A kristály lovagjai - Az árulás örököse

6. fejezet

Egy kiadós alvás, és egy alapos reggeli torna után már robogott is Alex a bástyához. Jóval az edzés előtt felkelt, így volt ideje bőven, hogy utánajárjon a nagyapjának, ennek ellenére szapora léptekkel közeledett az épülethez, majd miután keresztülvágott az előcsarnokon, a csigalépcsőn már futva haladt felfelé. Minél hamarabb, minél több információt szeretett volna magáévá tenni.

Ahogy belépett a könyvtárba, meglepetésként érte, hogy nem ő az egyetlen, aki gyakorlás előtt olvasni kívánt. Kamilla, Olivér és Valentin egy asztalnál ültek, vastag könyveket bújva. Alex közelebb lépett hozzájuk, köszönt nekik, és arról érdeklődött, mit olvasnak. Valentin az Ismert Növények Lexikonjába volt mélyen belemerülve, Kamilla két könyvet is lapozgatott, az egyik az anavmarákról, a másik az öukrátokról szólt, míg Olivér előtt három könyv is nyitva állt.

- Hát, te miről olvasol? – lépett barátja mellé Alex.

- Kristályföldről, a sötét erdőről és a világainkat összekötő kapuról – nézett rá Olivér. - Mi is ide tartoztunk régebben, ezért szeretném alaposabban megismerni ezt a világot. Na, és te miért keltél fel ilyen korán?

- Azt gyanítom, hogy a nagyapám kristálylovag volt – felelte Alex. - Róla szeretnék megtudni mindent, amit csak lehet, ahogy az összes többi itt szolgált felmenőmről is.

- Hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe? – töprengett el Olivér. - Ha megtaláltad a könyvet, és elolvastad belőle, amit szeretnél, majd add már ide nekem is, kérlek!

Alex bólintott, majd elindult a sűrűn rakott polcok között. Lassan haladt, és alaposan szemügyre vette a könyvek gerincén álló címeket, hogy még véletlenül se kerülje el a figyelmét az, amit keres, majd végül az L betűnél rábukkant a megfelelőre, ami nemes egyszerűséggel csak a Lovagok Könyve nevet viselte. Keménykötésű, nagyon vastag szerzemény volt, szürke borítóval – hajdanán valószínűleg fehér lehetett –, amin szép, elnyújtott, fekete betűkkel szerepelt a cím. Rögtön a hóna alá kapta Alex, aztán visszasétált a többiekhez, és barátjával szemben leült az asztalhoz.

- Milyen érdekes – szólalt meg halkan Olivér. - Most olvasom, hogy azoknak a fura tavaknak, amiken keresztül idejutottunk, nem csak annyi a funkciójuk, hogy egyik helyről a másikra eljuttassanak. Kizárólag a kristálykontrollal rendelkezőknek lépnek működésbe, és ha ezalatt bárki más beléjük merészkedik, az egy pillanat alatt feloldódik.

- Akkor emiatt nem mertek az öukrátok utánam jönni – állapította meg Alex. - Pedig azt hittem, hogy csak szimplán nem tudnak úszni, vagy irtóznak a víztől.

- Várjál! – emelte fel mutatóujját Olivér. - Még nincs vége. Amint egy frissen érkezett ember szemébe, fülébe és szájába jut a tó vize - víznek írja, pedig inkább iszap -, az utána rögtön megérti az ősi anavmara nyelvet. Ha pedig megszólal, az anavmaráknak tűnik úgy, mintha az ő nyelvükön beszélne.

- Szóval ezért tudunk kommunikálni velük – tekintett Olivérre Kamilla.

- És ezért tudjuk elolvasni a könyveiket – vetette közbe Valentin.

- Zseniális megoldás – bólogatott maga elé Alex. - Egyszerű és gyors.

- Arra azért kíváncsi lennék, hogy hány anavmara beszéli még az emberi nyelveket – dőlt hátra a székében Olivér.

- Biztos nem túl sok – felelte Valentin. - Szerintem a faluban csak Vatin és Nertulán.

- Miből gondolod? – pillantott rá Olivér.

- Tegnap, vacsora közben a vendéglátóimat kérdezgettem Egedrónáról – viszonozta a pillantást Valentin. - Azt mondták, hogy közel négyszáz éve nem járt ember a faluban.