A kristály lovagjai - Az árulás örököse

4. fejezet

Alex kipihenten ébredt, és nagyot nyújtózkodott. Arra gondolt, hogy lustálkodik még egy darabig, hiszen vasárnap van, nincs semmilyen halaszthatatlan dolga, hétfőre meg ráér majd délután tanulni. Utána az jutott eszébe, milyen különös álmot látott: egy ismeretlen világban volt, ahol fura lények vették körül. Elmosolyodott, és arra gondolt, hogy túl sok fantasztikus filmet nézett mostanában. De annyira valóságos volt az álom. Túlzottan is.

Hirtelen kinyílt a szeme, és a kellemes meleg ellenére kirázta a hideg. Nem a saját szobájában feküdt, hanem valahol máshol, egy idegen, különös helyen. Felült az ágyon, körbetekintett, és azonnal eszébe jutottak a tegnap történtek. Csüggedten horgasztotta le a fejét, aztán egy darabig csak meredten nézett a semmibe, levegőt is alig véve. Próbált koncentrálni, és nem felzaklatni magát, csakhogy nagyon nehéz dolga volt, mert a szülei már biztosan kilehettek az eltűnése miatt. Szinte látta maga előtt, ahogy édesanyja keservesen zokog, apja pedig nyugtatgatni próbálja, miközben ő maga is tanácstalan. Még ha szinte semmi esélyt se látott arra, hogy a klasszikus módon haza juthat, vagy csupán egy pillanatra sikerülne, de úgy érezte, muszáj elmondania az otthoniaknak, mi van vele.

Kikelt az ágyból, mire lábával megzörgette kardját, aztán lehajolt érte, valamint a kesztyűjéért, majd kisétált a szobából. Ahogy haladt a bejárati ajtó felé, és keresztülsétált a konyhán, szeme megakadt az étkezőasztal közepére helyezett nagy tányéron, amit púposan raktak gusztusos, gömb alakú kenyérgombócokkal. Még meleg volt mind, és az illatuktól összefolyt Alex szájában a nyál. Körbetekintett, hogy látja-e valaki, majd gyors mozdulattal kicsent egyet, és egészben tömte a szájába. Az íze valami leírhatatlanul fenséges volt, teljesen elalélva hunyta le a szemét rágás közben. Még soha nem evett ennyire finom péksüteményt, sőt, talán ez maga a tökéletes péksütemény. Mikor már a harmadikat ette, arra gondolt, hogy ha megszerezné ennek a receptjét, biztosan meggazdagodna belőle odahaza.

Miközben teli szájjal nyúlt a következő gombóc felé, valaki mellé lépett, majd az asztalra tett egy átlátszó folyadékkal teli kancsót, meg egy poharat. Alex ijedten kapta oldalra a fejét, és Fenlizt pillantotta meg.

- Én... én... csak... – dadogta zavarodottan, tele tömött szájától alig érthetően, de látva az anavmara lány nyugodt tekintetét, inkább nem folytatta.

- Hoztam egy kis cejszin levet, ha megszomjaznál a reggelire – szólalt meg Fenliz, és már töltötte is ki a folyadékot.

A fiú az asztalra tette az utolsóként kivett bucit, gyors mozdulatokkal a pólójába törölte kezét, majd a pohárért nyúlt, és egyetlen pillanat alatt felhajtotta a tartalmát. Amit megivott, egy teljesen új ízt tartalmazott a számára, ráadásul egy elképesztően kellemeset. Azon kívül, hogy selymes, édeskés volt, semmilyen ismert gyümölcshöz nem bírta hasonlítani. Egy jóleső sóhajjal kísérve tette le a poharat, majd Fenlizre pillantott.

- Nagyon finomak voltak a gombócok, és az üdítő is – mondta Alex hálásan. - Minden elismerésem a szakácsé.

- Köszönöm szépen! – bólintott a lány. - Bár ez csak egy hétköznapi reggeli. Kíváncsi vagyok, mit fogsz majd szólni, ha tényleg valami különlegességet készítek.

Alex elhűlve nézett rá.

- Azt akarod mondani, hogy ezeket te készítetted? – mutatott a gombócokra.

- Persze, hogy én – válaszolt Fenliz, teljesen természetesnek véve a dolgot. - Miért? Nálatok nem tudnak ételt készíteni a lányok?

- Hát, nem nagyon. Vagyis vannak, akik tudnak, azonban a legtöbb mai fiatalnak egy szendvicsben ki is merül a tudománya – legyintett a fiú.