. Hatalmas ablakok futottak a szoba mindkét oldalán, amin keresztül csak a Hold fénye adott egy kis fényt az egyébként teljesen sötét szobának. Vagyis nem teljesen. A terem másik végében egy nagy kandalló foglalt helyet azzal szemben egy dohányzó asztal és két sötét zöld fotel foglalt helyet. Igaz nyár volt a kandallóban mégis lobogott a tűz, bár meleget nem árasztott magából. Az egyik fotelben Ő maga foglalt helyet. Lassan meg indultam felé.

Úgy pár lépésnyire meg álltam mögötte és vártam. Tudtam, hogy tudja itt vagyok. Úgy tűnt valamin nagyon el gondolkodott. De nem bántam, addig sem velem foglakozott. Csak most közelebbről láttam, hogy a kígyója Nagini is itt van, a kandalló előtt volt összetekeredve. Már kezdtem elég kényelmetlenül érezni magam, mire végre lassan rám fordította a figyelmét. A vörös szemei egyenesen bele fúródtak az én tekintetembe. A legtöbben nem csak, hogy rá nézni nem tudnak de még azt is nehezen viselik ha Ő figyeli őket. De én nem vagyok a legtöbb ember. Mások már rég hajlongnának és azt sem tudják hogyan alázkodjanak meg. Bennem még van tartás, és ha már itt vagyok legalább nem fogok csúszni mászni a " kegyelméért ". Lehet ennek meg van az ára, de legalább közben meg tarthatom ez emberi mivoltomat.

- Foglalj helyet. - mondta halkan szinte már suttogva, mégis kristály tisztán. Én pedig úgy tettem. Tekintetét egy pillanatra sem vette le rólam, figyelte minden mozdulatomat. - Vedd le! - utasított. Én pedig le vettem a maszkot és az asztalra raktam. De már nem néztem rá, inkább a kandallóban lobogó vörös lángokat figyeltem, ahogy azok táncot járnak egymással. - Tópi.

Ép csak ki ejtette a nevét máris meg jelent előtte a házimanó aki fogadott engem az ajtóban.

- Ma éjszaka távol leszek. Gondoskodj róla, hogy Nagini időben kapja meg az ételét. És a védő varázslatokról is. - adta ki az utasítást meglepően normálisan.

- Igenis Nagyuram. - hajolt meg a házimanó, majd ahogy fel egyenesed és rám pillantott teljesen le döbbent. A szemei, ha lehetséges kétszer akkorára tágultak, de nem szólt semmit sem. - Uram. - hajolt meg előttem is, és csak az után távozott.

- Ma este velem tartasz a gyűlésre. - halottam meg magam mellől a hangját. - Ideje,hogy bizonyíts Harry Potter. 

Nos, egyelőre ennyi volt. A vissza jelzéseket nagyon szívesen fogadom. A manó nevét ne kérdezzétek honnan jött. ':D

Remélem tetszett. Mellesleg szívesen várom a vissza jelzéseket. Hogy a részek, hogyan fognak jönni még nem tudom. De ezt és a másik történetemet is garantáltan be szeretném fejezni. Csak sajnos lassan haladok. Ezer bocsánat érte. Na nem pazarlom az időd a nyavalygásommal. :D